Hiszen megtapasztalta, miként igyekeznek meggyőzni, megkörnyékezni gőzhenger módjára, válogatott módszerekkel mindenkit a Fehér megyei település alatt nyugvó színesfémlelőhely kiaknázásában érdekelt kanadai bányavállalat képviselői.

Hogyan sorolnak be a ciántechnológiás bányaprojekt mögé ilyen-olyan érdekből politikusok, különböző ágazatok szakemberei, a „legnagyobb körültekintést”, az „európai standardok tiszteletben tartását” ígérve az engedélyeztetési folyamat során, hogy aztán kiderüljön, állhatatosan munkálkodtak a bányanyitás lehetővé tételéért. Hogyan változtatja meg a grandiózus terv a páratlan örökséggel rendelkező Verespatak és környékének életét, vagy éppenséggel azt, hogy miként kiáltanak ki korruptnak, RMGC-bérencnek a projekt megvalósítása ellen küzdő környezetvédők, civilek mindenkit, aki kicsit másképp látja vagy láttatja az összképet.

És ha már itt tartunk, szögezzük is le gyorsan: az, hogy nem valósult meg a Verespatakra tervezett színesfémbánya, oroszlánrészt a romániai és külföldi civilek, zöldek ellenállásának köszönhető. Az ő tiltakozáshullámai, látványos akciói (egy alkalommal elfoglalták Kolozsváron az egykori New York szállót, máskor egyszerűen megszállták az aktuális RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter irodáját), jogi beavatkozásai vezettek az engedélyezési folyamat megakasztásához. Majd azt eredményezték, hogy a román állam fel merte vállalni Verespatak UNESCO-listára történő felterjesztését, ami egyúttal meg is pecsételte a bányaprojekt sorsát.

Csak hát, mint látjuk, a jelek szerint sokan még mindig nem nyugodtak bele a rengeteg indulatot kiváltó bányaterv meghiúsulásába. Egy egész ország áll elképedve a két Marcel, Ciolacu és Boloș elmúlt hetekben a verespataki bányaper ügyében tett nyilatkozatai hallatán, és próbálja kitalálni, mi volt a szándéka, célja a kormányfőnek és pénzügyminiszterének ezzel a katasztrofális kommunikációval. Mármint azzal, hogy mindketten azt adagolták a lakosságnak, miszerint Románia nagy eséllyel elveszíti a kanadai Gabriel Resources által indított pert, több mint 6 milliárd dollárra rúgó kártérítést fizethet, sőt még az is előfordulhat, hogy engedélyeztetni lesz kénytelen a kitermelést a Fehér megyei településen.

Egyesek – mindenekelőtt az ellenzéki pártok vezetői – szerint közvetlen vagy közvetett pénzügyi érdekek húzódnak a háttérben, a bukaresti kormány két illusztris tagja saját vagy strómanjai gyarapodása érdekében manipulálni igyekezett a tőkepiacot. Ami – ha ez volt a szándék – sikerült, hiszen a kanadai bányavállalat részvényeinek árfolyama megduplázódott az elmúlt hetek során. Megint mások – nem politikai ellenfelekről, hanem tekintélyes elemzőkről van szó – amondók, hogy ha a szociáldemokrata miniszterelnök és a liberális tárcavezető „nem korrupt, akkor egyszerűen kretén”.

Bármi is legyen a mozgatórugója a két Marcel érthetetlen megnyilvánulásának, meggyőződésünk, hogy tudatosan vészmadárkodtak az esetleges pervesztésről, megakártérítésről, és nem véletlenül vizionálták azt sem, hogy a román állam engedélyezni lesz „kénytelen” a színesfémbányát, és erről népszavazást is kiírhatnak. A két politikusnak ennek kapcsán még magyarázattal kell szolgálnia, és lesz is alkalma rá, hiszen a hosszúra nyúló idei választási kampány során sokszor nekik fogják szegezni ezt a kérdést, a tőzsdei manipuláció és hivatali visszaélés gyanújával feljelentett miniszterelnöknek akár az ügyészségen is.

És ha már manipuláció, diverzió. Azon már meg sem lepődünk, hogy Románia pernyertessége apropóján újfent lábra kaptak a bukaresti médiában évekkel ezelőtt már csúcsra járatott, Verespatak ügyében egyfajta „összmagyar összefogást” vizionáló összeesküvés-elméletek. Vagyis hogy a magyar állam, a titkosszolgálatok (utóbbiak emberei önmagukat egyebek mellett a Duna Televízió újságíróinak álcázva), valamint a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György közösen munkálkodtak a kanadai aranyásók bányatervének meghiúsításán, ehhez pedig az RMDSZ kormányzati tisztségviselői, környezetvédelmi miniszterei tevőlegesen hozzájárultak az engedélyezési folyamat akadályozásával, egy-egy jóváhagyás megtagadásával. Ez az egész pánmagyar konspiráció természetesen nem csak a Verespatak alatt nyugvó kincset célozta, hanem Erdélyt is. Lám, így jött létre az Orbán-kormány és a Soros-hálózat szövetsége a fantáziadús bukaresti forgatókönyvírók szerint…

De miközben Románia – Marcelék várakozásaival ellentétben – pert nyert a kanadai aranyásókkal szemben, és nagy eséllyel örökre el lehet felejteni a ciántechnológiás bányatervet, egyetlen kérdésre még mindig nem született meg a válasz. Ez pedig néhány évtizede ugyanúgy hangzik: mi lesz Verespatakkal? A román államnak sem a Gabriel Resources bevonulása előtt, sem pedig a kivonulása után nem volt, és ma sincs önálló stratégiája arra, miként menthetné meg a pusztulástól a páratlan ipari, történelmi, kulturális örökséggel rendelkező települést, amely számára az UNESCO-védettség önmagában még nem jelent biztosítékot a túlélésre. Befektetést legutóbb a kanadai társaság hajtott végre a térségben, szigorúan a bányaprojekt beindításának reményében, más egyéb nem történt, és az idegenforgalom oly sokszor emlegetett fellendítése is várat magára.

Nevetséges politikai cirkusz és összeesküvések gyártása helyett azért az egykori Alburnus Maior többet érdemel. Az évek során civilek és zöldek demonstrációin hirdetett jelszó ma is érvényes: „Meg kell menteni Verespatakot!”.