2012. április 02., 09:282012. április 02., 09:28
A hétvégén rendezett, Schmitt távozását követelő budapesti tüntetések, ülősztrájkok és hídblokádok ugyanis azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a napról napra terebélyesedő és súlyosbodó vita immár nemcsak az elnök doktori disszertációjáról szól, hanem az ellenzék és a kormányoldal „asszójáról”. Hiszen a magyarországi szélsőjobb, liberális és baloldal számára kapóra jött ütni-vágni azt a jobboldalt, amely végül is megválasztotta az államfőt. Márpedig ne feledjük, hogy Schmitt Pál 2015-ig szóló mandátuma végéig még választásokat is rendeznek az anyaországban, és a jelenlegi plágiumbotrány hullámai minden bizonnyal eltartanak a kampány idejéig.
Ráadásul az elnök óriási támadási felületet hagyott maga után, téves helyzetfelismerése, maradása pedig azt bizonyítja, hogy önjáró lett. Persze a különutas, független politizálásnak is megvan a maga helye és funkciója – de legfőképpen hitele. Mihai-Răzvan Ungureanu román kormányfő beiktatása óta többször is bebizonyította, hogy nem hajlandó alávetni magát feltétlenül a nagyobbik kormánypárt, a koalíciós pártok, sőt mentora, Traian Băsescu államfő politikai kénye-kedvének. Például amikor nemrég a koalíciós pártok vezetőinek orrára csapta az ajtót, mert teljesíthetetlennek tartotta az alakulatoknak a közelgő választási kampányra tekintettel támasztott anyagi természetű igényeit.
És bizony Ungureanu jól teszi, hogy megpróbál tisztes távolságot tartani a népszerűség tekintetében padlón heverő államelnöktől és annak hasonló megítélésnek „örvendő” pártjától, a demokrata-liberálisoktól. Sőt még az is jól áll neki, hogy felvállal bizonyos szövetségesi viszonyt a balliberális ellenzék egy szeletével vagy – elsősorban a MOGYE karairól szóló kormányhatározat esetében – történesetesen a magyarokkal, ami egy román politikus esetében nemigen számít jó pontnak a többségi lakosság körében. Ungureanu esetében tiszta a kép: önjárása oka az, hogy államfői babérokra hajt. De mi lehet a cél a magyar államfő esetében?
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.