JEGYZET – Elég komoly haladást ért el a nagyváradi közszállítási vállalat sofőr- és ellenőrhadának jólneveltségi szintje és bár tudom, hogy a napot csak nyugtával dicsérjem, de mégis elújságolom, milyen rég nem vágott fülbe felszálláskor a népinek vagy városi folklórnak mondott szubkulturális hangzavar.
2016. április 26., 19:072016. április 26., 19:07
Vége a rádiónyekergetésnek, most már csak a sofőrök legintimebb problémáiról vagyok kénytelen értesülni, mert mintha csak odaragadt volna a fülükhöz a telefon, elvétve lehet olyat látni, aki ne az előző napi hőstetteiről, ebédjéről, gyereke iskolai kalandjairól, az anyós galádságairól számolna be a – feltehetőleg épp egy másik buszt vezető – barátjának.
De ha választani kell a curájozás és a személyes ügyek közlése között, ez utóbbi mellett szavazok, mert ezt csak akkor hallom, ha a sofőr közelében ülök, s ha nem figyelek rá, nem is zavar. (Az más, hogy őt mennyire zavarja az intenzív eszmecsere vezetés közben, de erre meg inkább nem is gondolok, hogy ne kelljen a balesetveszélytől félnem). A sofőr munkahelyi elfoglaltsága tehát egy olyan embert tár az utas elé, akit régebben a zene jobban foglalkoztatott, most viszont a magánélet gondja-baja került előtérbe. Nem kis mértékben a fejlődő technikának köszönhetően.
Dicséretes! Az ellenőr viszont más tál tészta: ő ugyanis olyan ember, aki, ha kell, büntet, szigorú, akár félelemkeltő is. Egy időben tele voltak a járművek a nagyszájú kivagyiakkal, akik nemcsak ellenőrizték az utasokat, de közben jutott idejük gumit csócsálni, szotyit köpködni, megmutatni, ki az úr a járgányon. Nem tudom, hová tűntek, de nem hiányoznak.
Egyik nap még majdnem meg is hatódtam: a fiatalember elkérte a bérletemet, ellenőrizte, majd megköszönve visszaadta. Soron kívüli öröm volt, de hamarosan épp az ellenkezőjét kellett tapasztalnom: az utolsó pillanatban felugró két suhanc szó nélkül vette el a bérleteket, a visszaadás grimasza pedig arról szólt, mintha az utasok megsértették volna őket azzal, hogy foglalkozniuk kell a jegyeikkel.
Gondoltam, nem tudnak beszélni, de aztán elterültek egymással szemben és hangosan kommentálták, amit a telefonjukon kisimogattak. Igen, embere válogatja. De jobb volna az ellenőrré ütés előtt úgy válogatni az embert, hogy ismeri-e a kérem és köszönöm szavakat. S ha nem, felhívni rá becses figyelmüket.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.
A választások ugyan még viszonylag távol vannak, de a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) máris sikert könyvelhet el, hiszen Romániában már ma is ez a párt határozza meg a közbeszédet.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!