„Erdély-szerte ünneplik a könyvet, és ez jó” – Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

„Erdély-szerte ünneplik a könyvet, és ez jó” – Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

A rendezvény jeles meghívottjai nyitották meg a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet csütörtökön. A könyv és az irodalom egyik legfontosabb erdélyi ünnepe négy napon keresztül várja a közönséget.

2022. június 08., szerda

Neves szerzők, közel 60 meghívott a csütörtökön kezdődő Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Közel hatvan szerzővel találkozhat a közönség a csütörtökön kezdődő, négynapos Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. A könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon kívül számos kísérő program, többek közt koncertek várják az érdeklődőket.

Neves szerzők, közel 60 meghívott a csütörtökön kezdődő Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2022. június 08., szerda

Új Petőfi-sorozat az emlékévre: az irodalomtörténeti kötetek mellett művészettörténeti kiadványokat is terveznek

Petőfi-sorozat jelenik meg az Osiris Könyvkiadó gondozásában a Petőfi-emlékév jegyében. A sorozatot és a már megjelent köteteket kedden mutatták be Budapesten.

Új Petőfi-sorozat az emlékévre: az irodalomtörténeti kötetek mellett művészettörténeti kiadványokat is terveznek
2022. június 02., csütörtök

„Könyvfalásra” ösztönöz idén ősszel az erdélyi olvasójáték

Negyedízben szervezik meg idén szeptemberben az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. 

„Könyvfalásra” ösztönöz idén ősszel az erdélyi olvasójáték
2022. május 30., hétfő

Feltárni a mintán belüli, egyéni életutat: kultúrtörténeti csemegézés Nyáry Krisztián íróval a Sepsibookon

A festőkről és zeneszerzőkről lényegesen kevesebb életrajzi adatot tudunk, mint az írókról, költőkről – mutatott rá Nyáry Krisztián magyarországi író a sepsiszentgyörgyi Sepsibook könyvvásár zárónapján, vasárnap délután.

Feltárni a mintán belüli, egyéni életutat: kultúrtörténeti csemegézés Nyáry Krisztián íróval a Sepsibookon
2022. május 29., vasárnap

„Azóta is élek – azóta is írok” – Bereményi Gézával találkoztak az olvasók a SepsiBook könyvvásáron

Gyermekkori emlékekről, az íráshoz való viszonyáról és a különböző műfajokban való alkotás folyamatáról mesélt Bereményi Géza Kossuth-díjas író a vasárnap záruló, négynapos sepsiszentgyörgyi SepsiBook könyvvásáron.

„Azóta is élek – azóta is írok” – Bereményi Gézával találkoztak az olvasók a SepsiBook könyvvásáron
2022. május 26., csütörtök

Új fejezet Háromszék kulturális életében: elrajtolt a Sepsibook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál

A széles kínálatú könyvvásár mellett izgalmas közönségtalálkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és koncertekkel készültek a szervezők a Sepsibook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál első kiadására, amely csütörtöktől vasárnapig zajlik Sepsiszentgyörgyön.

Új fejezet Háromszék kulturális életében: elrajtolt a Sepsibook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál
2022. május 19., csütörtök

A Székely himnuszról értekeznek Sepsiszentgyörgyön a százéves évforduló alkalmából

Tudományos konferenciát tartanak a Székely himnuszként közismertté vált ének százéves évfordulóján szombaton Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében.

A Székely himnuszról értekeznek Sepsiszentgyörgyön a százéves évforduló alkalmából
2022. május 14., szombat

Nomád könyvtár a természet és könyvek szerelmeseinek: olvasóigluk turisztikai látványosságok környékén

Olvasóiglukat tervez működtetni országszerte a fontosabb turisztikai látványosságok környékén, köztük több erdélyi helyszínen egy Arad megyei civil szervezet.

Nomád könyvtár a természet és könyvek szerelmeseinek: olvasóigluk turisztikai látványosságok környékén
2022. május 13., péntek

Kegyetlen bánásmód: kihirdette Iohannis az állatkínzásért járó büntetéseket súlyosbító törvényt

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely megnöveli az állatokkal való kegyetlen bánásmódért járó büntetéseket. A kegyetlen bánásmód kategóriájába ezentúl a zoofíliát is besorolják.

