Nem fűzött kommentárt valamennyi lehetséges változathoz, de okfejtéséből egyenesen következik, hogy – a verseny és az együttműködés szabályait egyaránt rögzítő új erdélyi magyar rendszer kialakítása szempontjából – a vasárnapi választás eredménye az egyik legrosszabb, ami születhetett. Azt sugallhatja ugyanis, hogy minden rendben, nincs szükség erdélyi magyar rendszerváltásra; nyugodtan mehet Tőkés a magyar szavazatok közel 40 százalékával Brüsszelbe, Szász Jenő meg a 25 ezer aláírással a pártbejegyzést intézni Bukarestbe, a kilencvenes évek elején kialakított RMDSZ-modell most is alkalmas arra, hogy egy ernyő alá gyűjtse az erdélyi magyarság politikai opcióinak megjelenítőit. Az eredmények biztos fogódzót adnak ahhoz az érveléshez, hogy helyes volt a választások előtti vonalvezetés, hogy nincs szükség személyi változásokra, hogy a Markó–Frunda–
Verestóy–Borbély négyesfogat további hasonló sikerek felé húzza a szekeret.
És e sugallat már meg is mutatkozik az RMDSZ-es tisztségviselők nyilatkozataiban. Továbbra is azt hajtogatják, a voksolók az egységes képviseletet támogatták szavazatukkal, az ellenzéknek az RMDSZ-ben a helye, nem kell elsietni az egyezkedés elkezdését.
Nos, úgy tűnik, ideje kijózanító kúrára küldeni a megrészegülteket. Ideje tudatosítani, hogy ezt a választást a román szavazók nyerték meg az erdélyi magyarságnak. Azzal, hogy távol maradtak az urnáktól. De még egyszer nem teszik ezt meg. Különösen nem a 2008-as parlamenti választásokon. Ha nem lesz erdélyi magyar rendszerváltás, még egy ilyen győzelemmel végképp elvérzik a közösség politikai képviselete.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.