Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt két évtizedben csaknem 100 millió hektárnyi erdő tűnt el a Föld felszínéről; az erdők fogyása folyamatos, bár lassúbb ütemű, mint korábban volt, és kontinensenként változó tendenciát mutat – derül ki az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) nemrég kiadott jelentéséből, amelyet az AFP ismertetett.
2020. szeptember 22., 11:502020. szeptember 22., 11:50
Számokban kifejezve: jelenleg 4,1 milliárd hektár erdő borítja a Földet, ami a szárazföldi területek 31,2 százalékát teszi ki; 2010-ben ez az arány még 31,5 százalék, 2000-ben pedig 31,9 százalék volt – állítja a FAO.
Ez csaknem 100 millió hektáros nettó veszteséget jelent a világ erdőterületeiből – hívja fel a figyelmet a szervezet.
Az erdők eltűnése az esetek többségében azzal magyarázható, hogy – főleg a fejletlen országokban – másfajta földhasználatra, elsősorban mezőgazdaságra alakították át ezeket a területeket. Délkelet-Ázsiában például jelenleg a régió területének 47,8 százalékát borítja erdő, szemben a 2015-ben jegyzett 49 százalékkal, míg a Szubszaharai Afrikában 27,8 százalékot, az öt évvel ezelőtt regisztrált 28,7 százalékhoz képest. Indonéziában 50,9 százalékra tehető az erdőterületek aránya az öt évvel ezelőtti 52,5 százalékhoz mérten, míg Malajziában 59,2 százalékról 58,2 százalékra csökkent.
Az olyan, elsősorban a mezőgazdaságra koncentráló országokban, mint például Elefántcsontpart, a 2015-ben jegyzett 10,7 százalékról 8,9 százalékra esett vissza az erdőterületek aránya, Kenyában, Maliban és Ruandában ezzel szemben gyakorlatilag változatlan maradt.
Közép- és Latin-Amerikában a szárazföldi területek mindössze 46,7 százalékát borítja erdő jelenleg, míg öt évvel ezelőtt még 47,4 százalékos volt ez az arány. Brazíliában a 2015-ben jegyzett 60,3 százalékról 59,4 százalékra csökkent az erdőterületek aránya. Haitin is folyamatos az erdőirtás: a 2015-ös 13,2 százalékról 12,6 százalékra esett vissza az erdő borította területek aránya.
Kínában például az ország területének 23,3 százalékát borítja erdő jelenleg, míg 2015-ben csak 22,3 százalékot tett ki ez az arány. Japánban gyakorlatilag változatlan maradt az erdőterületek aránya, 68,4 százalékos.
Franciaországban a 2015-ben jegyzett 30,7 százalékról 2020-ra 31,5 százalékra nőtt az erdőterületek aránya. Ausztriában az ország területének 47,2 százalékát borítja erdő, míg öt évvel ezelőtt csak 47 százalékos volt ez az arány, Olaszországban pedig 31,6 százalékról 32,5 százalékra nőtt az erdőterület. Nagy-Britanniában az öt évvel ezelőtti 13 százalékról 13,2 százalékra emelkedett az erdőterületek aránya.
Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban változatlanul 38,2, illetve 33,9 százalékra tehető az erdőterületek aránya.
Ausztráliában az elmúlt öt évben 17,3 százalékról 17,4 százalékra, Új-Zélandon pedig 37,4 százalékról 37,6 százalékra emelkedett az erdő borította területek aránya.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!