Mindössze bő másfél hét telt el az európai parlamenti választások óta, mégis elegendő idő ahhoz, hogy tisztábban lássunk a romániai politikai porondon. Annál is inkább, mivel a megmérettetés eredménye, az azóta bekövetkezett mozgások mentén elébe lehet menni a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások várható kimenetelének, a kormányzati kilátásoknak.
Még egy xenofób megnyilvánulásokba fulladó labdarúgó-mérkőzés. A nagyon sokadik, és messze nem az utolsó. A futballt csak ürügyként kezelő, annak apropóján a balhét kereső Kolozsvári U-szurkolók készülődéséről már a városi rangadót megelőző héten hosszasan cikkeztek a lapok. Ezért ha másképp nem, hát legalább úgy tudomást szerezhetett volna valamennyi, rendfenntartásért fizetett közeg, hogy ezúttal nem az illegális szotyiárusokra kell elsősorban...
A hétvégén történtek: jelek. Az, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának határozatai nyomán felelősségre vonják a „rosszul teljesítő” helyi szervezetek vezetőit, hogy a több mint tíz éve létező, hagyományos területi szervezeteket összevonják megyei szervezetekké, mind-mind annak jelei, hogy az RMDSZ kihúzta a fejét az egységgondolat homokjából és – körülnézett. Körülnézve pedig megpillantotta az új versenyhelyzetet, amelyhez – immár...
Rossz ómennek tűnik a romániai magyar–magyar tárgyalások újrakezdéséhez a Toró T. Tiborral szembeni RMDSZ-es bizalommegvonás. A retorzió ugyanakkor nem meglepő: a rendkívül feszült kampányidőszakban Toró nem tudta betölteni azt a politikai „hídszerepet”, amit sokan vártak tőle, Tőkés László melletti egyértelmű elköteleződése pedig skizofrén helyzetet eredményezett.
Aligha lephet meg bárkit is, hogy a Koszovó státusáról szóló utolsó, tegnapi tárgyalások is eredménytelenül végződtek. Azt ugyanis mind a szerb, mind az albán fél már a megbeszélések előtt közölte, hogy nem hajlandó engedni korábbi álláspontjából. Azaz a szerbek a legmagasabb fokú autonómia biztosításán túl hallani sem akarnak a tartomány kiválásáról, az albánok viszont a függetlenségen kívül nem tudnak más alternatívát elképzelni.
A Krónika-karaván utolsó, kolozsvári állomásán, két nappal az európai parlamenti választások előtt Bakk Miklós politológus mondta el, hogy megítélése szerint a kettős kudarc lenne az a választási eredmény, amely a leginkább késztetné közös útkeresésre, hosszú távú megegyezésre az RMDSZ-t és ellenzékét.
Legalább tízéves vitára adott választ Székelyföldön az EP-választás. Az 1996-os helyhatósági választások óta enyhén szólva is leárulózták azokat az embereket, akik – egyébiránt a szövetség tagjaiként – független jelöltként indultak a helyhatósági választáson. Mert az RMDSZ nem értette meg, hogy ott, ahol a magyar önkormányzati mandátumokat nem fenyegeti veszély, hagyni kell, hogy verseny rostálja ki az alkalmatlan jelölteket. Bármelyik oldalhoz is...
Rég volt alkalma a romániai magyarságnak érzelmi-ideológiai hovatartozástól, „klubszínektől” függetlenül annyira őszintén örülni, mint az európai parlamenti képviselőválasztás exit poll felmérésén alapuló tegnap esti eredményhirdetéskor. A magyarság nem „ette meg” a megosztottság veszélyét lobogtató kampánydiverziót, s példás önmozgósítás révén bejuttatta mind az RMDSZ-t, mind pedig Tőkés Lászlót az Európai Parlamentbe.
Érdekes matematikai feladványt kapott a Krónika-karaván gyergyói állomásán vitafórumunk egyik meghívott politikusa: ki kellett számolnia, milyen arányban kell részt vennie a romániai magyarságnak a november 25-i választásokon, hogy mind a két tábor jelöltjei – Tőkés László, valamint az RMDSZ-lista első két helyezettje – bejussanak az Európai Parlamentbe.
Tulajdonképpen nem meglepő, hogy az európai parlamenti választási kampány tudathasadásos állapotot idézett elő a magyar közéleti szereplőknél. Hiszen tisztában vannak azzal, hogy – noha egy másfél milliós közösség túl nagy ahhoz, hogy minden kérdésben egyetlen, egységes véleményt képviseljen – az adott körülmények között nem lehet hosszú távon halálos ellenségként kezelni a másik felet
Leginkább érdektelenséggel palástolt értetlenségnek nevezhetnénk azt az érzést, amellyel az urnák elé citált szavazók a választójog reformjával kapcsolatos vitákat követik. Mert lehetetlen eldönteni, kinek van igaza.
Egyelőre talány, hogy a kommunizmusban kirótt politikai ítéletek és azok következményei ejtését kimondó törvénytervezetet milyen siker koronázza. A parlamenti erőviszonyokat és a kormány támogatottságát ismerve nem lehet túl vérmes reményeket fűzni ahhoz, hogy a volt politikai meghurcoltak alanyi jogon való erkölcsi rehabilitálását célzó szándék érvényre, azaz törvényerőre is jut.
Az európai parlamenti választások kampányhajrájának nekivágó erdélyi magyar politikus helyében két kortesbeszéd között mindenképp elgondolkodnék a Krónikában bemutatott Kárpát Panel című szociológiai kutatás néhány következtetésén.
Rendkívüli mértékben módosult az utóbbi két-három évben a magyar kormány álláspontja a magyarországi munkaerőpiacot elárasztó román állampolgárokat illetően. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás emlékezetes kormányoldali „érvelése” volt – és örökre letörölhetetlen szégyenfolt a szocialista mundéron – a „23 millió román munkavállalóval” való riogatás.
A demokrácia szakítópróbája a magántulajdon tisztelete. Románia az egyházi javak visszaszolgáltatásáról szóló kerettörvénnyel, amely a javak természetben történő visszajuttatását rendeli el, eleget tett fizikai és morális restitúciós kötelességének. Látszólag.
Konkrét projektek révén kívánják kézzelfoghatóvá tenni az új típusú együttműködési forma eredményeit a ma Nagyszebenben tartandó román–magyar közös kormányülés résztvevői – jelentette ki tegnap a budapesti kormány szóvivője. Az üzenet dekódolva nagyjából így hangzik: olyan kezdeményezésekről tárgyalnak, amelyek a polgárok számára akár az életszínvonal növekedésében is megtapasztalható eredményeket hoznak.
Noha a hazai politikusok, civil szervezetek egy része hajlamos diplomáciai ügyként kezelni, ezáltal pedig Adrian Cioroianu külügyminiszter nyakába varrni – főleg rasszistagyanús elszólása miatt – az olaszországi román bevándorlók kapcsán kirobbant botrányt, a nemzetközivé terebélyesedett jelenség kiváltó okait érdemesebb máshol keresni.
Talán soha olyan hangsúlyosan nem vetődött fel a kérdés, mint napjainkban: meddig mehet el a politikai szerepvállalásban az egyház? Adjanak-e tanácsot a papok, hogy híveik kinek a nevére üssék a pecsétet a szűk két hét múlva tartandó európai parlamenti választásokon? Letér-e a bibliai tanítás útjáról, aki lelkészi hivatásának határait a közélet, a politika irányába is kiterjeszti?
Látogatottsági adatok