2007. november 15., 00:002007. november 15., 00:00
A kommunista rezsim államosító dühe iskolák, árvaházak, kórházak ezreit kobozta el a magyar történelmi egyházaktól. A restitúció nyomán a stabilitást leginkább igényl? intézmények, az iskolák találták magukat ingoványos talajon. Olyan nagy múltú intézmények, mint a marosvásárhelyi, csíkszeredai, nagyenyedi kollégiumok esetében konkrét példák mutatnak rá a skizofrén állapotra. A székelyudvarhelyi gimnázium például néhány éve els? volt a világbanki kölcsönb?l felújítandó épületek listáján, míg az ipari alpinistákat le nem parancsolta az épület homlokzatáról a tény, hogy az egyházi tulajdonba visszakerült épület már nem jogosult a támogatásra. A gyakran százéves ingatlanok id?közi tatarozások nélkül jutottak az egyházhoz. A bennük m?köd? állami iskolákkal törvény által behatárolt, öt évre szóló szerz?dést kötöttek az egyházak, melynek záradéka tartalmazza, hogy a bérl?t terhelik a karbantartás és bér, a tulajdonost a tatarozás költségei. Mivel az egyházi tulajdonú iskolaépületeknek nem jár támogatás az oktatási minisztériumtól, lehetséges anyagi forrást valójában az 2006-ban meghozott kormányhatározat jelentene számukra, amely területkategóriákra lebontva állapítja meg a bér nagyságát, amelyre igényt tarthatnak. Csakhogy ez sok esetben olyan kifizethetetlen összeg? számlát tenne a helyi önkormányzatok asztalára, mint a csíkszeredai gimnázium esetében, ahol a jelenlegi bér tízszeresét kellene befizetni a 14 000 négyzetméteres iskolaépület használatáért. Az önmagába visszaforduló problémára az egyházak érthet? módon tartják impertinensnek a politikai szféra által sugallt megoldást, hogy adják el ingatlanaikat. Marad így az ingatag konszenzusok lehet?sége – egy mindenáron stabilitást igényl? kérdésben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
