2012. október 10., 09:232012. október 10., 09:23
Az orvosnő ellen felhozott vádak között egyébként a „kuruzslás” szó szerint is szerepel, amit nem értek, hisz a Btk.-ban ez azt jelenti, hogy valaki felhatalmazás nélkül végez orvosi beavatkozásokat, Geréb Ágnes viszont szakképzett szülész. Annyira szövevényes már ez az ügy, és annyian szólaltak meg pro és kontra, hogy nagyon nehéz egy átfogó, indulatmentes képet alkotni erről az egészről.
Nekem leginkább az az – talán a védőügyvédtől származó – okfejtés ragadta meg a figyelmemet, amiben arra mutattak rá, hogy mi történt volna, ha Geréb a tevékenységét valamelyik klinikán végzi, és ott követi el a vélt vagy valós hibákat is. Ebből kiderült, hogy legalább még egy, de az is lehet, hogy két csecsemőhalál is „belefért” volna a szülésznő tevékenységébe ahhoz, hogy az eredményei statisztikailag jól mutassanak, azaz hogy ne induljon ellene vizsgálat. Emiatt az a meggyőződésem, hogy nemcsak az újszülöttek és az anyák életéről, egészségéről szól a történet, hanem presztízskérdés is.
A hivatalos orvoslás nem tűri ugyanis a konkurenciát: gyógyászati eredmények ide vagy oda, aki nem kórházban dolgozik, az sarlatán. Azaz kuruzsló, amint azt a bíróság világosan ki is mondta. A kórházi, illetve az otthoni szülés előnyeit, hátrányait, kockázatait csak úgy lehetne érdemben összehasonlítani, ha engedélyeznék ez utóbbit is, és nyomon követnék a fejleményeket. Erre viszont a gyógyszeripar által pénzelt egészségügyi lobbi befolyása miatt nem valószínű, hogy a közeljövőben sor kerül.
Pedig ajánlatos lenne jobban odafigyelni a hagyományos módszerekre, mert bár óriási pénzeket emészt fel az egészségügy, az emberek életminősége nem lett jobb a modern orvoslásra való áttéréssel. Míg ezelőtt néhány évtizeddel gyakori volt, hogy 80 éves emberek a mezőn kapáltak, manapság a 60-asok túlnyomó többsége gyógyszereken él, alig van köztük olyan, akit a népbetegségnek számító magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy egyéb nyavalya ne kínozna.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.