Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a Maros megyei Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során – írta pénteken az Erdélyi Református Egyházker&
Elkezdődik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium főépületének a felújítása, miután az épület tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) megkapta a munkálatok elvégzéséhez szükséges építési engedélyt – közölte honlapján
Miklósi Mátyás Csaba lelkipásztor két éve a Kárpátokon túli területeket is magában foglaló Brassói Református Egyházmegye esperese. Tizenhárom és fél évet szolgált Erzsébetvárosban, jelenleg brassói lelkipásztor. A legnagyobb kiterjedésű romániai magyar szórvány vezető lelkipásztoraként azt vallja, m
A kormány és az ortodox egyház képviselői megegyeztek a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó misék és egyéb szertartások feltételeiről, járványügyi előírásairól. A megállapodást Kató Béla református püspök értékelte a Krónikának.
Hálaadó istentisztelet keretében avatták fel vasárnap Erdély egyik legpatinásabb és leglátogatottabb középkori műemlékét, az uniós forrásokból felújított ákosi református templomot. Az ünnepi szónokok reményüknek adtak hangot, miszerint további 800 év elteltével is magyarul imádkoznak majd az istenházába
Szabadtéren szervezett vagy kihangosított, kivetített szertartások, korlátozott számú résztvevők, nehézkes vendégségszervezések jellemzik a protestáns fiatalok konfirmációját. Az eseményt a járványhelyzet miatt megkésve, de idén is megszervezik változó időpontokban.
Több református lelkész, szakács, világutazó, filmrendező is szerepel a Válts irányt! IKE-fesztivál előadói között. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a járványhelyzet miatt augusztus 11–13. között online szervezi meg az eseményt.
Pünkösd legnagyobb kérdése, hogy úgy tekintünk-e rá, mint történelmi eseményre, vagy keresztényként azt valljuk: ez annak a jele, hogy ma is megtörténhet a mi életünkben – fogalmazta meg az egyházi ünnep lényegét a pünkösdvasárnapi református istentiszteleten Mikló István Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor. A hajdú
Reformátusok és Trianon címmel készített harmincperces dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely arról, hogyan szakította szét a trianoni békeszerződés a Kárpát-medencei reformátusságot.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke biztató üzenetet fogalmazott meg a hívek számára a koronavírus-járvány idején.
A 18. század elején dúló pestisjárvány óta nem volt példa arra, hogy a hívek előtt bezárják a templomok ajtaját, a koronavírus miatt viszont idén – felekezettől függetlenül – rendkívüli húsvétunk lesz. Online misékre, istentiszteletekre invitálnak az egyházak húsvét vasárnapján, lesz ugyanakkor online étel
A kommunista időszakban elkobzott ingatlanjait peres úton visszaszerző dési református egyházközség lelkipásztora, Szilágyi Róbert gyülekezetével templomot és egyházi épületeket újít fel, a járványhelyzet előtt sok közösségi programot szervezett.
Szünetelteti a templomi istentiszteletek megtartását a koronavírus-fertőzés terjedése miatt foganatosított rendkívüli romániai intézkedések miatt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
A koronavírussal kapcsolatos teendőket és megelőzési lehetőségeket ismertette Kató Béla püspök, Kántor Csaba püspökhelyettes és Ballai Zoltán gazdasági előadó-tanácsos a kolozsvári Püspöki Hivatalban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Mérföldkőhöz érkezik pénteken a Zilahi Református Wesselényi Kollégium: ünnepélyes keretek között elhelyezik az oktatási intézmény új épületének alapkövét. Közben folytatódik a küzdelem az ősi alma mater visszaszolgáltatásáért, az egyházkerület vezetői pedig bizakodóak.
Erdélyi magyarságunk helyzete olyan, mint az elvált szülők gyermekéé: apánknál mostoha a sorsunk, anyánk viszont többet tud és akar is adni – illusztrálta a kisebbségi lét sajátosságát Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Krónikának adott interjúban.
Nagyvárad és a Királyhágó között az egyik legrégibb magyar település a Sebes-Körös mentén elterülő Köröskisjenő. Ennek ellenére tizenöt éve megszűnt a magyar nyelvű oktatás, mert a szülők egyöntetűen úgy vélték, hogy gyermekeik csak románul érvényesülhetnek.
Nyolcmillió forintnak megfelelő támogatást gyűjtött híveitől a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az üldözött keresztények megsegítésére.