Az RMDSZ presztízsét alaposan megtépázták az utóbbi hónapok eseményei, kezdve attól, hogy az államf? leváltását kezdeményez? többi alakulattal együtt látványos vereséget szenvedett az ügyben kiírt népszavazáson, addig, hogy egyik fiatal, sikeres politikusát – aki ráadásul els? helyen szerepel az EP-listán – kémszervezettel való együttm?ködés gyanúja miatt felfüggesztették tisztségéb?l. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan, ingatag lábakon álló kisebbségi kormánykoalíció tagja, amely valójában az ellenzék kényét?l-kedvét?l függ, és még ha ki is tölti mandátumát, folyamatosan ki lesz téve a szociáldemokraták zsarolásának, a felmérések szerint pedig egy esetleges el?rehozott választás során kétségessé válna számára a parlamenti küszöb átlépése.
Nehéz nem arra gondolni, hogy a többek között T?kés Lászlónak címzett békülékeny nyilatkozatok az ezek nyomán bekövetkezett népszer?ségvesztés nyomán születtek. Ugyanakkor hiba lenne félvállról venni ?ket. Meglehet?sen rossz fényt vetne ugyanis a püspökre és a köré szervez?d? mozgalomra, ha most ?k nyergelnének át a magas lóra. Persze megtörténhet, attól tartanak, hogy az RMDSZ népszer?ségvesztése T?kés Lászlóra is átsugárzik, ha felvállalja a közös szereplést, ám ez most nem a személyes nimbuszról, hanem az egységes, sikeres, hiteles érdekképviselet megteremtésér?l szól. Arról, hogy most akár arra is esély mutatkozhat, hogy a magát polgárinak nevez? oldal a gyakorlatban is megmutassa, mire képes ennek megvalósulásáért.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.