Nánó Csaba
Fotó: Jakab Mónika
Egy letűnt világra emlékezik, ugyanakkor a jelen történéseire is reflektál Nánó Csaba újságíró legfrissebb, Zsebfüzet című kötete, amely rövid, karcolatszerű visszaemlékezés-szilánkokat sorakoztat fel. Nánó Csabát, lapcsaládunk munkatársát a kötetről, a visszaemlékező írások pozitív hozadékairól kérdeztük.
2022. augusztus 06., 20:352022. augusztus 06., 20:35
– Számos köteted látott napvilágot az utóbbi években, köztük művészekkel készített életinterjú-kötetek, de személyes hangvételű írásokat tartalmazóak is. Legfrissebb köteted a Zsebfüzet, amely rövid, karcolatszerű visszaemlékezés-szilánkokat sorakoztat fel. Hogyan jött az ötlet, és nagyjából hol tudnád kijelölni írásaid tematikájának határát?
– A Zsebfüzet előre be nem tervezett kötet, megírásának körülményei szorosan fűződnek a 2020 márciusában kitört járványhoz. A vészhelyzetben lapunk, az Erdélyi Napló terjedelmileg csökkent, a szerkesztőség gyakorlatilag bezárt, otthoni távmunkára kényszerültünk. Mindezt tetézte, hogy semmiféle eseményt nem szerveztek, megállt az élet, hónapokig nem történt szinte semmi. Persze az íráskényszer így is kiütött rajtam.
Csakhogy a tilalmak elhúzódtak, az írások gyűltek, végül az Exit Kiadó igazgatójával, Nagy Péterrel úgy gondoltuk, érdemes a két év alatt született 120 rövid prózai írást könyvbe foglalni. Túlnyomórészt emlékezés egy letűnt világra, általam megélt eseményeket tartalmaz, de feltűnnek a nagyszüleim, barátaim, egykori osztálytársaim alakjai. Ugyanakkor reflektálás a jelen történéseire is, hiszen a járvány mindannyiunk életét befolyásolta valamilyen módon.
– Az internet egyeduralmának korában a mai olvasó talán örül is, hogy kisebb lélegzetű, rövidebb írásokat talál a kötetben. Megírni könnyebb avagy nehezebb a rövid, olykor csattanóra épülő írásokat, mint a nagyobb lélegzetű, nagyobb ívű szövegeket?
– Egy újságírónak ritkán adódik alkalma, hogy egy bizonyos témát oldalakon, lapszámokon át hosszasan boncolgasson. Pláné a mai világban, amikor az emberek többsége legfeljebb pársoros hírekre kíváncsi, a hosszabb szövegeket el sem olvassa. Egyébként én sem szeretem a bő lére eresztett, felesleges szavakkal, körülírásokkal, adatokkal vagy magyarázatokkal teletűzdelt szövegeket, a céltalan fecsegést.
Mindig törekedtem arra, hogy lehetőleg röviden és lehetőleg tartalmasan fogalmazzak, és csak remélni tudom, hogy ez olykor sikerült. Nyilván vannak műfajok, történések, amelyeknél elkerülhetetlen a hosszabb szöveg, ám a tömör, csattanóra épülő próza is lehet szórakoztató, érdekes az olvasó számára. Sőt! Talán Örkény István egypercesei, Anthony de Melo pársoros elmélkedései vagy Arthur Rimbaud rövidprózái lehetnek a legjobb példák arra, hogy kis terjedelemben is lehet elgondolkodtató szöveget közölni. Bizonyára beállítottság kérdése is, hogy valaki röviden vagy hosszan fejezi ki magát, akár beszédben, akár írásban. Gondolom, az olvasó is örvend, ha nem kell szövegözönt olvasson, a mai embernek sem kedve, sem ideje nincs hosszú írásoknál elidőzni.
Fotó: Jakab Mónika
– Van egy frappáns írásod a kötetben arról, hogy pici korodban újságpapírba csomagoltak téged, és mintegy „rád ragadt az ólombetű”, vagyis az egykori eset mintha előre jelezte volna, hogy újságírással, írással fogsz foglalkozni. Hogy kedvet csináljunk az olvasóknak a Zsebfüzethez, elmondanád, hogyan esett meg a megmosolyogtató történet?
– Sokáig kutattam magamban, hogy miért pont az írásra adtam a fejem, hiszen a családban, bár művészek voltak és vannak, írogató emberről nem tudok. Igaz, a jogi egyetem előtt apám is „újságíróskodott”, tevékenysége nagyjában abban merült ki, hogy táblázatokat szerkesztett a temesvári napilap sportrovatának. Nyilván az eset, amit emlegetsz, inkább vicces, mintsem ez predesztinált volna későbbi pályámra.
