• Vélemény

Mostanában kezdem egyre gyakrabban azt érezni, hogy régimódi vagyok. Még mindig azt hiszem, hogy a gazdasági és politikai válság az ország legégetőbb problémája. De a valóság most is rám cáfolt. A mérvadó bukaresti sajtó egyik zászlóshajója ugyanis ismét úgy döntött, hogy Romániában nem a hozzá nem értő politikai vezetés és a gazdaság sanyarú helyzete okozza a legnagyobb gondot, hanem a magyarok.

Bocskai Istvánnak az anyaországi és erdélyi magyarság összefogására buzdító intelme köszön vissza, pontosabban ölt testet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem létében, valamint a két intézmény létrehozásában és működtetésében szerepet vállalók által tegnap aláírt megállapodásban.

Rászólt egy kislány Zsófira, hogy ne igya meg az iskolatejet, mert majd kicsattan tőle. Azért Zsófi mindennap megissza, mert szerinte finom, aranyos a kúp alakú kartondoboz, mert szomjas, mert eddig még soha nem kapott ilyent, és mert kutya baja tőle.

Bármennyire is jól mutat Titus Corlăţean és Martonyi János külügyminiszter a minap Budapesten készült, mosolygós, kézfogós fényképeken, az csak a következő két hónap elteltével dől el, hogy a magyar–román viszony egyfajta normalizálódásának vagyunk tanúi, vagy csupán időhúzásról van szó.

Arany János 160 évnél is régebben emlegette vágyakozva az ógörög világot, ahol „elnyomás, népszolgaság / Előttük ismeretlenek. / Törvényök nincs – boldog hiány! / A vének élőszája rendel / Igazságot...” Na, de hol van már a szabadságharcot leverő önkényuralom, a megtorlás, cenzúra – bár törvény mintha ma sem volna.

Elvesztette az értékét az egyetemi diploma, a szüleink generációja esetében már egy érettségi oklevél is nagyobb biztosíték a tudásra, mint manapság a felsőoktatásban szerzett papiros – hangoztatjuk immár legalább másfél évtizede, azaz azóta, hogy a kétes hírű magán felsőoktatási intézmények ténykedésének negatív hatását tovább fokozta, hogy az állami egyetemek nagy része is a fizetéses helyek számának növelése révén hígította a színvonalat.

A magyar kormány szándékai szerint betiltaná a kocsmai játékautomatákat. Meglepő hír, hisz a kormányoknak nem szokásuk ellehetetleníteni olyan ágazatokat, melyek tevékenysége nyomán komoly bevételeik származnak – és a szerencsejáték-ipar kétségtelenül ilyen.

Nem kétséges: van miről tárgyalnia a magyar és a román külügyminiszternek abból az alkalomból, hogy a tervek szerint ma a román diplomácia vezetője, Titus Corlăţean Budapestre érkezik.

Néhány napon át kegyelmi állapotban ringatóztam: a házunk előtti kiskertben csoda történt. Jó tíz éve a lenti szomszéd ültetett egy fácskát, kínlódott egy-két évig, de aztán elkezdett nőni, és meghozta az első gyümölcsét is, egyetlen szem őszibarackot.

Kimozdulni látszik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karainak ügye a holtpontról – legalábbis erre enged következtetni, hogy az elmúlt hétvégén nem csupán az oktatási miniszter, de Victor Ponta kormányfő is Marosvásárhelyre utazott, hogy az RMDSZ néhány vezető tisztségviselőjével és az egyetem vezetésével tárgyaljon a kérdésről.

Ha egyszer profilt váltok, mesterember szeretnék lenni. Úgysem árt manapság valami szakmát tanulni, elvégre az az igazi, ha az ember több lábon is képes megállni. Mondjuk, mosógépszerelő lennék.

„Az alkotmánybíróság megakadályozta az állam egységes mivolta ellen intézett támadást, amikor alkotmányellenesnek minősítette az állami levéltári törvény módosításait” – jelentette ki még ellenzékből Mircea Duşa jelenlegi belügyminiszter, amikor a taláros testület procedurális okokra hivatkozva visszaküldte a parlament elé a kommunista hatalom által az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő módosításokat...

Víg kedélyű államelnökünk hahotázva, kinyújtott mutatóujjával tanító bácsisan fenyegetőzve kijelentette, hogy márpedig a szociális államnak vége, mindenki gondoskodjék magáról: nemhogy segítséget (netán istápolást, áldozatot), de még egy szerencsétlen sült galambot is hiába várna el attól az államtól, aminek a leginkább a feneketlen zsákhoz hasonlító kasszájába minden elvégzett munka után kapott fizetségből egy összeget köteles lepengetni.

Halvány reményt keltő fejlemény az egykoron elkobzott egyházi iratanyag visszaszolgáltatása ügyében a szenátus „álláspontja”.

Ha lehet hinni a bulvárlapok értesüléseinek, a napokban Olaszországban a hatóságok egy álpilótát lepleztek le, aki többször vezetett már utasszállító gépeket anélkül, hogy ez irányú szakvizsgát tett volna.

A rendszerváltás utáni időszak egyik mélypontjának tekinthető mindaz, ami az Oltchim vegyi üzem magánosítása kapcsán történik: jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a romániai politikai szereplők saját kampányérdekeik miatt politikai játszmák martalékául dobtak egy stratégiai fontosságú céget.

Két idősebb hölgy beszélget a buszmegállóban, azt taglalják, milyen jó is volt akkor, amikor rossz volt. Az idősebbik elmondja, hogy ő az ötvenes évek legelején lett tanárnő, diplomázáskor kézhez kapta a kinevezését valahová, ott megjelent, és helyben el is kezdte a szocializmus építését.

Ha egyszer valaki nekiveselkedik, és összefoglalja a romániai privatizáció rendszerváltás utáni történetét, egy elsőéves közgazdászhallgató számára is egyértelműen kiderül majd, miként nem szabad magánosítani az állami vagyont.