Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 25., 14:582025. április 25., 14:58

2025. április 25., 15:532025. április 25., 15:53

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, vagy túlságosan „forradalminak”, ne adj' Isten, „felforgatónak” tartotta, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog bizton kijelenthető: az élők sorából a hét elején eltávozott egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Tizenkét évvel ezelőtt már az rendkívülinek számított, hogy személyében első ízben választottak dél-amerikai pápát a római katolikus egyház élére, mint ahogy az is újdonság számba ment, hogy az új pápa a jezsuita rend tagja. Igaz, a polgári nevén Jorge Mario Bergoglio néven ismert, később szerzetes és pápa szegről-végről mégiscsak európai, hiszen édesapja Olaszországból vándorolt ki Argentínába, így a családban olaszul beszéltek.

Mindemellett mégiscsak a dél-amerikai kontinensen szocializálódott, és bár Argentína a gazdagabb országok közé tartozott, azért

volt alkalma megismerni a kevésbé tehetős rétegek életét.

És mivel Argentína viharos történelme során egymást követték a katonai puccsok, és egymást váltották az érdemi mondanivaló híján politikájuk sarkkövévé a szélsőségesen nacionalista kardcsörtetést emelő katonai junták,

Ferenc közelről is megtapasztalta a diktatúrák természetét.

És bár érték olyan vádak, hogy jezsuita tartományfőnökként nem tett meg mindent baloldali felforgatással vádolt rendtársai – köztük a magyar Jálics Ferenc – letartóztatásának megakadályozása, illetve később kiszabadítása érdekében, későbbi megnyilvánulásai alapján látható: határozottan nem abban látta élethivatását, hogy a hatalmasok oldalára állva élvezze ki az ezzel járó jólét előnyeit.

Ennek már közvetlenül pápává választása után jelét adta, amikor a gazdag család sarjaként előtte álló fényes jövő helyett a szegényekről való gondoskodás útjára lépő Szent Ferenc nyomán – szintén premierként – a Ferenc nevet választotta. Majd azzal is, hogy

nem kért a pápai méltósággal járó uralkodói külsőségekből.

Voltak, akik emiatt egyenesen „kommunistának” bélyegezték, de egy dolgot biztosan nem lehet elvitatni tőle: hogy mindez személyes meggyőződéséből, a világról vallott felfogása lényegéből fakadt.

Hogy pápaként gyakran nyilvánult meg meghökkentő – vagy sokak szerint egyenesen megdöbbentő – módon az olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás vagy akár az azonos neműek kapcsolata, az szintén azon habitusából fakadt, hogy megpróbált az elesettekhez, a valamilyen okból kirekesztettekhez fordulni, és megérteni őket.

Hogy ez nem jelenti azt, hogy egyetértett Európa – egyébként hazájukban egyáltalán nem üldözött – muzulmán tömegekkel való nyakló nélküli feltöltésével, mint ahogy természetesen az azonos neműek kapcsolatának hivatalos egyházi áldással történő szentesítésével sem, már gyakran elsikkadt.

Vagyis újításai ellenére nem tagadta meg teljesen a konzervativizmust. Csupán azon igyekezett, hogy közelebb vigye a pápaságot – és az egyházat – a hívekhez azáltal, hogy azok emberibb arcát mutatja meg. Azt, hogy ez jó vagy rossz, egyházjogi szakértők, a teológusok és főleg a hívek feladata eldönteni, mi, magyarok viszont több okból is köszönettel tartozunk neki.

A már említett Jálics atya révén már korábban kapcsolatba került a magyar nemzettel, ám

igazából pápaként tett sokat azért – talán nem is teljesen szándékoltan – hogy a világban jobban megismertessen bennünket.

Köztudott, hogy pápasága elején nem feltétlenül volt azonos hullámhosszon a magyar kormánnyal – főleg a bevándorlás kérdésében tűntek eltérőnek az álláspontok. Azonban amikor az eucharisztikus kongresszuson közvetlenül Budapesten tapasztalhatta meg, mi a valóság, illetve a magyar hívek – az anyaországiak és az elszakított területekről érkezettek – őszinte szeretetét, az ahhoz a ritka eredményhez vezetett, hogy

nem sokkal később már nem csupán futólag „nézett be”, hanem több napos hivatalos látogatást is tett Magyarországon.

A jó viszonyt aztán tetézte, hogy az ukrajnai háborúban is mindkét fél a mihamarabbi békét szorgalmazta. Erdélyi szempontból azonban a még ezeket megelőző, valóban példátlan csíksomlyói látogatás jelentősége nem hangsúlyozható kellőképpen.

Az, hogy Ferenc fontosnak tartotta romániai látogatása egyik fő állomásaként a magyar katolikusok legfontosabb Mária-kegyhelyét is meglátogatni – amely egyben vallástól függetlenül egyfajta nemzeti zarándokhellyé is vált –, a híveket érintő hitéleti, lelki hozadékon túlmenően

nemzetpolitikai jelentőséggel is bírt, hiszen ismételten felhívta a világ figyelmét arra, hogy Románia nem „nemzetállam”, ahogy azt hazudja magáról, hanem több mint egymilliós őshonos magyar nemzeti közösség is él a jelenlegi területén.

Hogy mennyire fontos volt mindez nemzetpolitikai szempontból, azt a román állami szervek pitiáner, kicsinyes gesztusa is jelzi: emlékezetes, hogy a kormányőrség letakartatta a külön erre az alkalomra készült miseruhák magyar feliratát. Amivel az ezzel járó bosszúság ellenére

ismét csak nekünk tett szívességet, hiszen megmutatta, hogy mekkora hazugság Romániát a „kisebbségek paradicsomának” nevezni.

Mindezeken túlmenően még Ferenc halála kapcsán is bekerültek a magyarok a világsajtóba – igaz, valahogy úgy, mint Pilátus a krédóba, hiszen az elhunyt pápa humorát illusztráló nemzetközi hírügynökségi anyagot történetesen éppen arra a viccre ütötték fel, amelyet magyarországi látogatása apropóján mondott el, miszerint a mennyországban magyarul beszélnek, hiszen egy örökkévalóságig tart megtanulni a nyelvet.

Mindezek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy elődeihez képest Ferenc sokkal „magyarosabb” pápa volt. Kevés az esély arra, hogy a következő pápa – sőt pápák – hasonló mértékben odafigyeljenek ránk.

Hacsak nem magyar lesz a következő egyházfő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Balogh Levente

Balogh Levente

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Páva Adorján

Páva Adorján

Békés együttélés a magyarellenességgel

Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.

Balogh Levente

Balogh Levente

De hova álljanak a románok?

A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.

Balogh Levente

Balogh Levente

Antonescu: messiás, sírásó vagy egérút?

Igencsak magasra emelték a bukaresti kormánykoalíció politikusai – Kelemen Hunorral az élen – a tétet a májusban esedékes megismételt elnökválasztás kapcsán. Talán egy kicsit túl magasra is.