Leendő sikerágazat? Bogdan Ivan gazdasági miniszter szerint évi 3500 legyártott drón fölött már exportálni is tud
Fotó: Facebook/Bogdan Ivan
Románia nem csak hazai használatra, hanem exportra is gyárthat katonai drónokat a termelés felfutása után – jelentette ki Bogdan Ivan gazdasági miniszter Brassóban.
2025. május 16., 20:232025. május 16., 20:23
A tárcavezető az újrafegyverkezés kapcsán beszélt a drónokat gyártó üzemek kapacitásáról. „Románia már most is rendkívül fontos szerepet játszik az Európai Unió teljes újrafegyverkezésében.
Mit jelent ez? A román hadsereg a költségvetési hiányt nem befolyásolva, nagyon jó feltételek mellett tud majd katonai felszereléseket vásárolni: 10 év türelmi idővel, 40 év teljes visszatérítéssel” – hangsúlyozta csütörtöki látogatásán a miniszter.
– tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Románia nem akar olyan országokkal versenyezni, mint Németország, amely vezető a harckocsigyártásban, de a dróngyártásba beszállhat.
„A romániai drón fejlesztését tavaly kezdtük el (...) és
Ez azt jelenti, hogy készen állunk a román hadsereg és más uniós országok számára is szállítani” – mondta Ivan.
A miniszter csütörtökön a védelmi ipar Brassó megyei üzemeiben, a Carfil Rt.-nél és a vidombáki IAR-nél tett munkalátogatást.
Mint arról beszámoltunk, az első romániai drón, amelyet kimondottan támadó célokra terveztek, a Spectre (Kísértet) nevet viseli, és a román Carfil cég az amerikai Periscope Aviation céggel közösen fejlesztette ki.
Az első romániai drón, amelyet kimondottan támadó célokra terveztek, a Spectre (Kísértet) nevet viseli, és a román Carfil cég az amerikai Periscope Aviation céggel közösen fejlesztette ki.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!