Menthetetlen volt a beomlott tacsi református templom, anyaországi támogatással megmenekül a famennyezet

Menthetetlen volt a beomlott tacsi református templom, anyaországi támogatással megmenekül a famennyezet

Az értékes kazettás famennyezet a jelenlegi templomot dísziti majd

Fotó: Teleki László Alapítvány

Annyira súlyos statikai problémái voltak, hogy lényegében menthetetlen volt az egykori tacsi református templom, állítják a szakemberek. Az értékes kazettás famennyezetet ellenben magyar kormánytámogatással sikerül megóvni.

Krónika

2021. április 20., 15:282021. április 20., 15:28

2021. április 20., 17:542021. április 20., 17:54

Magyarországi támogatással mentik meg a Beszterce–Naszód megyei Tacs szombaton beomlott egykori református templomának értékes famennyezetét – számolt be a Krónikához eljuttatott közleményében a Teleki László Alapítvány.

Az erdélyi épített örökség megmentésén is fáradozó magyarországi alapítvány az egykori tacsi református templomot is megpróbálta megóvni az enyészettől, azonban kiderült, hogy lényegében menthetetlen az épület.

A műemlékes szakemberek szerint ugyanis az istenháza felújítási költsége nem állt volna arányban annak építészeti értékével, mutat rá a közlemény. Káldi Gyula építész, az alapítványnak a határon túli magyar műemlékek megmentésével foglalkozó kuratóriumi tagja rámutat: az épületnek olyan súlyos statikai problémái vannak, hogy lényegében menthetetlen, ezért fájó szívvel, de lemondtak a felújításáról.

Idézet
„Az 1711-ben készült kazettás famennyezet viszont rendkívül értékes, ezért annak megmentése már korábban is a tervek között szerepelt”

– hívta fel ugyanakkor a figyelmet az alapítvány. Ezt – mint arról beszámoltunk – a magyar kormány finanszírozásából működő, az alapítvány által lebonyolított Rómer Flóris Terv keretében újítják fel, és a a helyi reformátusokkal egyetértésben a felújítás után áthelyezik a jelenlegi református, egykori evangélikus templomba.

A közlemény a restaurálást vezető Mihály Ferenc beszámolója alapján arra is kitér, hogy az egykori református templomot már évek óta veszély fenyegeti.

„2017 júniusában egy erős vihar mindkét oldalon megbontotta a templom bádoghéjazatát. A károkat rövid időn belül sikerült helyreállítani, ám 2019 augusztusában egy újabb vihar ismét kifödte a templomot. Ezúttal a déli oldalról a bádoghéjazatot teljes egészében feltépte, a hajó fölötti részt a templom túloldalára, a szentély fölöttit pedig körülbelül 20–30 méterrel tovább, a közeli temetőkertbe repítette” – részletezi a korábbi viszontagságokat a kommüniké.

Galéria

A templom a még álló toronnyal, vihartól megtépázott tetőzettel

Fotó: Teleki László Alapítvány

Ezeket a károkat helyreállították, és egyúttal a festett kazettás mennyezeten is elvégezték a szükséges munkálatokat: a kazettás mennyezetet lebontották, a festetlen részeket portalanították, a mennyezetet fertőtlenítették, elraktározták. A 18. században épült egykori református templom

festett kazettás mennyezete különös kultúrtörténeti értéket képvisel, az 1711-ben készült mennyezetet növényi ornamentika és állatalakos ábrázolások díszítik, különlegessége az egyik kazettán látható baziliszkusz-motívum, amely egyedülálló Erdélyben.

Galéria

A szombat esti toronyomlás utáni állapotok

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Mint arról beszámoltunk, a Besztercéről 20 kilométerre található magyarlakta Tacs (Tonciu) egykori református templomának tornya szombaton este omlott össze, a tragédiát az instabil talaj okozta. Emiatt a közelében található jelenlegi templom tornya is felújításra szorul, erre gyűjtést indított a 250 lelkes református gyülekezet.

korábban írtuk

Református templom omlott össze Beszterce–Naszód megyében
Református templom omlott össze Beszterce–Naszód megyében

Összeomlott az egykori református templom tornya a Beszterce–Naszód megyei Tacson. A gyülekezet által már nem használt istenházát hiába próbálták megmenteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 09., csütörtök

Az életüket kockáztatják: újra nőni kezdett az illegálisan Romániába érkező ukrán állampolgárok száma

Mintegy 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az országukban dúló háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – vont mérleget csütörtökön Florin Coman, a máramarosszigeti területi határrendészet vezetője.

Az életüket kockáztatják: újra nőni kezdett az illegálisan Romániába érkező ukrán állampolgárok száma
2024. május 09., csütörtök

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi, partiumi és bánsági folyóra

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő medencéjére.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi, partiumi és bánsági folyóra
2024. május 09., csütörtök

Záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok, a hőmérsékleti értékek elmaradnak az ilyenkor megszokottól

Heves esőzések és a légköri instabilitás miatt több erdélyi megyére is sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Arról is tájékoztattak egyúttal, hogy folytatódik az időjárás lehűlése.

Záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok, a hőmérsékleti értékek elmaradnak az ilyenkor megszokottól
2024. május 09., csütörtök

Virágba borult a magashegyi nárciszmező a magyarul már nem tudó magyarok kicsiny faluja fölött (képriport)

Immár aszfaltos úton kvadozó gyerekek motorbőgetése próbálja néha „túlkiabálni” a Reményik Sándor által bő egy évszázaddal ezelőtt versbe öntött vadvizek zúgását a ma is festői szépségű Radnaborbereken.

Virágba borult a magashegyi nárciszmező a magyarul már nem tudó magyarok kicsiny faluja fölött (képriport)
2024. május 08., szerda

Romániai egyetemi rangsor: 1. a BBTE, 27. a Sapientia

Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.

Romániai egyetemi rangsor: 1. a BBTE, 27. a Sapientia
2024. május 08., szerda

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében

Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében
2024. május 08., szerda

„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának

Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.

„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának
2024. május 08., szerda

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját

Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját
2024. május 08., szerda

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő

Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő
2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is