Tőkés László szerint Orbán Viktor elhamarkodottan nyilatkozott Tihanyban George Simionról
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint zavart okozott az erdélyi magyarság körében Magyarország miniszterelnökének tihanyi, George Simionról tett kijelentése. Miközben Tőkés László úgy véli, Orbán Viktor „túl elhamarkodottan” foglalt állást a romániai államfőválasztás döntő fordulója előtt, a téma vissza-visszatér az Országgyűlésben is.
2025. május 20., 18:142025. május 20., 18:14
2025. május 20., 18:182025. május 20., 18:18
Nem csillapodnak a kedélyek Orbán Viktor Tihanyban, a romániai államfőválasztás második fordulója előtt elhangzott beszédével kapcsolatban, amelyben a miniszterelnök egyetértését fejezte ki – a megmérettetésen végül alulmaradt – George Simionnal. Kelemen Hunor szerint zavart okozott a romániai magyarok körében Magyarország miniszterelnökének kijelentése, amely miatt sokan úgy érezték, hogy csalódtak.
Kelemen elmondta, éppen ezért tárgyalt a beszéd elhangzásának másnapján, május 10-én a miniszterelnökkel telefonon, amikor Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy az RMDSZ álláspontja a mérvadó, azt támogatja. „Ezt azonnal tisztázni kellett. A román államfőválasztáson a magyarok nagy többsége egységesen lépett fel, zárt a magyarellenes jelölttel szemben” – közölte a szövetségi elnök. Szerinte a történtekből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot: Erdélyben nem lehet úgy politizálni, a magyar politikai értékeket, érdekeket képviselni, hogy eltekintünk attól, mi az erdélyi magyar közösség alapvető érdeke. „Ez a tisztázó beszélgetés megvolt, és továbbra is az az álláspont, hogy Erdélyben, az erdélyi magyar politikában a szövetség álláspontja a mérvadó. A vasárnapi szavazás ezt meg is erősítette” – állapította meg Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a Válasz Online portálnak nyilatkozva azt mondta: érvekkel hatott a magyar miniszterelnökre. „Egyszerűen azt mondtam el, miért az az érdeke az erdélyi magyar közösségnek, hogy Nicușor Dan nyerjen, és miért nem lehet megbízni Simionban” – közölte Kelemen, hozzátéve, az elmúlt években mindig eljutottak arra a következtetésre, hogy a romániai politikában a magyar kormány azt támogatja, amit az erdélyi magyar közösség képviselete jónak tart. „A miniszterelnök azt mondta: azt támogatják ők is” – vonta le az Orbán Viktorral folytatott beszélgetés következtetését.
„A romániai magyarok körében általános elutasítás övezte Orbán Viktor kijelentését. Európai politikai ambícióit a külhoni magyarok érdekei elé helyezte” – nyilatkozta a volt királyhágómelléki református püspök az AFP francia hírügynökségnek, amely a téma kapcsán a romániai államfőválasztás „járulékos áldozatának” nevezi Magyarország miniszterelnökét. Tőkés László mindazonáltal úgy véli, nyilatkozata „nem segített Orbán Viktornak”, ám a történteknek nem lesznek messzemenő következményei a kormányfőre nézve, mivel az erdélyi magyarok nem felejtik el neki, hogy mit tett értük.
Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével tárgyalt hétfőn a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A miniszterelnök nyilatkozata szinte naponta terítékre kerül a budapesti Országgyűlésben. Brenner Koloman, a Jobbik képviselője hétfői felszólalásában elmondta: pártja megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy nem George Simion lett a román államelnök. „Mindez azonban nem teszi meg nem történtté a magyar miniszterelnök tihanyi beszédét, hiszen Simion erre hivatkozva, mint Orbán szövetségese és barátja szórólapozott a választási kampányban” – emlékeztetett az ellenzéki politikus. Közölte, a Jobbik évek óta figyelmeztetett arra, hogy veszélyes és nemzetellenes az a politika, amely „feláldozza a határon túli magyar nemzetrészeket a fideszes pártpolitikai érdek oltárán”.
„Az volt mindvégig a magyar kormány és a miniszterelnök álláspontja: Magyarország Románia megválasztott elnökével működik együtt, és Magyarország számára a két ország közötti együttműködés kulcsa a romániai magyarság helyzete és az RMDSZ” – idézte a tárcavezetőt az MTI. Brenner Koloman válaszában idézte Markó Bélát, az RMDSZ volt elnökét, aki szerint a román elnökválasztás eredménye Orbán Viktor veresége, Gulyás Gergely azonban arra emlékeztetett: Markó Béla 1998-ban a magyarországi választások első fordulója után még Horn Gyulának írt gratuláló levelet.
Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kedden bírálta Orbán Viktort, aki szerinte a vasárnapi román elnökválasztás alkalmával a magyarokat gyalázó jelöltnek „térdelt le”. Reményét fejezte ki, hogy a határon túli magyarok ezt 2026-ban nem felejtik el a kormányfőnek. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke úgy kommentálta a romániai államelnök-választás eredményét: „lecsapott az Orbán-átok”, a magyargyűlölő román elnökjelölt csúfos vereséget szenvedett. „A magyar miniszterelnök alig egy hete szembeköpte és elárulta az erdélyi magyar testvéreinket. Orbán azt a nyíltan magyargyűlölő Simiont támogatta, aki 2019-ben magyar sírokon ugrált és összetörte az uzvölgyi temető székelykapuját. Árulás és bukás: Orbán a neved” – írta közösségi oldalán posztolt bejegyzésében az ellenzéki vezető, aki a miniszterelnök tihanyi beszéde után gyalog indult el Budapestről Nagyváradra. „Együtt örülünk az erdélyi magyarsággal” – közölte Magyar, hozzátéve, jövő szombaton érkezik Nagyváradra az egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért menet.
Mint arról beszámoltunk, a romániai magyarok körében meglepetést, egyúttal egyet nem értést váltott ki, hogy Orbán Viktor a romániai államfőválasztás két fordulója között egyetértését fejezte ki George Simion államfőjelölt ama kijelentésével, miszerint „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje”. A felújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén elhangzott beszédében a miniszterelnök „teljes egyetértését” fejezte ki a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjének kijelentésével, miszerint „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk”. Simion ezt fel- és ki is használta a kampánya során, köszönetet mondva Orbán Viktornak a „nagyszerű üzenetért”.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
Az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén, kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, amikor több mint 6700 illegális határátlépést jegyeztek.
Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.
Huszonhatmillió forinttal segíti a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A két és fél évtizedes hagyomány jegyében megérkezett Nagyváradra Debrecenből négy, a híres Virágkarneválon augusztus 20-án „fellépő” virágkocsik közül a magyar államalapítás ünnepére időzített Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvény részeként.
A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
4 hozzászólás