Mindhárman feljelentést tettek a rend?rségen, most mégis az a helyzet, hogy kettejük ellen vizsgálat zajlik, mivel a hatóságok és a közvélemény – nem kizárható, hogy politikai körök nyomására – megkérd?jelezik szavahihet?ségüket, és azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán megtörtént az általuk fölpanaszolt er?szakos cselekmény.
Ebbe a sorba illeszkedik a Bihar megyei Székelyhídon történt incidens is. Az érmelléki kisváros vendégl?jében történtek mintegy leképezik a nyitrai vagy a budapesti eseményeket, azzal a különbséggel, hogy itt ismert a gyanúsított személye is. Ráadásul nem „egyszer?” vendégek pofozkodásáról van szó, a vádak szerint maga a város RMDSZ-es polgármestere, Gyurcsik Zoltán inzultálta a pincérn?t. Az már önmagában távol áll az úriemberségt?l, ha egy férfi n?t bántalmaz, de ha az illet? magas rangú elöljáró, még súlyosabb az ügy. Amúgy jellemz?, hogy a heves vérmérséklet? polgármester a rend?rségi feljelentés ténye ellenére sem akar tudni az ügyr?l. A hatalom képvisel?jének tipikus megnyilvánulása ez, aki úgy érzi, az általa vezetett településen bármit megtehet. Erre enged következtetni az egyik tanácsos kijelentése is, miszerint ?t, és nem a polgármestert feddte meg a párt megyei ügyvezet? elnöke, amiért nyilvánosságra hozta az ügyet.
Persze bízzunk benne, hogy az esetb?l nem lesz Hedvig- vagy Zsanett-ügy, és szakszer? eljárás nyomán valamennyi érintett valós érdemei szerinti elbánásban részesül. Nemcsak Székelyhíd békéjéért.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.