Szüleim mesélték a történetet, sokáig kétkedve fogadtam, míg nemrégiben olyan rokonok is megerősítették, akik jelen voltak az ominózus esetnél. Tőlünk nem messze rokonaink laktak, már csecsemőkoromban gyakran elvittek hozzájuk szüleim. Volt az illető családnak egy gyereke, akkoriban óvodás lehetett. Egy ilyen látogatáskor a kislányon teljes gőzzel kitörhetett az anyai ösztön, és féltésből bepólyált újságpapírba. Talán akkor ragadtak rám az ólombetűk, melyektől azóta sem szabadulok…
– Érzed-e azt, hogy az emlékek fellapozása, felelevenítése és szavakba öntése jót tesz a léleknek? Esetedben van-e egyfajta „pszichoterápiás” hatása annak, hogy írsz?
– Az írás ugyanúgy jót tesz a léleknek, mint az olvasás. Néhány évvel ezelőtt súlyos betegség támadott meg, erről egyfajta naplót vezettem, amely később Betegnapló címmel kötetben is napvilágot látott. Akkor minden porcikámban éreztem az írás terápiás hatását, de nincs ez másként, ha mondjuk, a múltra reflektálok.
Fotó: Jakab Mónika
– Hogyan tapasztalod kortársaid körében, a pár évtizeddel ezelőtti esetek, emberek, körülmények felelevenítése, írásokba való „átmentése” erősíti-e azok közt a kapcsolatot, akik szintén tanúi voltak ezeknek vagy a hasonló jellegű történéseknek?
– Erre a kérdésre határozott igennel tudok válaszolni, hiszen a közös emlékek összekovácsolják az embereket. Minden prózai kötetemben a valóságról írtam, ma is élő, vagy egykor élt emberekről, megtörtént eseményekről. Ha esetleg a történet szereplői is olvassák ezeket az írásokat, az én emlékeim kollektív emlékezésbe csapnak át.
Július közepén Budapesten mutattuk be Zsebfüzet című kötetemet, ahol nagyon sok barátom, egykori osztálytársak, sőt valamikori szomszédok is részt vettek. Havas Judit előadóművész részleteket olvasott fel a kötetből, és számomra óriási öröm volt látni és hallani, hogy a bemutató közben és után mekkora emlékezéshullámot váltottak ki a jelenlévőkben szövegeim. Régen elfeledett emlékek törtek felszínre, egy olyan korszak képe vetítődött a szemünk elé, amikor fiatalok voltunk és gondtalanok. Úgy érzem, már csak ezért is érdemes volt megírni és kiadni a Zsebfüzetet.
Simon Gábornak, a Kolozsvári Magyar Opera nyolcadik, a bársonyszékben legtöbb időt (1990-től 2009-ig) eltöltő igazgatójának pályájáról szóló életútinterjú-kötet látott napvilágot Nánó Csaba újságíró tollából.
Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Szörényi Levente, Koltai Róbert, Révész Sándor – íme néhány híresség azok közül, akikkel Nánó Csaba két és fél évtizedes újságírói pályáján interjút készített. A beszélgetésekből most újabb kötet született Az élet körhintá
A rendszerváltás óta eltelt harmincöt év lesz a témája a november 3. és 17. között tartandó kolozsvári 9. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválnak. A színházi szemle programjának gerincét romániai előadások adják.
A víg özvegy című Lehár-operett története elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán.
Különleges felhívást tett közzé a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a Legyél te is műalkotás! című kezdeményezés a Caravaggio című előadásra is felhívja a figyelmet.
Immár harmadik alkalommal tartják az Erdélyi Népmesemondó Találkozót, az eseményre Háromszéken kerül sor.
Rövidfilmek mellett nagyjátékfilmek is szerepelnek a programban 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 10. között tartanak Marosvásárhelyen – közölték a szervezők.
A berlini Merlin Bábszínház vendégszerepel a kolozsvári Puck Bábszínházban.
Ady Endre és Léda digitalizált leveleit is elérhetővé tette a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) az általa üzemeltetett Copia tartalomszolgáltatás felületén – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
Két erdélyi alkotó, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze és Szép András zongoraművész, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem korrepetitora svédországi turnéra indul.
Kifejezetten a Z generációnak mutatják be Marosvásárhely szecessziós ékkövét, a 111 éve épült Kultúrpalotát szombaton.
Vidéki erdélyi iskolákba, a Szilágyságba is elviszi az élő irodalmat a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!