Egy három mondatos bekezdést szán az amerikai külügy a magyar sérelmekre a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben

Egy bekezdést, összesen három mondatot szán az Egyesült Államok által a napokban Romániáról kiadott éves, 2023-ra vonatkozó emberi jogi jelentés a magyar közösség jogsérelmeinek.

Krónika

2024. április 24., 12:402024. április 24., 12:40

A magyarokat illető ügyek kapcsán az anyanyelvhasználat akadályozása érte el a washingtoni illetékesek ingerküszöbét.

A jelentés szerint a magyar közösség elsősorban a magyar nyelv használatával kapcsolatos megkülönböztetésről számolt be. Eszerint

a kormány nem hajtotta végre azt a törvényt, amely szerint a nemzeti kisebbségek jogosultak anyanyelvükön érintkezni a helyi önkormányzatokkal azokon a településeken, ahol a kisebbség a lakosság legalább 20 százalékát teszi ki.

Jelentések szerint a helyi hatóságok nem hajtották végre azt a törvényt sem, amely előírja, hogy a legalább 20 százalékos kisebbségi lakossággal rendelkező településeken kétnyelvű útjelző táblákat kell elhelyezni.

Kitérnek a román állam által jogtalanul elvett ingatlanok helyzetére is. A dokumentum megállapítja:

az egyházakat és nemzeti kisebbségeket érintő ingatlanok visszaadásának szintje aránytalanul alacsony volt.

Számos vita volt egyházi épületek és ingatlanok körül, amelyeket a román ortodox egyház a bírósági felszólítás ellenére sem adott vissza a görög katolikus egyháznak. A kormány nem tett hatékony lépéseket a II. világháború utáni kommunista kormány által elkobzott templomok visszaszolgáltatása érdekében.

Azt is megállapítja:

a nemzeti kisebbségi közösségek tulajdonában lévő ingatlanokkal kapcsolatos igények elbírálása hosszan elhúzódik.

A törvény szerint a magántulajdon visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyekre a visszaélésszerű átruházás vélelme vonatkozott, de a vallási vagy közösségi tulajdonra nem. Sok esetben az ilyen ingatlanok állami tulajdonba való visszaélésszerű átruházását igazoló dokumentumok már nem léteztek. A vallási és nemzeti kisebbségek nem voltak jogosultak kártérítésre az államosított épületek lebontásáért – mutat rá a jelentés.

A külügyi dokumentum a korrupciós helyzetre is kitért.

Eszerint

a korrupció és a közpénzekkel való visszaélés továbbra is széles körben elterjedt.

A Transparency Internationalra hivatkozva megjegyzi, hogy a vámhatóságoknál és a rendőrségen belül is nagyfokú korrupcióról számoltak be. A megvesztegetés széles körben elterjedtnek tűnt a közszférában, különösen az egészségügyi ellátórendszerben.

Kiemelik: a média arról számolt be, hogy

az év során az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) több mint 50, az egészségügyi ellátórendszerben elkövetett korrupcióval kapcsolatos ügyben indított büntetőeljárást,

többek között egy menedzser, hét orvos és három kórházigazgató ellen.

A jelentés kitér a korrupció miatt elítélt Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester ügyére is, annak kapcsán, hogy a korábbi elöljáró anyósa és apósa megpróbálta megvesztegetni az egyik bírónőt, aki továbbra is tagja maradt az ítéletet meghozó bírói tanácsnak, miután feljelentést tett az ügyben, mivel azt mondta: képes megőrizni a pártatlanságát.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül