Februárban kétszer végeztek ásatásokat a templomban
Fotó: Református.ro/Kiss Gábor
Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a Maros megyei Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során – írta pénteken az Erdélyi Református Egyházkerület portálja, a Református.ro.
2021. március 05., 17:262021. március 05., 17:26
2021. március 05., 17:362021. március 05., 17:36
A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát – a jelek szerint – nem bontották ki azóta, hogy két felnőtt férfit, három felnőtt nőt és öt gyermeket temettek bele. Az ő maradványaik kerültek most elő az ásatások során.
Gál Szilárd, a Maros Megyei Múzeum régésze az MTI-nek elmondta:
A régész elmondta: egy olyan karikagyűrűt találtak, amelybe Szövérdi Gáspár János feleségének, Bethlen Zsófiának a neve van belevésve. Emellett további három aranygyűrű és egy arany ruhadísz került elő az iszapból.
Tágas, boltíves, több mint két méter magas kripta került elő a templom alatt
Fotó: Református.ro/Kiss Gábor
A történészek előtt ismert volt az a tény, hogy a Bethlen Gábor bizalmasának számító Szövérdi Gáspár János a gyulakutai Lázár János özvegyét, Safarith Krisztinát feleségül véve alapozta meg a vagyonát. Bethlen Zsófia a követ második felesége volt. Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia neve a műemlék templom kazettás mennyezetének az egyik kazettáján is szerepel. A mennyezetet ugyanis az ő támogatásukkal készítették 1625-ben.
Az arany karikagyűrűbe Bethlen Zsófia nevét vésték
Fotó: Református.ro/Kiss Gábor
Az ásatásokat a műemlék templom tervezett helyreállítása tette szükségessé. Az ásatások során egy kisebb, Árpád-kori templom alapját is feltárták.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!