VEZÉRCIKK – Az RMDSZ illetékesei aggódnak, hogy meglesz-e a decemberi parlamenti választáson a bejutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottság, ezért nem akarnak semmit a véletlenre bízni, és már a kampány hivatalos kezdete előtt hetekkel belecsaptak a lecsóba.
2016. október 24., 19:472016. október 24., 19:47
Így is értelmezhető az, hogy a szövetség Kolozsvárott és Nagyváradon is olyan, román nyelvű óriásplakátokat helyezett ki, amelyen arra biztat: mentsük meg a két várost Bukaresttől, hogy az adóink Erdélyt gazdagítsák, ne Bukarestet.
A szövetség vélhetően aggasztó következtetéseket vont le abból, hogy a júniusi önkormányzati választásokon a magyarlakta megyékben igencsak alacsony volt a részvételi arány, ezért most az eddigieknél jóval hangsúlyosabban kívánja megjeleníteni egyrészt a helyi önrendelkezés, a nyelvi és kulturális jogok fontosságát a magyar közösség számára. Másrészt eleve nagyobb hangsúlyt fektet a román közösség megszólítására, akik körében ugyan az erdélyi identitás halványan létezik, de a korteshadjárat előtti kampányüzenetek kiötlői úgy ítélik meg, hogy a zsebükön keresztül sokkal hatékonyabban szólíthatók meg. (A kampány amúgy a semmiből hirtelen harmadik erővé vált, Mentsétek meg Bukarestet Szövetség néven indult, de immár Mentsétek meg Romániát Szövetség néven országossá dagadt mozgalom nevét idézi, amihez még a magyar nemzetiségű választópolgárok egy része is pozitívan viszonyul.)
Vagyis a jelek szerint az RMDSZ igyekszik bebiztosítani magát, és megkísérli az esetleg kieső magyar szavazatokat románokkal pótolni. A merész és az eddiginél határozottab kampánycélok – a magyar nyelv hivatalossá tétele a Székelyföldön, a hivatalos anyanyelvhasználati küszöb lecsökkentése 20-ról 10 százalékos számarányra –, illetve Bukarest ostorozása már csak azért is könnyebben felvállalható, mert a szövetség éppen ellenzékben van – kormánypozícióból kevésbé hatna hitelesen a bukaresti végrehajtó intézmények pocskondiázása.
Úgy tűnik, az RMDSZ az ellenzéki pozíciót kihasználva próbálja a kampányidőszakban levetkőzni azt a képet, miszerint igazából már csak a retorika szintjén küzd a kisebbségi, közösségi jogokért, valójában azonban teljes mértékben hasonult a bukaresti politikumhoz. A regionális öntudat kampánytémaként való megjátszása a románok körében egyébként éppen egy olyan időszakban történik, amikor az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója közeledik, amelyet a románok nagy egyesülésként tartanak számon, és amelyben várhatóan az ország egységét hangsúlyozó üzenetek lesznek a meghatározók. Ebben a kontextusban kérdéses, mekkora mértékben lesz képes megszólítani a román szavazókat.
Ugyanakkor a plakátok kapcsán felhorgadt médiaérdeklődés, illetve annak hangvétele – van olyan román sajtóorgánum, amely máris botrányosnak nevezte őket – mindenképpen az RMDSZ malmára hajthatja a vizet. Ha ugyanis elindul a soviniszta hangvételű kamány a szövetség ellen, az ugyan azzal a hatással járhat, hogy románok nem szavaznak rá, viszont az „ostromlott vár” érzését erősítve összerántja, és arra ösztönözheti a magyar közösséget, hogy vegyen részt a választáson, és szavazzon az RMDSZ-re.
Az EMNP kudarcosnak tűnő projektje – már független jelölteket sem indítanak a parlamenti választáson – és az MPP saját függelékévé tételét követően az RMDSZ most jóformán egyedül játszhatja az erdélyi regionális öntudat, illetve a magyar közössségi jogkövetelések zászlóvivőjének szerepét. A kérdés az, mekkora mértékben gondolják hitelesnek a választópolgárok, hogy most éppen a bukaresti politika szerves részévé vált, gyakran kormásnyszerepet is vállaló, és a román fővárosban való jelenlétet elsődleges fontosságúnak tekintő RMDSZ akarja Bukaresttől megmenteni Erdélyt.
Egymást érik a medvék kószálásáról szóló hírek az erdélyi településeken. A székelyföldi falvak és városok utcáin megszokottá vált látvány a helyieken kívül senkit nem zavar. A választásokra készülő Romániában hivatalosan nem is létezik ,,medvekérdés”.
Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.
Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.
Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.
A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.
JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.
Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.
Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.
Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
szóljon hozzá!