De minden kétséget kizáróan a T?riceanu-kormány tegnap megtette az els? lépést afelé, hogy tizennyolc évvel a kommunizmus romániai összeomlása után a korábbi próbálkozásokhoz képest a lényegi jóvátételt az állami vállalás és feladat szintjére emelje. Ennek ellenére úgy tetszik, hogy az 1964 és 1989 közötti, negyedszázadnyi id? közjogi köntösbe bújtatott politikai ítéleteinek – és következményeinek – a felel?sségét és tisztázását a mai román állam mégsem vállalja teljes mellszélességgel: kaparja ki magának a gesztenyét, szerezzen erkölcsi jóvátételt az, akinek van még ideje, ereje, kedve és pénze perbe hívni az egykor vétkes államot. A vállalás kissé félszeg, felemás volta mellett szól az is, hogy a tegnap végre elfogadott jóvátételi jogszabály tervezete hónapokig hevert a kormány asztalán, és az is, hogy az anyagi természet? jóvátétel magát a lényeget, vagyis a morális jogorvoslatot kockáztatta heteken keresztül. És ez a veszély még nem múlt el.
Persze, tökéletes jóvátétel nem létezik. Mert nincs az a törvény, az a pénz, az az államelnöki bocsánatkérés, amely feledtethetné a Szeku fogdáiban kapott veréseket, a vallatások kínjait, a börtönökben, munkatelepeken vagy kényszerlakhelyen elszenvedett, minden emberi képzeletet felülmúló megaláztatást, a testileg, de f?leg lélekben megnyomorított emberek és családok fájdalmát. De Romániában legalább van már esélye az emberségnek. Amibe b?ven beletartozik, hogy a mai román állam saját hatáskörében számoltatja el kommunista el?djét. Ha kell, az egykor életekr?l dönt? tárgyalótermekben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
