Ki állítja meg az élelmiszerek árrobbanását?

A szomszédunkban zajló háború miatt könnyű mindent a nemzetközi helyzetre fogni, és azzal mentegetőzni, hogy világszerte nőnek az élelmiszerárak. Ami alapvetően igaz, csak nem mindegy, hogy egy közel-keleti országban azért nő drasztikusan a kenyér ára, mert a búza importból származik, míg Románia bőségesen megtermeli a belföldi piac gabonaszükségletét, mégis ugyanolyan áron vásároljuk a kenyeret és az egyéb pékárukat, mint ott, ahol nem termelnek kenyérgabonát. Az ellentmondás a csak papíron létező romániai agrárpolitikában keresendő.

Egy olyan ország, amely kiváló mezőgazdasági adottságainál fogva saját lakossága mellett legalább kétszer annyi embernek termelhetne jó minőségű élelmiszert, a belföldi piac szükségletének több mint felét importálja. Kenyérgabonából, kukoricából és napraforgóból termelünk kivitelre, a csirkehús és a tojástermelés épp hogy fedezi a belföldi szükségletet, a disznóhús több mint hetven százalékát importból vásárolja Románia. A behozatalból származó élelmiszerek listája hosszú, ami azzal is magyarázható, hogy az állam az államban elv alapján működő multinacionális cégek üzletláncaira a bukaresti kormánynak semmi ráhatása nincs.

Az egykori elképzelés, hogy az üzletek polcain az élelmiszerek fele legalább hazai gyártású legyen, a megszületés pillanatában elhalt. Egy ilyen törvény megvédéshez kemény lobbierő kell, de hol van a Dâmbovița partján egy Orbán Viktorhoz mérhető politikus, aki nemzetközi ellenszélben is mindig kiáll a nemzeti érdekekért? A bólogató Jánosként viselkedő román politikusoknak a szájuk nagy, és rendszerint nem értenek ahhoz a szakterülethez, amivel pártjuk megbízza őket.

Mit lehet például elvárni egy olyan mezőgazdasági minisztertől, aki rendőrtisztként kezdte a pályafutását – soha nem volt köze a mezőgazdasági termeléshez –, majd a végtelen lehetőségek országában pár éve elhatározta, hogy előképzettség nélkül élelmiszeriparból doktorál?

Az ilyen politikusnak milyen rálátása van az agrárágazatra és a meghozandó szakmai döntésekre? Amikor felmerült néhány alapvető élelmiszer árstopja – amire vannak követendő példák az Európai Unióban –, a multinacionális élelmiszer-termelőket tömörítő szakmai szervezet tanácsát kérte ki. Mire gondolt a miniszter, mit fognak válaszolni az élelmiszer-forgalmazás nagy profitjában érdekelt cégek képviselői? Azt, hogy az ötlet kivitelezhetetlen, és élelmiszerhiány lesz az országban. Érdekes, hogy Magyarországon nincs hiány a hatósági áron forgalmazott olajból, lisztből vagy cukorból.

A mezőgazdasági minisztérium román és magyar vezetői nem értik, hogy a kispénzű nyugdíjasok, a sokgyerekes családok és a minimálbéren tengődő alkalmazottak nagy tábora a kifizetendő számlák mellett egyre nehezebben tudja megvásárolni a napi élelmiszert. Ha az állam direkt vagy indirekt módon nem lép közbe, a megfizethetetlen inputanyagárak miatt egyre kevesebb gazda fog talpon maradni, miközben egyre több élelmiszert fogunk importálni világpiaci áron.

Az Európai Unió legfontosabb élelmiszer-termelő országai példátlanul magas költségvetést fogadtak el idén az agrárágazat számára. A francia, német, dán, lengyel vagy magyar kormányzat saját forrásból gyakorlatilag megduplázta az Európai Uniótól érkező agrártámogatásokat. A román kormányban meddő vitáknál többre eddig nem futotta. Miközben milliárdok mennek ki számolatlanul polgármesteri hivatalokhoz helyi beruházásokra, sürgősen újra kéne gondolni a romániai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerepét a biztonságos hazai élelmiszerellátásban. Természetesen miután a mezőgazdasági minisztérium mai vezetőségét testületileg lecserélik.