A környezetszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet az a nyolc gyergyószentmiklósi tűzoltó, aki pillepalackokból épített tutajon teszi meg az utat végig a Maroson, egészen a Tiszáig.
Vasárnap életbe lépett az üvegek visszaváltását kötelezővé tevő rendelkezés, ám a Krónika által megkeresett üzletvezetők, bolttulajdonosok csak név nélkül nyilatkoztak, attól tartva, hogy bár nem tudják, miként kell alkalmazni a jogszabályt, mégis megbírságolják őket.
Idén is több romániai közintézmény, civil szervezet és vállalat csatlakozik a Föld órája kezdeményezéshez, és 20.30-kor egy órára kikapcsolják nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket.
A kivágott erdőségek pótlására és a környezettudatosság előmozdításáért, felajánlások útján szerzett támogatásból ezer kocsánytalan tölgyfacsemetét ültetett a Land Art Egyesület Székelyföldön, a Hargita megyei Székelyderzsen.
2021. január elsejétől a klasszikus gyerekotthonok megszűnnek, az árva, vagy szülők által elhagyott gyerekeket kizárólag örökbefogadó családoknál, vagy hivatásos nevelőszülőknél helyezzük el, jelentette ki Gabriela Coman, az országos gyermekjogvédelmi hatóság elnöke.
Több mint száz állatnak segített gazdát találni Angyalosi Beáta kolozsvári fényképész, aki lencsevégre kapja a kutyákat, a világhálón népszerűsíti a fotókat, és így próbálja örökbefogadásra ösztönözni az embereket.
A hónap végén életbe lépő új szabályozás szerint a nagyobb üzleteknek betétdíjat kellene bevezetniük az üvegekre, amelyekért visszaváltás esetén darabonként 50 banit kellene visszafizetniük a környezettudatos vásárlónak.
Április 5-éig elindítja a kormány a roncsautóprogramot, amelynek keretében idén is 50 ezer értékjegyet bocsátanak majd az érdeklődők rendelkezésére – jelentette be hétfőn Craiován Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A napokban szárnyra kelt híresztelésektől eltérően egyelőre nem bünteti a Környezetvédelmi Őrség mindazokat, akiknek lenne ugyan lehetőségük rácsatlakozni a csatornázásra, de inkább a kert végi „pottyantóst” használják. Egyelőre a pontos helyzet feltérképezése zajlik.
Onica Csaba személyében nemrég új főfelügyelőt neveztek ki a hat megyét, többek között a székelyföldi régiót is „lefedő” brassói fogyasztóvédelmi felügyelőség élére. A szakember szeretné, ha a fogyasztók és a vállalkozók is elfelejtenék az intézményre „rossz fényt vető” magyarellenesség
Nyolc éve jelentős késéssel folyósítja a vadállatok okozta károk után járó kártérítéseket a bukaresti környezetvédelmi minisztérium, holott a vadkárok száma jelentősen megugrott az elmúlt időszakban.
Közel harminc őz- és szarvastetemet találtak az Arad megyei Pécska és Kispereg határában, a román-magyar államhatár közelében – írta szerdán az Aradihirek.ro portál.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata nyerte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos örökségvédelmi verseny Észak-erdélyi regionális fordulóját és egyben a brüsszeli kirándulást.
Elsőfokú árvízriasztást adott ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több erdélyi megyére.
Az uniós rendelkezéseknek megfelelő, új hulladékkezelési szabályzatot fogadott el a kolozsvári önkormányzat. A dokumentum értelmében ezentúl már nemcsak kétféle – háztartási és száraz – hulladékot gyűjtenek a szemétszállító vállalatok.
Nem remegek a földrengéskor („Nu tremur la cutremur”) címmel indított tájékoztató és felkészítő jellegű kampányt az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
A krónikus betegséggel küzdő gyerekek és kamaszok személyiségének, énképének és magabiztosságának fejlesztését tűzte ki célul a Yuppi tábor szervezőcsapata.
A Geopolitikai Kutatóintézet vezetője szerint sem Romániának, sem Lengyelországnak nem érdeke, hogy az Egyesült Államok rakétákat telepítésen a szárazföldjeikre.