Fiúk

S néha egy picit összekacsintva: ez már igen. Miért is ne, hiszen férfi legyen a talpán, aki behunyja a szemét egy csinos nő láttán, s mint az ökör vagy a gép megy tovább, anélkül, hogy hátulról megcsodálná az idomokat. Főleg ezen a forró nyáron, amikor a szebbik nem szebbike kínálva kínálja a legyünk őszinték: gyönyörű látványt. Ilyenkor szokták mondani az oldalba bökött férjek, hogy: De drágám, hűséget esküdtem, nem vakságot!...
Na, szóval meg-megfordulnak a csajok után. Hiszen tele vannak életkedvvel, és vidámak, és szépek, és ügyesek, és fiatalok, és fiúk. Ott állnak mellettem az autóbusz középső ajtójánál, még vagy három megálló, és leszállunk, és addig is beszélgetünk. Sikerrel vett, és elmaradt egyetemi vizsgákról, melóról, autókról, tervekről, új albérletről. No, és egy kicsit a nőkről is, mert egyrészt, mint mondám, fiatalok, másrészt pedig öreg kecske is megnyalja a sót.
És amilyen az isteni gondviselés, fellibben a buszra Timike. Száznyolcvan magasan, kilencvenes-hatvanas-kilencvenes kerületekkel, valami ötvenkét kilóval, sportosra nyírt gesztenyés hajjal, őzike szemekkel és tündéri mosollyal, és mindösszesen huszonegy évesen. Na, legények: ő Timike, régi kedves ismerősöm, a fiúk pedig hozzám tartoznak. S tovább a buszon, még vagy két megállót. Szakmáról, iskoláról, vizsgákról, rekkenő melegről, virágokról, vakációról, zenéről, hétvégi tervekről. De már csak Timikével, mert a fiúk legfeljebb csak bele-belemosolyognak a beszélgetésbe. A legények már léptek vagy hármat a járdán, amikor a lány bizalmasan: Milyen jóvágású srácok. Mindig ilyen szerények és csendesek? Vagy netán történt valami, és emiatt ilyen szótlanok? Jaj, nem, dehogy történt, csak zsíros kenyeret ebédeltek. Hagymával.