Kelemen 450 ezer szavazatra számít, és a parlamenti választás után tárgyal a második fordulós államfőjelöltekkel

Kelemen

Kelemen Hunor elnök, államfőjelölt az RMDSZ vezető politikusaival értékelte a választás eredményét

Fotó: Rostás Szabolcs

Mintegy százezer szavazattal többre számít a most vasárnapi államfőválasztáson Kelemen Hunor az öt évvel ezelőtti 357 ezer vokshoz képest. Az RMDSZ államfőjelöltje a Krónikának úgy válaszolt: a döntő fordulóba jutó jelöltek valamelyikének támogatásáról csak a parlamenti megmérettetést követően tárgyalnak.

Rostás Szabolcs

2024. november 24., 22:002024. november 24., 22:00

2024. november 24., 22:522024. november 24., 22:52

Leplezetlen elégedettséggel reagáltak az államfőválasztás első fordulójának exit poll eredményeire urnazárást követően az RMDSZ vezető politikusai, élen Kelemen Hunorral. A szövetség egy központi pubhouse-ban rendezte be eredményváróját Kolozsváron, itt állt újságírók elé a szövetségi elnök további tíz politikus – parlamenti és EP-képviselők, tanácselnökök, polgármesterek – társaságában, hogy a fajsúlyosabb román jelöltek nyilatkoztak Bukarestben. Miután megköszönte mindazoknak, akik vasárnap rá szavaztak,

Kelemen Hunor elmondta: a vasárnapi voksolás csak a máról szólt, a második forduló az RMDSZ számára egy hét múlva, a december elsejei parlamenti választáson lesz; az államfőválasztás második, december 8-ai döntő ütközetét harmadik fordulónak nevezte.

A szövetségi elnök meggyőződésének adott hangot, hogy a hivatalos szavazatszámlálás nyomán az exit poll eredmények által mutatott 4 százalékos támogatottsága 5 százalék fölé fog emelkedni, akárcsak a június európai parlamenti választások esetében. „Folytatjuk a munkát, holnaptól ismét indul a kampány. Célunk az, hogy erős frakciónk legyen a bukaresti parlamentben, és meg tudjuk akadályozni a rossz döntéseket, köztük a közigazgatási átszervezést, továbbá azt, hogy a romániai magyar közösség a politkikai kiszolgáltatottság állapotába kerüljön” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette: az általa képviselt józan ész programját sokan meghallották a kampányidőszakban, ugyanakkor reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ államfőjelöltjének programjában megfogalmazott kérdésekre jó válaszokat tud adni Románia következő államfője, leendő kormánya és az új összetételű parlament egyaránt.

A Krónika többek között azt kérdezte az RMDSZ államfőjelöltjétől: annak ismeretében, hogy az előző, 2019-es államfőválasztás első fordulójában 357 ezer szavazatot szerzett, most mennyivel lenne elégedett. Kelemen Hunor úgy válaszolt, szerinte 450 ezer fölött lesz a rá adott voksok száma, sőt bízik abban, hogy ennél több is, és közelebb lesz az 500, mint a 400 ezerhez, ami azt jelentené, hogy hozzá tudtak tenni százezerrel az öt évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest.

Kelemen Galéria

Az RMDSZ elnöke arra számít, hogy mintegy 100 ezer szavazattal többet kapott most vasárnap, mint öt évvel ezelőtt

Fotó: Rostás Szabolcs

Megkérdeztük azt is az RMDSZ elnökétől, leül-e tárgyalni az államfőválasztás második fordulójába bejutó két jelölttel, ha ők a szövetség – és a romániai magyarok – támogatottságát kérik. Kelemen Hunor elmondta, a december elsejei parlamenti választásokig nem tárgyalnak ilyesmiről, addig mozgósítani kell a törvényhozási megmérettetésre. „December 2-a az a nap, amikor a második fordulóról tudunk majd beszélni. Aki megkeres, azzal szóba állunk, és elmondja a szándékait, megtudja a mi szándékainkat is. Fontos, hogy várjuk meg az első forduló végeredményét, mert az előrejelzések alapján nagyon szoros az állás, ebben nincsenek benne a diaszpóra szavazatai” – válaszolta lapunk kérdésére Kelemen Hunor.

Érdemes összehasonlítani az államelnöki posztot negyedszerre megpályázó Kelemen Hunor mostani teljesítményét a korábbi megmérettetéseken szerzett szavazatszámokkal. Az RMDSZ elnöke először 2009-ben indult az államfőválasztáson, amelynek első fordulójában 372 764 szavazatot kapott, ami az 5. helyet, és a leadott voksok 3,83 százalékát jelentette. Öt évvel később, 2014 novemberében Kelemen több mint 40 ezer szavazattal kevesebbet, 329 727 voksot gyűjtött össze (3,47%), akkor azonban magyar ellenfele is akadt, mégpedig Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként 53 146 szavazatot kapott (0,56%). A legutóbbi, 2019-ben rendezett romániai államelnök-választáson az RMDSZ jelöltjére 357 014 választópolgár adta a voksát (3,87), vagyis kevesebben, mint tíz évvel korábban, de 28 ezerrel többen, mint 2014-ben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat