Egyetemi skizó

Egyetemi skizó

Atom Egoyan, a kiváló örmény–kanadai filmrendező meséli egy interjújában, hogy az örmény genocídiumot témájául választó Ararát című filmjének cannes-i előadása után – teljes elképedésére – az ismert törökországi örmény író-publicista, Hrant Dink kifakadt ellene, mondván, hogy a film nem szolgálja a török-örmény megbékélést. (Később, amikor a „békepárti” Dinket a két nép közti barátság jegyében felfüggesztett börtönbüntetésre...
2007. július 05., csütörtök

Love story

Meglehetősen nehéz helyzetbe került Traian Băsescu köztársasági elnök azáltal, hogy kisebbik lánya épp a legádázabb politikai ellenfél, Viorel Hrebenciuc fiával bonyolódott szerelmi viszonyba. Nehéz Băsescu helyzete, hiszen könnyen megeshetik, hogy előbb-utóbb apatársként kell tisztelnie azt a politikust, akit az utóbbi hónapokban nem egyszer az oligarchák legerkölcstelenebbikeként vett számba, és akit a leváltására kiírt népszavazás kampányában...
Love story
Love story
2007. július 05., csütörtök

Love story

2007. július 04., szerda

Monodialógus

A szép szisztematikusan előkészített, késleltetett habzású lemondás végre hivatalossá vált: Markó Béla immár nem miniszterelnök-helyettes a Băsescu által megkarcsúsított és a PSD által folyamatos politikai fogyókúrán tartott kormányban. A hat héttel ezelőtt bejelentett lemondásnak ma már imázshozadéka sincs, és ha értelmét a deklarált cél – az RMDSZ és a választói közötti jobb kommunikáció – felől vizsgáljuk, akkor úgy tűnik: marad minden a...
Monodialógus
Monodialógus
2007. július 04., szerda

Monodialógus

2007. július 03., kedd

Tétova csírák

Nyugodtan kezelhetjük papírformaként a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-választás legújabb fejleményeit. A várakozással ellentétben Borbély László miniszterrel szembeni befutó, Csegzi Sándor elleni óvások azt a borítékolható zavart tükrözik, ami az átalakulóban lévő belmagyar állapotokat jellemzi.
Tétova csírák
Tétova csírák
2007. július 03., kedd

Tétova csírák

2007. július 02., hétfő

Apró királyság

Az utóbbi hetekben furcsamód megszaporodtak azok az incidensek, amelyek közös vonása, hogy a szenvedő fél a feljelentés megtétele után maga került a hatósági vizsgálatok kereszttüzébe, vált szinte pillanatok alatt áldozatból vádlottá. Gondoljunk csak a felvidéki Malina-ügyre, a budapesti Múzeum körúti erőszak főszereplőjére vagy az elmúlt hétvégén szintén a magyar fővárosban megvert oknyomozó újságírónő esetére.
Apró királyság
Apró királyság
2007. július 02., hétfő

Apró királyság

2007. június 29., péntek

Biztonságpolitikai cunami

A háborgás ismerős – mégis nehezen érthető. Régóta ismerjük azt az össznépi önhazudozási buzgalmat, amellyel az európai ügyekben illetékes román politikusok siettek elítélni az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elfogadott Marty-jelentést, amely szerint Romániában és Lengyelországban több éven át „nagy valószínűséggel” léteztek olyan titkos, a CIA által irányított fogolytáborok, amelyekben megsértették az emberi jogokat.
Biztonságpolitikai cunami
Biztonságpolitikai cunami
2007. június 29., péntek

Biztonságpolitikai cunami

2007. június 28., csütörtök

A nyugdíjemelés mértéke

Aki azt mondja, Romániában megfelelő szinten vannak a nyugdíjak, az idős korosztály annyi pénzt kap, amennyit megérdemel, az nagyon el van szakadva a valóságtól. A nyugdíjból való gazdálkodás és megélés ugyanis ma afféle túlélési mutatványnak számít. A fiatalok és középkorúak többségét talán már meglegyintette a 2000 óta tartó folyamatos gazdasági növekedés szele, és a mindennapi életben is tapasztalhatják, mintha többre futná most a fizetésből,...
A nyugdíjemelés mértéke
A nyugdíjemelés mértéke
2007. június 28., csütörtök

A nyugdíjemelés mértéke

2007. június 27., szerda

Sóhivatal

A sokéves tapasztalat szerint a volt szocialista tábor országaiban azon gazdasági ágazatok privatizálása ment a legnyögvenyelősebben, amelyek hagyományosan vagy az aktuális trendek által előrevetített perspektívák szerint a legnagyobb haszonnal kecsegtettek. No meg: amelyek a legnagyobb vagyonnal rendelkeznek. Így volt ez az energiaszektorral, és úgy tűnik, így van ez a hazai sóbányászattal is.
Sóhivatal
Sóhivatal
2007. június 27., szerda

Sóhivatal

2007. június 26., kedd

Verespataki jövő

Célegyenesbe érkeztek a verespataki aranybányaprojekt megvalósítását támogatók és ellenzők azáltal, hogy ma megkezdi tevékenységét a beruházás sorsáról döntő minisztériumi vizsgálóbizottság. A Fehér megyei település jövőjéért – a létesítmény létrehozása kapcsán pró vagy kontra álláspontot kifejező személyek, szervezetek egyaránt Verespatak megmentőjének szerepében tetszelegnek – folytatott versenyfutás végkimenetelét azonban ugyanúgy...
Verespataki jövő
Verespataki jövő
2007. június 26., kedd

Verespataki jövő

2007. június 25., hétfő

Az elnök emberei

Beszámolók szerint Borbély László dühösen hagyta el a termet az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmányában született, számára kedvezőtlen döntés után. A miniszter bosszúsága tulajdonképpen érthető – és nem pusztán személyes, hiúsági okokból. A Maros megyeiek döntése valóban pofoncsapásként érhette a szövetség országos vezetőségét. Az elnök emberei ugyanis az ilyesmihez nem szoktak hozzá.
Az elnök emberei
Az elnök emberei
2007. június 25., hétfő

Az elnök emberei

2007. június 21., csütörtök

Átnyergelés

Abban igaza van Tőkés Lászlónak, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor az RMDSZ ellenzéke közös lista állítását javasolta az európai parlamenti választásokra, az akkor magát nyeregben érző szövetség igencsak magas lóról vetett véget az egységes fellépést megfogalmazó reményeknek. Az RMDSZ akkor korábbi, megegyezésre való hajlandóságát lebegtető retorikáját félredobva, egy olyan pártlistával állt elő, amelynek befutó helyein a szervezet hű...
Átnyergelés
Átnyergelés
2007. június 21., csütörtök

Átnyergelés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. június 21., csütörtök

Illúziórombolók

Hessegessük most el a balatonőszödi monológgal kapcsolatos mindenféle berzenkedésünket, és adjunk igazat Gyurcsány Ferencnek. A magyar kormányfő csütörtökön Brüsszelben Magyarország és a közép-európai térség helyzetét elemezve elmondta: közös illúzió volt, hogy a kommunista múltból a demokratikus jelenbe vezető átmeneti időszak könnyebb és rövidebb lehet, a politikai, társadalmi és gazdasági kihívások hatékonyabban megoldhatók.
Illúziórombolók
Illúziórombolók
2007. június 21., csütörtök

Illúziórombolók

2007. június 20., szerda

Bolyai Brüsszelben

Írásos nyilatkozatban fordult az európai törvényhozáshoz a három romániai magyar európai parlamenti képviselő a Bolyai állami magyar tudományegyetem újraindítását kérve. Első látásra Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly nem tesznek mást, mint végzik a dolgukat, kényes ügyekben is következetesen képviselik az őket megbízó romániai magyarság érdekeit. A Bolyai visszaállításának ügye pedig olyan téma, amivel kapcsolatban politikai...
Bolyai Brüsszelben
Bolyai Brüsszelben
2007. június 20., szerda

Bolyai Brüsszelben

2007. június 19., kedd

A titkok feketepiaca

Nem válik népszerűvé az a politikus, aki a nyilvánosságra került telefonbeszélgetése kapcsán azt feszegeti, vajon ki és miért rögzítette a rá nézve kompromittáló szavakat. Az ilyen kérdéseket a közember általában a figyelem elterelésére irányuló kísérletként értékeli, és gyenge kibúvóknak tartja. Nézete szerint a politikus (és nemcsak ő) akkor tisztességes, ha nincs törés a nyilvános és a szűk körben tett kijelentései között.
A titkok feketepiaca
A titkok feketepiaca
2007. június 19., kedd

A titkok feketepiaca

2007. június 18., hétfő

Frontváltás?

E pillanatban még nem tudhatjuk, mi lehet az oka annak, hogy a magyar kormány feladta a külpolitikai korrektség eddigi langyosvíz-politikáját Romániával szemben. Mindössze annyi bizonyos, hogy Budapest a korábbi időszak látványtervezett kapcsolati matatásai helyett most erőteljesebb lépéseket kíván tenni, olyanokat, amelyeknek üzenete egyelőre az, hogy a román-magyar kapcsolatok tétje annál sokkal jelentősebb, semhogy a formális külpolitikai szabályok rutinja alá...
Frontváltás?
Frontváltás?
2007. június 18., hétfő

Frontváltás?

2007. június 15., péntek

Futballháború

Csak idő kérdése volt, mikor kerül be a híradásokba a két rivális kolozsvári labdarúgócsapat, a CFR és az U szurkolótáborai közötti véres incidensről szóló első hír. Aki valamennyire is beleásta magát a hazai sportvilág történéseibe, tudhatja, hogy az 1919-ben Erdélyben berendezkedő román hatalom kirakatcsapataként létrehozott Kolozsvári U ultrái a legfanatikusabbak közé tartoznak.
Futballháború
Futballháború
2007. június 15., péntek

Futballháború

2007. június 14., csütörtök

Az autonómia spirálja

A Szövetség a Székelyföldért egyesület bejegyzésének bohózat és szomorújáték közt hánykódó, lassan egyéves történetét lehet kritikaként, de feladatértelmező példázat gyanánt is olvasni. A kritikai olvasat kézenfekvőbb: lám, az RMDSZ, amely előszeretettel ostorozta önnön bölcsességének magaslatairól a Székely Nemzeti Tanács mucsai nekirugaszkodásait, most, ím, az összefogás kimunkálásának hasonló nehézségeivel találkozik – igaz, más...
Az autonómia spirálja
Az autonómia spirálja
2007. június 14., csütörtök

Az autonómia spirálja

2007. június 13., szerda

Stabil bizonytalanság

Falra hányt borsót ér Jose Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének tegnapi nyilatkozata, amelyben a stabilitás megteremtésének szükségességére, az ország kedvező nemzetközi megítélését veszélyeztető tendenciákra figyelmezteti a romániai politikusokat. Kétoldalú megbeszélésükön Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő sűrűn bólogatva adott ugyan igazat a brüsszeli diplomatának, sok jóval azonban nem állhatott módjában biztatni.
Stabil bizonytalanság
Stabil bizonytalanság
2007. június 13., szerda

Stabil bizonytalanság