A Geopolitikai Kutatóintézet vezetője szerint sem Romániának, sem Lengyelországnak nem érdeke, hogy az Egyesült Államok rakétákat telepítésen a szárazföldjeikre.
Hamarosan lejár annak az uniós vállalásnak a határideje, amelyet Románia tett hulladék-újrahasznosítás terén. Egyes érintettek szerint teljesíthető, hogy jövőre újrahasznosítsák az ország hulladékának 50 százalékát.
Cáfolta a bukaresti külügyminisztérium, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemei sértenék a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződés rendelkezéseit.
Hatalmas csapást mérhetnek a fogyasztóvédelmi előírásokat megszegő romániai cégekre a fogyasztóvédelmi hatóság által tervezett módosítások, a bírságok ugyanis elérhetik az üzleti forgalom 5 százalékát, amivel tulajdonképpen csődközelbe sodorják a kisebb vállalkozásokat. A javaslat megosztja az érintetteket.&a
Oroszországnak nincsenek ellenséges szándékai Romániával szemben – jelentette ki csütörtök esti sajtóértekezletén Valerij Kuzmin, az Orosz Föderáció bukaresti nagykövete.
Románia semmivel sem áll rosszabbul a személyes adatok védelme területén, mint a többi európai állam – állítják a hazai szakértők. A valóság azonban mást mutat, mint a „kozmetikázott” statisztika.
65,7 százalékkal, 4.572-re nőtt a környezetkímélő autók eladása 2018-ban 2017-hez képest – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adataiból.
Hónapokig vagy akár több évig is eltarthat a rászoruló gyerekek állami gondozásba helyezése. A Fehér megyei Torockón található Szent Teréz-gyermekotthon vezetője szerint hosszú ideig elhúzódhat egy-egy ügy.
Fák, faágak százait törte le, villanyvezetékeket szakított le Románia déli megyéiben az ónos eső szombaton, a jegesedés miatt járhatatlanná vált utakat több órára lezárták.
A lengyelországi katasztrófa után mélyreható ellenőrzésekbe kezdett Románia-szerte a katasztrófavédelem. Főként a tűzvédelmi előírások betartását veszik górcső alá.
Közlekedési fennakadásokat okoz a kiadós havazás Máramarosban és Beszterce-Naszód megyében, Bihar megye hegyvidéki területein pedig több mint 2200 háztartás maradt villanyáram nélkül – tájékoztat az Agerpres.
Több mint 32 ezer, úgynevezett 1-es és 2-es veszélyességi kategóriájú kutya tulajdonosát ellenőrizték le a román hatóságok az utóbbi hat hónapban.
Szelfiversennyel, reneszánsz villámcsődülettel, slam poetry vetélkedővel népszerűsítik a kincses városbeli óvári ferences kolostort a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai az Örökségünk Őrei mozgalom keretében.
Tizennégy megyében okozott károkat a kedvezőtlen időjárás az elmúlt 24 órában, és tizenegy országúton volt fennakadás a forgalomban a havazás miatt – közölte hétfőn az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
Hófúvás nehezíti a közlekedést Románia 17 déli megyéjében szerdán, amelyekre az óránkénti 55-75 kilométeres széllökések és jéglerakódás miatt sárga (elsőfokú) figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Románia ellen amiatt, hogy 1,2 millió köbméter faanyag tűnt el az elmúlt öt esztendőben a nemzeti parkokból – ez gyakorlatilag 3.600 hektár évszázados erdőt jelent, azaz 7.200 futballpálya nagyságú területet.
Új hulladékgazdálkodási előírások lépnek életbe Romániában 2019. január elsejétől: egy 2016-ban elfogadott kormányrendelet értelmében jövőre mindenki számára kötelezővé válik a szelektív szemétgyűjtés.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) nem találta diszkriminatívaknak Claudiu Sorin Susanunak, a fogyasztóvédelmi hatóság brassói regionális irodája vezetőjének a székelyudvarhelyi áruházi botrány kapcsán tavaly szeptemberben tett kijelentéseit.