Református misszió a Kárpátokon túl – Miklósi Mátyás Csaba brassói esperes arról, miként lehet tartani a lelket a hívekben

– Bő egy évtizedes erzsébetvárosi lelkészi munkája után miként válik meg gyülekezetétől?

– A váltás lelkileg nagy megpróbáltatás elé állít. Amióta itt élünk a feleségemmel, a gyülekezetet igazi családdá alakítottuk, emiatt is nagyon nehéz elszakadni a közösségtől. Pedig mindig azt vallottam, hogy úgy éljünk egy gyülekezetben, azt tudatosítsuk magunkban, hogy az egyházközség nem a miénk, hanem a Jóistené. Végül is jött egy fordulópont az életünkbe, amikor meghoztuk a döntést: elfogadtam az egyik brassói gyülekezet megüresedett lelkészi állását, ahova elődöm nyugdíjba vonulását követően hívtak meg.

– Régóta foglalkozik a szórványgondozással. Ezt a munkát sok lelkész azért nem szereti, mert demoralizáló hatású folyamatosan temetni és ritkán keresztelni. Hogyan éli ezt meg? 

– Túlzásnak tartom a szórványlelkészi teendőket erre a kérdéskörre szűkíteni, habár tény, hogy mindez megviseli az embert. Nemrég végeztem egy összesítést az erzsébetvárosi és a hozzá tartozó öt szórványgyülekezetben feljegyzett temetésekről és keresztelésekről az elmúlt 13,5 esztendőre vonatkozóan. A számadatok megrendítőek. Összesen 127 személyt temettem, és 49-et kereszteltem. De a megkeresztelt fiatalokból is csupán 22-en maradtak helyben, és közülük mindössze tizenhárman beszélnek magyarul. Ha ilyen szempontból nézzük a statisztikákat, még szomorúbb a helyzet.

A házasságok túlnyomó többsége vegyes házasság, így az abból kikerülő gyerekek nagy része románná válik. Persze vannak kivételek. Egy ortodox apuka például minden vasárnap elhozza a feleségét és két gyerekét a református templomba, és istentisztelet után értük jön. Kőművesként az egyházközségünknek is dolgozik. Rájött, hogy családja ebben a közösségben jól érzi magát. De ezek kivételek, amelyek a szabályt erősítik.

– Mi ad erőt egy szórványlelkésznek, hogy végezze szélmalomharcnak tetsző munkáját?

– Szolgálatom egyik alapelve, hogy attól leszünk kisebbségiek, ha elhisszük magunkról, hogy kevesebbek vagyunk, mint a többség.

Azt vallom, hogy nincs különbség kis és nagy gyülekezet között, csupán hozzáállás tekintetében. Fontos, hogy istentiszteleteinken a maximumot nyújtsuk. A hétköznapi bűnbánati istentiszteletekre is el szokott jönni 30-40 ember. Sem az igehirdetés tartalmát, sem az együttlétek számát nem szabad lefele licitálni. Esperesi vizitációkon megkérdezem a lelkészeket, hány bibliaórát tartanak? Foglalkoznak-e a fiatalokkal? Amikor azt a választ kapom, hogy nem, mert úgysem jönnek el, rákérdezek: megtartottad ezeket az alkalmakat? Egy tizenéves fiatal nem fog bekopogni a parókiára, hogy megkérdezze, tiszteletes úr, tart-e bibliaórát? Ezt a lelkésznek kell kezdeményeznie.
 
– Az egykori Szászföld magyar szórványa a brassói egyházmegye felségterületéhez tartozik. A szászok kivándoroltak, mit hagytak maguk után?

– Jellemzően több egykori szász faluban az elszórványosodott magyar közösségek nagyobbak, mint ahány szász ember még itt él. A magyar–szász viszony alakulásáról egy érdekes történetet mondok el az egyik erzsébetvárosi szórványunkból. Holdvilágról 1989-ben távozott az utolsó szász atyafi, aki a gyülekezet gondnokaként az evangélikus templom kulcsát átadta román szomszédjának. Amikor a falu református magyar gondnoka megkérdezte, miért nem neki adta, hiszen addig is közösen használták a templomot, a szász atyafi így válaszolt: azért adtam román embernek, hogy minden vasárnap kérd el, nehogy azt gondoljátok, a tietek a templom.

A községnek később magyar alpolgármestere lett egy református egyháztag személyében, aki a kétezres évek elején keresett meg, nem venném-e át a templomot, hogy ne álljon üresen. A kérését azzal hárítottam el, hogy a közösségünk túl kicsi egy ekkora templom fenntartásához. Van egy kisbuszunk, amelyikkel összeszedjük a szórványgyülekezetek tagjait, így biztosítjuk az istentiszteleteket egy-egy gyülekezetben.

A szászok távozása után már csak az emlék maradt meg a rendezett falvakról és a népszokásaikról. Ha mélyebben belemegyünk ebbe a témába, elmondhatjuk, hogy az idősebb nemzedékek nagyon zárkózott emberek voltak. Nem csak a magyarokkal, a románokkal sem barátkoztak. Tökéletesen illett rájuk az a mondás: az én házam az én váram.

– Mennyire megy a református lelkésznek a román nyelvű prédikáció?

– Az egyházi rendtartás, az erdélyi egyházkerület püspöksége ezt nem kéri tőlünk. A lelkészekre van bízva, ki hol és mikor szólal meg románul. Az erdélyi református egyház nem szeretne román nyelvű missziót, rossz példának ott van a felvidéki történet. A lelkésznek kell eldöntenie, hogy erre mikor van szükség.

De megszólalok románul esketésen és keresztelőn is, ha a másik fél vagy a keresztszülők nem tudnak magyarul. Kialakult már a rendje. És ez még inkább így van a Kárpátokon túli területeken, ahol Jászvásáron, Dornavátrán, Fălticeni-ben, Karácsonykőn, Bákóban, Galacon, Râmnicu Vâlceán, Târgu Jiuban, Craiován vagy Bukarestben kell istentiszteleteket tartani, és elvégezni az egyéb egyházi szolgálatokat. A brassói egyházmegyéhez 28 egyházközség és mintegy hetven szórványgyülekezet tartozik.

– Mi fogadja az esperesi vizitációk alkalmával?

– Két éve vagyok a legnagyobb romániai szórványegyházmegye esperese. A legtöbbet a pandémia előtt, 2019-ben utaztunk, amikor felkerestem a gyülekezeteket. Hatalmas munka volt állandóan úton lenni, de besegítettek ebbe a lelkésztársak is, akik között elosztottuk a gyülekezeteket, miután a moldvai szórványgyülekezeteket gondozó fiatal lelkipásztorunk már nem vállalta. Nincs ebben semmi meglepő, mert Brassóból indulva egy ilyen út oda-vissza 1200 kilométer.

Azonban egyedi élmény ezeket a gyülekezeteket végigjárni, ahol rendszerint 10–20–30 ember vár. A Kárpátokon túli városok közül a bukaresti és a galaci gyülekezetek voltak a legnépesebbek. Galacon a 20. század elején például négyezer tagja volt a református gyülekezetnek. Az olténiai misszió 1990-ben alakult. Ezek zömében mind értelmiségi gyülekezetek. Craiován a magyarok többsége orvos, akiket annak idején ide helyeztek, és itt alapítottak családot. Ők még ragaszkodnak anyanyelvükhöz és vallásukhoz, a gyerekek közül viszont csak az, aki visszatért Erdélybe egyetemre, és ott keresett magának társat. De ez a kisebb százalék. Sokan beolvadtak a román többségbe.

– Vannak-e románok, akik szívesen vállalják a református hitet?

– Erre is van példa egy galaci filozófiatanár személyében, aki az ortodox teológián is tanult, majd Svájcban doktorált, ahol megismerte Kálvin János teológiáját. Hazatérve megkereste Nagy Endre lelkipásztort, akit még 1987-ben helyezett ki a galaci, konstancai és brăilai szórványgyülekezetekbe akkori püspökünk, és ő azóta ott szolgál. A román atyafi konfirmált, és lefordította román nyelvre a kátét. Ma ő a galaci gyülekezet gondnoka, és az édesanyja és a felesége is áttért a református hitre. Érdekes történetek ezek, amit igazán csak azok értenek, akik ezt a fajta szolgálatot vállalják román környezetben.