2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00
Torót tehát de jure nem, de facto viszont kiebrudalták a szövetség képvisel?házi frakciójából. Formálisan aligha lehetne tiltakozni a döntés ellen: az alapszabály az alapszabály (jó kérdés, hogy – kézenfekv? lenne pedig – miért nem szankcionálják T?kés László európai parlamenti képvisel?t, aki maga is RMDSZ-tag).
Az eljárásnak kétirányú üzenete van. Az egyik – amire fentebb utaltunk – a szövetség és ellenzéke közti megegyezés esélyeire vonatkozik. Magyarán: a renitensek példás megbüntetése nem az együttm?ködési hajlandóságot, az elmérgesedett viszonyok normalizálásának szándékát fejezi ki – szabályzati cikkelyek ide vagy oda.
Van azonban olyan vonatkozása is az ügynek, amelyre láthatóan egyik fél sem figyelt fel eléggé – ráadásul meglehet?sen következetlenül, „szerepcserés” módon kezelték a helyzetet. Meglep? volt például Toró T. Tibortól hallani, hogy a szövetség parlamenti frakciója a teljes erdélyi magyarságot képviseli – ugyanis az ellenzéki retorika egyik kulcseleme az a tétel, miszerint az RMDSZ nem azonos a magyar nemzeti közösség egészével, hanem a hazai magyar politikai játéktérnek csupán egyik szerepl?je. Ehhez képest az RMDSZ – amely következetesen érdekvédelmi szövetségként (tehát a kisebbségi törekvések egyetlen legitim letéteményeseként) határozza meg önmagát – ezzel a pártfegyelmet er?sít? gesztussal, a „boszorkányüldözés” beindításával formálisan is számot vet a belmagyar politikai színtér pluralitásával. A „bels? ellenfél” ebben a logikában „küls?vé” válik, aki már nem érdemesül a párt lojális politikusainak bizalmára: azaz a létez?, jelent?s tömegháttérrel rendelkez? politikai er?ként megnyilvánuló másik félhez tartozik.
A „kizárásos alap” érvényesítésével a végképp pártosodott RMDSZ elismeri, amit eddig ellenfelei és politikai elemz?k hangsúlyoztak: az erdélyi magyarság körében ténylegesen véget ért az egypártrendszer.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.