Nyilvánvaló: mindkét érintett nullaösszegű játszmának tekinti a vitát, azaz csakis teljes győzelemre, illetve az ellenfél totális vereségére játszik.
Itt a tárgyalások már nem vihetik előre a dolgot. A nyugati közvetítők, azaz az Európai Unió és az Egyesült Államok erre már rájöttek, ezért is szellőztették meg hónapokkal ezelőtt: ha a december 10-i határidőig nem sikerül megegyezni, akár a független Koszovót is hajlandók elismerni. Ez vélhetően csak részben szolgálta Szerbia zsarolását, nagyobb részben a megváltoztathatatlan realitás tudomásul vételét jelzi.
Nevezetesen azt, hogy az albánok és Belgrád között végzetesen elmérgesedett a viszony. Olyannyira, hogy ha továbbra is egyazon államalakulatban való életre kényszerítenék őket, azzal csak a régió instabilitását konzerválnák, sokkal nagyobb mértékben, mintha a jelenlegi status quót kívánnák fenntartani. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy Szerbia annyira ostoba lenne, hogy katonai erővel kísérelje meg fenntartani az ország egységét, miután a koszovóiak kikiáltották függetlenségüket. Főleg úgy, hogy a tartomány jövendő miniszterelnöke, Hasim Thaqi kijelentette: az önállóságot a nyugati partnerekkel egyeztetve kívánják kinyilvánítani.
Oroszország reakciója is egyértelmű: Moszkva a szerb álláspontot osztja. De nem annyira a régi jó pánszláv testvériség jegyében, hanem azért, mert egyrészt ezáltal kívánja jelezni, hogy ismét megkerülhetetlen világpolitikai tényezőnek tartja magát, másrészt pedig ezzel is borsot kíván törni Washington orra alá. Koszovó függetlenné válását azonban nehezen tudja megakadályozni, a kérdés ugyanis már rég nem az amúgy is sóhivatalként működő ENSZ hatáskörében dől el.
December tizedike tehát mindenképpen fordulópontot ígér. A magukat demokratikusnak tartó országok pedig egy módon bizonyíthatják, hogy valóban elkötelezettek a nemzeti önrendelkezés mellett: ha elismerik a független Koszovót.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
