Az országos statisztikai intézettől származó adatok napvilágra kerülését követően az „évente egy könyvet egy diáknak” elnevezésű, olvasásnépszerűsítő program beindítását javasolta a kormányfő. Nem ez az első, hangzatos elnevezésű, a műveltség szélesítését célzó kezdeményezés Romániában, sok hasonlót harangoztak már be a döntéshozók. Arról aztán már kevés szó esett, hogy ezek a programok milyen mértékben jártak sikerrel.

Hogy a könyvtárak iránt miért nincs érdeklődés, arra többféle válasz is kínálkozhat. Az egyik, hogy a gyűjtemények állományai elavultak, Románia nem fektet elég pénzt a kultúrába, és csak a szólamok szintjén marad az, amit a magas polcon ülő döntéshozók időről időre hangoztatnak: „művelni kell az országot”, „könyvekre és műveltségre igenis szükség van”, és így tovább. A különféle könyves ünnepek, könyvvásárok közben sikeresek, a kiadók sorra rukkolnak elő új kiadványokkal, szóval igenis létezik az olvasók, könyvbarátok tábora. Sokszor elhangzik az is, „nem kell temetni a Gutenberg-galaxist”, él az, csak a megfelelő módon kell eljuttatni az olvasókhoz a megfelelő tartalmakat.

A közgyűjtemények fogyatkozásának másik következtetése lehet, hogy a hazai lakosság jelentős része egyszerűen nem igényli a könyvet. Szélsőséges, de beszédes példa erre, hogy amikor a pandémia okozta bezártság miatt ráterelődött a figyelem az olvasás fontosságára, kiderült: 2020-ban volt olyan megyéje az országnak – nevezetesen Teleorman –, ahol egyetlenegy könyvesbolt sem működött. Mert nem volt rá kereslet.

Aztán van még egy kézenfekvő oka annak, hogy sorra zárnak be a könyvtárak és leszűkül a hazai Gutenberg-galaxis. A tévé uralmának terjedése miatt már sok évtizede elkezdett háttérbe szorulni a papírra nyomtatott szó „fogyasztásának” kultúrája, az internet dominanciájával pedig határozottan felerősödött a jelenség. Persze a képernyőn is könnyűszerrel olvashat, aki akar, de a villódzó, gyorsan egymást követő képek világában talán nem is csoda, hogy a klasszikus olvasásnak nagymértékben csökkent a népszerűsége.

Amikor műveltségről, tudásról esik szó, akadnak, akik egyenesen úgy vélekednek, hogy teljesen fölösleges a lexikális ismereteket a hagyományos módon szélesíteni, hiszen az internet uralta világban egy gombnyomással utána tud nézni az adatoknak az ember. Erre a felvetésre Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus azt a hasonlatot mondja, hogy a memória éppúgy fejleszthető és fejlesztendő, mint az izmok. Tehát ha valaki azt mondja, hogy nem kell a memóriát fejleszteni, mert minden információ megtalálható egy kattintással, az körülbelül annyi, mintha azt mondaná: ne emelgessünk semmit a karunkkal, hiszen ott vannak a gépek, megteszik helyettünk.

Így pedig elsorvadt, vékony karú lesz az emberiség, amely mindenféle hatásra sokkal érzékenyebb, mint az, aki valamennyire edzi az izmait. Arról pedig könnyen meg lehet győzni mindenkit, hogy valamiféle testmozgás, erőkifejtés mindenkinek szükséges. Az is világos, hogy a memória nem úgy működik, hogy a gombnyomogatás következményeként érteni is fogjuk az összefüggéseket.

Lehet, hogy a könyvek tartalmához hozzáférhetünk, de ha képtelenek vagyunk látni az információk közti kapcsolódásokat, összefüggéseket, ha nem tudjuk, hogyan kérdezzünk, ha nem tudjuk hová helyezni a kérdéseinkre kapott választ, akkor nem érünk el vele semmit. Aki nem olvas, nem tanul meg verseket, szövegeket, annak nem alakul ki a megfelelő kapacitású emlékezőképessége, és képtelen lesz megjegyezni olyan dolgokat, amik később fontosak lennének számára.

A Gutenberg-galaxis még csak pár évtizede kezdett érezhetően szűkülni, így a távolabbi jövő titka, a jövőbeni kutatók feladata lesz kideríteni, hogy – Vörösmarty híres sorát parafrazálva – megy-e a könyvek nélkül a világ elébb.