Az ilyesmit már csak cinikus félmosollyal, legyintve fogadjuk, mint a szokásos bukaresti hazudozás újabb megnyilvánulását. Lényegesen meghökkentőbb azonban, ha Budapesten hangzanak el ilyen jellegű kijelentések. És nem oda látogató román kormánytagoktól, hanem magyar politikusok szájából.

Most éppen Niedermüller Péter, Budapest VII. kerületének a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció színeiben megválasztott polgármestere volt képes a nemzeti összetartozás napja kapcsán olyanokat leírni a közösségi oldalán, hogy „Gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon. (…) Nekik pedig megmaradt a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához való tartozás, a jobb élet, a jövő reménye”.

Majd Niedermüllerhez a DK korábbi alelnöke, Bauer Tamás volt SZDSZ-es politikus is csatlakozott, aki azzal próbálta megvédeni a védhetetlen nyilatkozatot, hogy szerinte Niedermüllernek igaza van, hiszen Romániában és Szlovákiában a magyarok demokráciában élnek, ahol a választók újra meg újra leváltják a hatalmon levő kormánytöbbséget, ahol szabad a sajtó, ahol a közszolgálati médiában rendszeresen bírálják a kormányt.

Persze azon egy percig sem csodálkozunk, hogy a 2004 decemberi népszavazáson, majd azóta is folyamatosan a határon túli magyarok ellen uszító Gyurcsány Ferenc elvtársai továbbra sem tekintenek bennünket a szívük csücskének.

De az már tényleg vérlázító, hogy most mégis bennünket hozzanak fel pozitív példaként, valóságtól elrugaszkodott, ordas baromságokat állítva „irigylésre méltó” helyzetünkről csak azért, hogy a magyar kormányt szapulják, folytatva azt a két világháború közötti hagyományt, amikor a baloldali emigránsok a magyarokat elnyomó utódállamokat mintademokráciának hirdették Magyarországhoz képest, csak mert otthon nem volt tömegigény a világmegváltó eszméikre.

Kíváncsiak lennénk, az erzsébetvárosi polgármester szerint mikor élünk itt Trianonnak „köszönhetően” a legszabadabban. Amikor a román igazságszolgáltatás segítségével magyar egyházi iskolákat államosítanak vagy számolnak fel, amikor soviniszta magyargyűlölők feljelentései nyomán tiltják az anyanyelv és a nemzeti jelképek használatát, vagy esetleg akkor tombol a leginkább a szabadság, amikor maga az államfő uszít ellenünk?

Bauer Tamás veretes gondolataihoz pedig csak annyit fűznénk, hogy tudomásunk szerint a magyarországi sajtó legalább annyira biztosan szabad, mint a különféle szolgálatok által manipulált romániai, a bukaresti közszolgálati médiumok vezetőit pedig a mindenkori kormánytöbbség nagyon szereti a saját táborából kinevezni. Azt, hogy a közszolgálati médiában rendszeresen bírálják a kormányt, aláírjuk – már ha arra gondol, hogy a román közmédiában, illetve a román közmédia egyes magyar műsoraiban sportot űznek a magyar kormány szapulásából.

A magyar kormány pedig ugyanúgy leváltható demokratikus eszközökkel, mint a román. A választások előtt még maga a magyarországi ellenzék is elhitte, hogy képes győzni – hogy mégsem tudtak hiteles alternatívát felmutatni a kormányoldallal szemben, azért magukon kívül ne mást okoljanak. Niedermüller és Bauer megnyilvánulásai kapcsán mégiscsak azt a legfontosabb leszögezni,

hogy az ilyen nyilatkozatok hihetetlenül sokat képesek ártani a külhoni magyarok jogköveteléseinek.

Hiszen ha egy magyar politikus, még ha ma már nem is tölt be fontos pozíciót, ugyanazt a narratívát erősíti a romániai magyarok „irigylésre méltó” helyzetéről, amelyet a magát a kisebbségek paradicsomának hazudó román állam is, azt a bukaresti kormány lelkesen lobogtathatja a világ közvéleménye előtt, hogy lám-lám, még Budapesten is elismerik a román kisebbségi Kánaánt.

Mindezek nyomán, mivel nem vagyok gonosz, és eszem ágában sincs rosszat kívánni nemzettársaimnak, még akkor sem, ha DK-sok, nem kívánok nekik olyasmiket, hogy jöjjenek ide, és csupán két hónapig próbálják megtapasztalni, milyen magyarként megélni a demokratikus román mintajogállam kínálta szabadságot.

Csak annyit kérek, hogy a jövőben semmilyen formában ne vegyék a szájukra a határon túli magyarok témáját.

Nem csupán június 4-én vagy december 5-én, hanem az év 365 napjából egyen sem. Ezzel tudnának a legjobban hozzájárulni a boldogulásunkhoz. Mert ha már segíteni nem akarnak, akkor legalább ne ártsanak.