A pálinka az pálinka

A pálinka az pálinka

VEZÉRCIKK – Lökjön ide egy deci gyümölcspárlatot, de szilva legyen, oroszhegyi! – örüljünk, hogy nem így kell a székelyföldi falusi kiskocsmákban kérni egy kupica oroszhegyi szilvapálinkát, bár ahogy a magyarországi szeszipari lobbi tavalyi nyilatkozatait elnézzük, lehet, hogy most épp ötletet adtunk arra, hogy ne csak írásban, hanem szóban is betiltsák a PÁLINKA szót, és kikössék, hogy Erdélyben a vasárnapi családi ebéden is csak pălincát szabad inni a húsleves előtt.

Bálint Eszter

2016. július 18., 09:472016. július 18., 09:47

Hogy mi jár a fejükben, amikor perrel fenyegetik meg azokat a határon túli magyar pálinkafőzőket, akik pálinkalovagrendbe tömörülnek, inkább nem is szeretnénk tudni. Mint ahogy azt sem, hogy mi jár a fejükben, amikor arra hivatkoznak, hogy „a pálinka nem Trianon-termék, hanem uniós eredetvédettséget élvező, Magyarországon, magyar gyümölcsökből készülő áru\". (És itt most mellékes az az egyébként nem elhanyagolható aspektus, hogy az oltalom a mai Magyarország területe mellett négy osztrák tartományra is kiterjed.)

Ez a kijelentés azt juttatja eszünkbe, amit oly sokszor hallottunk, hogy ha román kenyeret eszünk, beszéljünk románul. Vagy az átkosban bevett szabályt, hogy nyomtatásban a földrajzi neveket csak románul lehetett használni. (A fiatalabbak kedvéért valahogy így nézett ki egy mondat: Oradea a Crișul Repede partján fekszik.)

Hát valahogy így vagyunk ma a pálinkával. Lehet rajta székely zászló, népviseletbe öltözött legény és leány, attól az még pălincă marad. És mi a magyarázat? Az, hogy hiába jelentik számunkra ugyanazt, mint az uniós szabály is mondja, a két szó legalább két betűben eltér egymástól, így különböző terméket jelöl. Ezzel inkább nem is szállnánk vitába, biztos ugyanazok találták ki, akik az uborka görbületét méricskélik, vagy ki akarták tiltani a szódabikarbónát a miccsből.

De hogy Magyarországon sem fogják fel, hogy alapvető nyelvi jogainkat tiporják sárba – amikért egyébként nap mint nap megküzdünk a román hatóságokkal –, már több a soknál. Hisz itt most nem az a helyzet, hogy a brüsszeli eurokratáknak kellene elmagyarázni, hogy a két szó ugyanaz, hanem a magyar hatóságoknak kellene kérvényezniük az oltalom kiterjesztését a határon túli magyar vidékekre. Például Erdélyre, ahol a legtöbb román is úgy főzi a pálinkát (igen, a pálinkát), mint a győri vagy a békési.

A szeszipari lobbinak pedig ezt – tetszik, nem tetszik – le kellene nyelnie, s a vélt konkurencia címkéjének a cenzúrázása helyett a saját kis főzdéjével kellene foglalkoznia. Mert nem lehet teljes a magyar pálinkapaletta a szilágysági, az oroszhegyi vagy a futásfalvi szilvapálinka nélkül. Nem nedü, nem gyümölcspárlat, hanem PÁLINKA.

Mi többek között ezeket ajánlanánk koccintásra a feleknek az erdélyiek által oly régóta szorgalmazott egyeztetésen is. Mert reméljük, hogy lesz, mire koccintani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 03., péntek

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság

Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság
2024. május 02., csütörtök

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.

Temetnék az etnopolitikát
Temetnék az etnopolitikát
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

2024. április 29., hétfő

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?

A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.

Egy váltás élet
Egy váltás élet
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.

Koalíciós vereség a rajt előtt
Koalíciós vereség a rajt előtt
2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.

Forrongó Közel-Kelet
Forrongó Közel-Kelet
2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?