Pap Melinda
Pap Melinda
Pap Melinda
Pap Melinda
2019. november 27., szerda

Készülhet a Rimanóczy-szobor: kiírta a tendert a város nagy építészének szobrára a váradi önkormányzat

Keresi a városépítő ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának a megálmodóját a nagyváradi önkormányzat. A versenypályázatra jelentkezőknek az interaktív szobor körüli teret is rendezniük kell, új arculatot adva a Barátok temploma előtti közterületnek.

Készülhet a Rimanóczy-szobor: kiírta a tendert a város nagy építészének szobrára a váradi önkormányzat
2019. november 26., kedd

Nagydíjat értek az ortodox templomok – Interjú Bánhegyesy Antal fotográfussal Ortodoxia című sorozatáról

Kolozsváron a Funar-korszakban nőtt fel, de budapesti egyetemi évei alatt kezdett el a romániai társadalmi jelenségek képi megjelenítésével foglalkozni. Az ortodox egyház térfoglalását bemutató Ortodoxia sorozatáért Capa-nagydíjat kapott. Bánhegyesy Antal 30 éves fotográfussal beszélgettünk.

Nagydíjat értek az ortodox templomok – Interjú Bánhegyesy Antal fotográfussal Ortodoxia című sorozatáról
2019. november 24., vasárnap

„Most élünk, most kell tenni valamit” – Márton Evelin írót díjazta a Helikon folyóirat  

Márton Evelin írónak, rádiós szerkesztőnek ítélték idén a Helikon irodalmi folyóirat Kemény Zsigmond Irodalmi Díját.

„Most élünk, most kell tenni valamit” – Márton Evelin írót díjazta a Helikon folyóirat   
2019. november 23., szombat

„Boldog lúzerek” a blokk előtt – A mai fiataloknak meséltek a kommunizmusról

Meg lehet-e értetni a kommunista diktatúrát a rendszerváltás után született nemzedékkel? Erre tett kísérletet a kolozsvári YZ Intézet a Gyere le a blokk elé – 1989 előtt és után című konferenciáján.

„Boldog lúzerek” a blokk előtt – A mai fiataloknak meséltek a kommunizmusról
2019. november 23., szombat

Zilahon is leülhetünk Ady Endre mellé – Köztéri szobrot kap a város híres diákja

Köztéri szobrot avatnak december közepén Ady Endre diákéveinek helyszínén, Zilahon. Bíró Lajos szobrászművész interaktív szobrot álmodott a költőnek: egy padon ülve ábrázolja, így le lehet ülni mellé, és akár szelfizni is lehet vele.

Zilahon is leülhetünk Ady Endre mellé – Köztéri szobrot kap a város híres diákja
2019. november 22., péntek

Ajándékként adagolt többnyelvűség a kolozsvári karácsonyi vásáron

Idén először magyar nyelvű program is látható lesz a kolozsvári karácsonyi vásáron – ígérték a Krónikának a szervezők. A jogvédő szervezetek évek óta kérik a főtéri rendezvény többnyelvűsítését. Eközben Nagyvárad jó példával szolgál.

Ajándékként adagolt többnyelvűség a kolozsvári karácsonyi vásáron
2019. november 21., csütörtök

Végtelen időutazás egy elfelejtett nyelven – Elvarázsolta Kolozsvárt a milánói Odüsszeusz

Kíváncsi-e még valaki napjainkban Odüsszeusz történetére? El lehet-e juttatni az ókori görög mítoszokat az okostelefonon felnőtt fiatal nemzedékhez, a „kihalt nyelven” eposzt mesélő, narratív színházat a látványos show-khoz szokott közönséghez? Kétségtelenül igen – ezt bizonyítja a milánói Piccolo Sz&

Végtelen időutazás egy elfelejtett nyelven – Elvarázsolta Kolozsvárt a milánói Odüsszeusz
2019. november 20., szerda

Évekbe telhet, míg végre felszusszanhat Kolozsvár

Vélhetően a bukaresti kormányváltás is kedvez majd a kolozsvári infrastrukturális beruházásoknak, három nagy projekten múlik ugyanis, hogy sikerül-e kizárni a kincses városból az átutazó forgalmat, és elterelni a környező falvakból érkező gépkocsikat. Bár az önkormányzat naponta tesz lépéseket az élhetőbb városé

Évekbe telhet, míg végre felszusszanhat Kolozsvár
2019. november 19., kedd

Pártfúzióval biztosítaná a politikai alternatívát az EMNP és az MPP

Első lépésként politikai koalícióban, végső célként fúzióban gondolkodik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – erősítette meg a már eddig sem titkolt szándékot keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a két politikai alakulat elnöke.

