Nemcsak kapcsolatok teremtését és ápolását, nemcsak a sokszor elcsépeltnek érzett „hagyományőrzés” gesztusát helyezik előtérbe az erdélyi városok magyar közösségeinek ünnepei, ennél jóval többről szólnak.
Több helyen is leírták, elhangzott mostanában, hogy az elmúlt időszakban csúcsra járatott magyarellenes hangulat oka és eredője mindenekelőtt abban keresendő, hogy 2024-ben négy választást rendeznek Romániában.
Ha nem lett volna elég az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, valamint az ebből fakadó gazdasági és energetikai válság, most sikerült mellé a nyakunkba kapnunk egy újabb, világháborúval fenyegető krízist Tajvan miatt.
Romániában, az állandó brékingnyúzok országában akkorát szól a zaporizzsjai atomerőmű körüli álhírkavalkád, hogy az emberek lassan sugárzásbiztos bunkerek után néznek.
Újfent ékesen bizonyították a romániai hatóságok, mennyire otthonosan mozognak ama bizonyos, megszokott gyakorlatban, amit úgy is lehetne nevezni: „felfedezték, hogy korábban nem fedezték fel”.
A legnagyobb kánikula idején utaztam végig az országot a Dunától Kolozsvárig, és egyetlen működő öntözőrendszerrel sem találkoztam. Szemben Magyarországgal, ahol szintén gondok vannak az ország mezőgazdasági területeit lefedő irrigációval.
Románia a sajátos paradoxonok országa: míg a legfőbb állami vezetők arról áradoznak, milyen példásan gondoskodik Románia a kisebbségeiről, közben Romániával szembeni hűségnyilatkozatot követelnek az RMDSZ-től.
Miután brüsszeli kitérővel a bukaresti vezetőkhöz is eljutott Orbán Viktor tusnádfürdői „náci beszéde”, most alig bírják elengedni a témát.
Egymást érik a romániai turizmust népszerűsítő filmek. Charly Ottley brit újságíró román szájíz szerint elkészítette a Romániát népszerűsítő Wild Carpathia című angol dokumentumfilm-sorozatot.
Bár egyelőre a szárazsággal vagyunk elfoglalva, alakul a kemény tél.
Mintha nem is lett volna a járvány miatti kétéves szünet. Onnan fotytatódott a tusnádfürdői szabadegyetem, ahol 2019-ben abbamaradt. Elegánsabb környezetben ugyan, de éppolyan nagy és lelkes táborozó tömeggel.
Bizonyára sokan ismerik Petőfi Sándor Mit nem beszél az a német… című versét, amelyben azt ostorozza, hogy a németek háborúval fenyegetik Magyarországot arra az esetre, ha nem hajlandó kifizetni az adósságaikat.
Egyetlen pozitívum mondható el a tévedés legkisebb veszélye nélkül a bő fél éve hivatalban lévő Ciucă-kormányról: stabil.
Egy-egy nagyobb családi eseményre – lakodalomra, keresztelőre, konfirmációra – hazatérő rokonság szétszóródásából lehet ízelítőt kapni arról, ki hova telepedett ki az elmúlt három évtizedben Erdélyből.
Magyarország és Románia rég nem volt annyira egymásra utalva, mint most, és ezzel a két ország kormányai is tudatában vannak, ugyanakkor Bukarest még mindig gyanakodva figyeli a magyar politikusok megnyilvánulásait.
Nehéz a magyar–román diplomáciai egyeztetésekről közhelyek nélkül írni. Az utóbbi három évtizedben különböző hangulatú tárgyalásokról számolhatott be a média.
Nap mint nap érezhető, hogy ismét borús perspektívák árnyékolják be a jövőképünket.
Látogatottsági adatok