Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Több mint kétmillió forintért (23 832 lej) kelt el József Attila Medvetánc című kötete, Teller Ede könyvéért és tizennyolc sportoló aláírásáért pedig félmillió forintnál is többet fizettek az Antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján.
2022. október 24., 10:412022. október 24., 10:41
2022. október 24., 10:432022. október 24., 10:43
A dedikált könyvek árverésén 223 tétel szerepelt, a legtöbbet József Attila 1934 végén megjelent Medvetánc című kötetéért fizették, amely 72 licit után kelt el – közölte az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel.
A kötetet József Attila Kárpáti Aurélnak dedikálta. Kárpáti Aurél a Nyugat első generációjának szerzője, de a fiatalabb nemzedékekre is figyelmet fordító kritikus is volt. József Attilát is jóval korábban ismerte, a Nem én kiáltok című második kötetéről is írt kritikát.
Később,1934 júniusában Kárpáti Aurél szerkesztésében jelent meg az Új magyar líra című antológia, amely az akkori fiatal költészetből szemlézett, és József Attila is helyet kapott benne.
Az atomfizikus 1981-ben, az Egyesült Államokban megjelent könyvében a természettudományos fejlődés logikájával és ezen belül az emberi megismerés előtt álló kihívásokkal foglalkozott.
Értük szólt a Himnusz címmel 1987-ben, 700 számozott példányban jelent meg az a sporttörténeti kiadvány, amely 125 licit után 500 ezer forintnál (5958 lej) többért kelt el. A kötetet tizennyolc olimpiai és világbajnok sportoló írta alá, mások mellett Albert Flórián, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Grosics Gyula, Kárpáti György, Papp László, Puskás Ferenc és Wichmann Tamás is.
Nagy érdeklődés kísérte Fekete István Köd című novelláskötetének első kiadását is, amely 400 ezer forint (4,766.40) felett kelt el, és több mint 350 ezret (4170,60) fizettek Szerb Antal Rózsakereszt című regényéért is, amely az eredetileg 1934-ben megjelent A Pendragon legenda című munka második kiadása. A dedikáció címzettjei az egyiptológus művészettörténész Dobrovits Aladár és felesége, Dömötör Tekla, a későbbi híres néprajzkutató.
Kárpáti Aurélnak dedikálta verseskötetét Boncza Berta, Ady Endre Csinszkája. A költő 1919-es halála után Csinszka hozzáment Márffy Ödön festőművészhez, majd több mint egy évtizeddel később, 1931-ben jelentette meg egyetlen verseskötetét, a Csinszka verseit. A könyvből Csinszka aláírásával és Márffy Ödön rajzmellékletével 350 számozott példány is készült. A 19. számút kapta Kárpáti Aurél.
Jókai Mór dedikált fotója 280 ezer forint felett talált gazdára. A kép a regényíró 50 éves írói jubileumára rendezett ünnepség alkalmából készült Strelisky udvari fényképész műtermében.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.
Életének 116. évében elhunyt Inah Canabarro Lucas brazil apáca, akit a Guinness Világrekordok a világ legidősebb embereként tartott számon.
szóljon hozzá!