Kegyetlen bánásmód: kihirdette Iohannis az állatkínzásért járó büntetéseket súlyosbító törvényt
2022. május 11., szerda

Bodor Ádám és Lackfi János is jelen lesz a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Bodor Ádám, Bartis Attila, Lackfi János is tiszteletét teszi a június 9–12. között tartandó 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten – jelentették be szerdán a szervezők. A kulturális eseménysorozatra 29 könyvkiadó és -kereskedő jelentkezett be.

Bodor Ádám és Lackfi János is jelen lesz a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2022. április 28., csütörtök

Apokaliptikus hangulat és hiphop-hatás – Fischer Botond és Horváth Benji új verseskötetét mutatták be Kolozsváron

Világvége hangulat és zeneiség, anarchia és spiritualitás kettőse jellemzi Fischer Botond és Horváth Benji új verseskötetét. A szerda esti kolozsvári bemutatón a hiphop és a spoken word költészetre gyakorolt hatásáról is szó esett.

Apokaliptikus hangulat és hiphop-hatás – Fischer Botond és Horváth Benji új verseskötetét mutatták be Kolozsváron
2022. április 26., kedd

Kötet a „kényelmetlen színház” arcairól: Boros Kinga teatrológus könyvét mutatták be a Szent György Napok kulturális hetén

A politikai színház kérdéskörét, a néző szerepét járja körül Boros Kinga teatrológusnak, a Színház folyóirat szerkesztőjének nemrég megjelent, a Kényelmetlen színház. A politikai tartalomtól az észlelés politikájáig című kötete.

Kötet a „kényelmetlen színház” arcairól: Boros Kinga teatrológus könyvét mutatták be a Szent György Napok kulturális hetén
2022. április 24., vasárnap

Kötet a legbűbájosabb város irodalmából: Bertóti Johanna a Nagybánya az irodalomban című antológiáról

A világ legbűbájosabb városa. Nagybánya az irodalomban című antológia nemrég jelent meg a Teleki Magyar Ház kiadásában. Az irodalmi kötet anyagának válogatásáról, a szemelvényekből kirajzolódó Nagybánya-képről Bertóti Johanna szerkesztő, költő beszélt.

Kötet a legbűbájosabb város irodalmából: Bertóti Johanna a Nagybánya az irodalomban című antológiáról
2022. április 12., kedd

A romániai kisebbségi jogokra fókuszál a Kárpát-medencei magyar kisebbségi jogi kalauz újabb kötete

Megjelent a Kárpát-medencei magyar kisebbségjogi kalauz második kötete, amely a romániai kisebbségi jogokat veszi górcső alá.

A romániai kisebbségi jogokra fókuszál a Kárpát-medencei magyar kisebbségi jogi kalauz újabb kötete
2022. április 04., hétfő

Izgalmas kötetek, nyelvi vetélkedő és könyves programok várták a közönséget a Könyvturin Kolozsváron

Mi sem bizonyítja jobban, hogy napjainkban is népszerű az olvasás, hogy a könyvek úgynevezett „boldogsághormont” tartalmaznak, mint a hétvégén nyolcadik alkalommal szervezett kincses városi Könyvturi. 

Izgalmas kötetek, nyelvi vetélkedő és könyves programok várták a közönséget a Könyvturin Kolozsváron
2022. április 02., szombat

Önálló életet élő beszélgetések – Bölöni László is részt vett Csinta Samu interjúkötetének bemutatóján

Illusztris társaságban mutatta be Por alatt parázs című, jeles személyiségekkel folytatott beszélgetéseit tartalmazó interjúkötetét Csinta Samu újságíró Kolozsvárt, ahol nem csupán az interjúkészítés fortélyait osztotta meg a közönséggel.

Önálló életet élő beszélgetések – Bölöni László is részt vett Csinta Samu interjúkötetének bemutatóján
2022. április 01., péntek

Könyvturkáló, gyerekkiadványok garázsvására Kolozsváron

Használt könyvek turkálója, gyerekkiadványok garázsvására várja a könyvek szerelmeseit a hétvégén Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) április 1–3. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a Könyvturit.

Könyvturkáló, gyerekkiadványok garázsvására Kolozsváron