Mindez jól hangzik, hiszen magyar részr?l a f? cél elvileg a romániai magyarság helyzetének javítása, még akkor is, ha az eredmények – utak, gazdasági fejlesztések – minden itt lakót érintenek.
Kérdéses azonban, hogyan lesz képes ezt a Gyurcsány-kabinet keresztülvinni. A magyar diplomácia elmúlt évekbeli teljesítménye ugyanis azt jelzi, hogy alig vagy egyáltalán nem hajlandóak konfrontálódni, a jórészt viszonzatlanul maradó gesztuspolitika még mindig els?bbséget élvez. A kulturális autonómia vagy a Bolyai-egyetem ügye így várhatóan mellékes témaként sem merül föl.
Mindez érthet? is, ezek fölvetése kilátástalan szélmalomharcot eredményezne. A könnyebb ellenállást a gazdasági projektek forszírozása válthatja ki, és valljuk be, rövid távon mindenkit az foglalkoztat els?sorban, hogyan élhetnénk jobban. A szimbolikus – vagy nem azonnal megtapasztalható, esetleg vitatott hasznuk miatt annak t?n? – témák a többséget kevésbé foglalkoztatják.
Nem tudni azonban, mi a biztosíték arra, hogy a gazdasági tervek megvalósítására több a garancia, mekkora az esély arra, hogy a mostani ülés több lesz szimbolikus aktusnál, amely els?sorban a külvilágnak szól. Ehhez ugyanis a frázisokon túl érdekérvényesítési képesség, illetve hajlandóság is szükséges.
Hogy ez mennyire van meg a budapesti vezetésben, annak megállapítására esetleges kapaszkodóként szolgálhat a Sapientia és a Partiumi egyetemek kérdése: bár a magyar fél egyre nehezebben bírja finanszírozni a két intézményt, azt még nem sikerült elérni, hogy a román állam – akár gesztusszinten – is támogassa ?ket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