Pártfúzióval biztosítaná a politikai alternatívát az EMNP és az MPP
2019. november 14., csütörtök

Ha magyarok vagyunk, miért nem beszélünk magyarul? – vitát nyitnak az anyanyelvhasználatról

Az erdélyi magyar közösségen is múlik a magyar nyelv nyilvános használata – mondja ki az anyanyelvhasználat tárgyában született vitairat. Az YZ Intézet és az Igen, tessék! Egyesület vitát kezdeményez a témában és elköteleződésre szólítja mindazokat a társadalmi szereplőket, akiknek morális felelősségük van e té

Ha magyarok vagyunk, miért nem beszélünk magyarul? – vitát nyitnak az anyanyelvhasználatról
2019. november 12., kedd

Nekifognak az állagmegőrzésnek a császárok és királyok fürdőhelyén

Több hónapos huzavona után elkezdődhetnek az állagmegőrzési munkálatok Herkulesfürdőn: a sürgősségi beavatkozásra pénzt gyűjtő fiatal építészcsapat hétfőn bevonulhatott a munkagépekkel a Szapáry fürdő területére.

Nekifognak az állagmegőrzésnek a császárok és királyok fürdőhelyén
2019. november 07., csütörtök

Váta erkölcsi jóvátételt kapott, a Transindex később dönt a fellebbezésről

Másodfokon a felperes Váta Lóránd színművész javára döntött a bíróság a Transindex kiadója és volt főszerkesztője ellen indított sajtóperben. A hírportál fellebbezhet az ítélet ellen – erről az indoklás függvényében döntenek.

Váta erkölcsi jóvátételt kapott, a Transindex később dönt a fellebbezésről
2019. november 07., csütörtök

Kolozs megyében nem kell tartani a medvéktől

Kolozs megyében nincs medveprobléma, elszigetelt eset lehet az a példány, melyet szerdára virradóra ütöttek el az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres melletti szakaszán – mondta a Krónikának Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. A nagyvad feltűnése inkább az aszályos ősszel magyarázható.

Kolozs megyében nem kell tartani a medvéktől
Kolozs megyében nem kell tartani a medvéktől
2019. november 07., csütörtök

Kolozs megyében nem kell tartani a medvéktől

2019. november 05., kedd

Világhírű muzsikusokat vonultat fel Kolozsváron a 13. Transilvania Jazzfesztivál

Kiváló, világszinten ismert zenészeket vonultat fel hétvégén, november 8-10. között a Transilvania Jazzfesztivál 13. kiadása. A Kolozsvári Rádió koncerttermében négy neves jazzbanda lép színpadra.

Világhírű muzsikusokat vonultat fel Kolozsváron a 13. Transilvania Jazzfesztivál
2019. november 05., kedd

Szabályzattal csitítanák a belvárosi zenebonát

Egyre több nagyvárosban jelentkeznek a közterületeken tartott tömegrendezvények káros hatásai Erdélyben, emiatt sokan szabályzattal próbálnák korlátozni a belvárosi népünnepélyt. 

Szabályzattal csitítanák a belvárosi zenebonát
2019. november 04., hétfő

Különleges alkalom: Kolozsváron lépnek színpadra az európai színházak legjobbjai

Klasszikus és újszerű előadásokat egyaránt láthat majd a kolozsvári közönség a legjobb európai színházak előadásában. November 19-30. között ugyanis a kincses városban tartják az Európai Színházi Unió fesztiválját (UTE FEST).

Különleges alkalom: Kolozsváron lépnek színpadra az európai színházak legjobbjai
2019. november 01., péntek

„Azért vagyunk itt, mert jó ezt csinálni” – Önkéntes alapon gondozzák a Házsongárd sírjait a kolozsvári diákok

Úgy ismerik a Házsongárd zegzugait, mint a tenyerüket, kapával, virággal felszerelve vonulnak a labirintusszerű sírkertben. Ők a kolozsvári magyar iskolák diákjai, akik önkéntes alapon gondozzák a jeles személyiségek nyughelyeit.

„Azért vagyunk itt, mert jó ezt csinálni” – Önkéntes alapon gondozzák a Házsongárd sírjait a kolozsvári diákok
2019. október 31., csütörtök

Végre elkezdődik a vajdahunyadi vár felújítása

Kívül-belül megújul Erdély egyik legjelentősebb műemlék épülete, a vajdahunyadi vár, ahol november elején kezdődnek el a restaurálási munkálatok. Az uniós forrásokból megvalósuló beavatkozás 19 hónapig tart, de a gótikus lovagvár a felújítás idején is látogatható lesz.

Végre elkezdődik a vajdahunyadi vár felújítása