Keményen nekiment a vízummentességből való kizárást megköszönő Simionnak Románia washingtoni nagykövete

Simion

Bírálat. Andrei Muraru szerint Simion Románia nemzeti érdekeivel ellentétesen foglalt állást

Fotó: Twitter/X/Andrei Muraru

Élesen bírálta Románia washingtoni nagykövete, Andrei Muraru a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje által tett kijelentést, amelyben köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, amiért kizárta Romániát a Visa Waiver vízummentességi programból.

Krónika

2025. május 12., 14:002025. május 12., 14:00

Muraru hétfő reggel kiadott nyilatkozatában Simion álláspontját „elképesztőnek”, „felelőtlennek” és „a nemzeti érdekekkel és a román állampolgárok jogaival szembeni mélysége megvetés jelének” minősítette.

Idézet
Simion elégedettsége ezen döntés kapcsán Románia nemzeti érdekeinek és a román állampolgárok jogainak égbekiáltó semmibevételét jelzi, valamint a kormányzás gyakorlata és az államok közötti kapcsolatok ismeretének a hiányával keveredik”

– fogalmazott a román nagykövet.

Muraru megvédte a román hatóságok és amerikai partnereik erőfeszítéseit a vízummentességi programba való belépéshez szükséges kritériumok teljesítésében, hangsúlyozva, hogy a folyamat „szigorú technikai kritériumokon” alapult, és hogy a beléptetési döntést „az amerikai ügynökségek szakemberei hitelesítették”, nem pedig politikai tényezők.

A nagykövet kategorikusan visszautasította Simion vádjait az elutasítási arány állítólagos manipulálásáról, mint „felháborító és hamis” vádakat.

„Romániát érdemben és emelt fővel vették fel a vízummentességi rendszerbe” – állította Muraru, hozzátéve, hogy a diplomáciai erőfeszítések folytatódnak, hogy meggyőzzék a Trump-adminisztrációt a döntés felülvizsgálatának szükségességéről.

Végezetül Muraru éles támadást intézett az AUR vezetője ellen, mondván, hogy

„egy olyan személy, aki tapsol a románok jogai korlátozásának, összeegyeztethetetlen a román elnöki tisztség magas követelményeivel”.

korábban írtuk

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak
Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.

Simion sem maradt adós: a nagykövet lemondását követeli.

„Andrej Muraru a rendszer kampányügynökévé vált! Amit Andrei Muraru, Románia amerikai nagykövete művel, annak semmi köze a diplomáciához. Nemzeti szégyen, hogy egy közpénzből fizetett hivatalnok politikai agitátorrá válik egy elnökjelölt ellen. Andrei Muraru már nem Romániát képviseli – hanem azt a politikai klikket, amely kinevezte őt, és amelyet alázatosan szolgál. Az, hogy hivatalos pozícióját arra használja fel, hogy kampányoljon ellenem, egy választási verseny kellős közepén, súlyos eltérés minden demokratikus normától. Az a tény, hogy meg sem szólalt, amikor Romániát a Biden-kormány megvetéssel kezelte, most viszont támadásba lendült, világosan mutatja, hogy kinek az oldalán áll” – szögezte le Simion.

Szerinte a románoknak nem olyan nagykövetekre van szükségük, „akik piszkos játékokat játszanak, hanem olyan méltó emberekre, akik az országot védik, nem a pártot”.

Nyilvánosan felszólítom Andrei Murarut, hogy mondjon le! Messze túllépett minden határt”

– hangsúlyozta az AUR vezetője.

Mint arról beszámoltunk, Simion szombaton nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy fenntartja a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben, illetve hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból. A szélsőségesen nacionalista politikus egy interjúban fejtette ki véleményét az ismert MAGA-influenszer, Jack Posobiec kérdéseire válaszolva.

Jack Posobiec amerikai konzervatív újságíró egy interjú során azt kérdezte George Simiontól, aggódik-e amiatt, hogy ugyanaz történik majd, mint a korábbi választáson (amelyet a bukaresti Alkotmánybíróság érvénytelenített), vagyis az igazságszolgáltatás ismét közbelép.

Idézet
Az igazságszolgáltatás most nem léphet közbe, Washington üzenete nagyon erős volt, és köszönet az amerikai belbiztonsági minisztériumnak és az államtitkárságnak, hogy figyelmeztetést küldtek Romániának. Egy helyes figyelmeztetést, miszerint nem vagytok demokrácia, ezért nem lehettek a Visa Waiver programban”

– válaszolt Simion a kérdésre, hozzátéve, hogy politikai ellenfelei ezzel ellentétben azt próbálták sugallni, hogy ő volt a döntés oka.

Mint ismeretes, az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) május 2-án jelentette be, hogy visszavonta a Biden-adminisztráció január 9-i döntését, amellyel „a biztonsági aggályok ellenére” jóváhagyták Románia csatlakozását a Visa Waiver vízummentességi programhoz (VWP). A DHS honlapján közzétett bejelentés szerint a március 25-én kezdődött felülvizsgálat nyomán a belbiztonsági minisztérium megállapította: Románia csatlakozását vissza kell vonni a VWP integritásának védelme, valamint a határok és a bevándorlás biztonságának szavatolása érdekében.

Simion korábban a téma kapcsán a Digi24-nek adott interjújában elmondta, hogy szerinte Románia kizárását a tavalyi elnökválasztás eredményének megsemmisítése indokolta.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás
2025. augusztus 16., szombat

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is

Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is
2025. augusztus 16., szombat

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal

Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal
2025. augusztus 16., szombat

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra

Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkoztak, Oroszország 85 támadó drónt és egy ballisztikus rakétát indított Ukrajna területe ellen – jelentette be szombaton az ukrán légierő.

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra
2025. augusztus 16., szombat

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni

Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni
2025. augusztus 15., péntek

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó
2025. augusztus 15., péntek

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését

Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését.

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését
2025. augusztus 15., péntek

Folytatódtak az utcai összecsapások Szerbiában

Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel csütörtök este, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.

Folytatódtak az utcai összecsapások Szerbiában