„Életművet és életet nem lehet szétválasztani, ez Erdélyben természetes” – foglalta össze Markó Béla az Erdélyért Életműdíj lényegét, amelyet idén Szilágyi István író vehetett át. A magyar kultúra napján tartott kolozsvári gálaünnepségen az erdélyi magyar kortárs kultúrá
Fára másznak, sárcsúzdáznak, palántát nevelnek, erdőn-mezőn bóklászva felfedeznek a mifelénk még rendhagyónak számító Peter Pan erdei óvoda kis látogatói. A Maros megyei Tófalván működő kétnyelvű csoporthoz menet közben és vakációban is lehet csatlakozni.
Nemcsak New Yorkról vagy Budapestről íródott dal, hanem Nagyváradról is. Ivan Romano olasz zenész Oradea (Nagyvárad) címmel jelentetett meg zeneszámot, melyben valóságos örömódát zeng a Körös-parti városról.
Rendkívüli mennyiségű beruházást tervez idén a nagyváradi önkormányzat, a büdzsé 43 százalékát költenék fejlesztésre. A partiumi városban 30 százalékkal több pénzből gazdálkodnak, mint tavaly.
Hároméves fennállása óta csúcsra hág a népszerűsége a nagyváradi akvaparknak: a téli ünnepek ideje alatt több mint 17 ezer személy látogatott el az élményfürdőbe. Máramarostól Temesvárig, Kolozsvártól Sinaiáig az ország minden zugából érkeznek ide fürdőzők – mi is kipróbáltuk.
„A világ, amiben élünk, nyelvi világ, és egyéni világaink nagyon különbözhetnek egymástól” – jelentette ki Szilágyi N. Sándor nyelvész, szerkesztő, egyetemi tanár Kolozsváron tartott előadásában. Az, hogy bekerülnek a magyar nyelvbe új, egyesek szerint helytelennek tartott formák, arra utal, hogy a nyelv változik.
Nemcsak Románia, egész Közép-Kelet-Európa egyik legmeghatározóbb okosvárosa lenne Kolozsvár, Emil Boc polgármester szerint az idei büdzséből több fejlesztésre is futja.
Biorobot címmel jelent meg új kötete, melyben a folyamatos időhiánnyal küzdő mai ember hétköznapi élethelyzeteiről ír humorosan. Botházi Mária író, újságíró, lapunk volt munkatársa szerint „szégyentársadalomban élünk”, a nagyvonalúságot, a nők közötti szolidaritást szűkösen mérik minálunk.
Május elsején, ifj. Rimanóczy Kálmán születésének 150. évfordulóján avatnák fel a neves építész nagyváradi szobrát. Az önkormányzat által kiírt tervpályázatot Alexandru Păsat szobrászművész nyerte.
Idéntől új kiadója van Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapjának, a Szatmári Friss Újságnak. A ma, január 7-én 30. születésnapját ünneplő sajtóorgánumot Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor cége, a Friss Press Kft. vásárolta meg.
Kolozsvár egyik legdrágább beruházása lesz a Gheorghe Dima Zeneakadémia új székhelye, ennél csak a Kolozsvár Aréna felépítése került többe. A 37 millió eurós beruházást a fejlesztési minisztérium finanszírozza.
Hiába telt el 30 év a forradalom óta, a romániai lakosság gondolkodásmódja nem változott – értékelt Dafinca Beáta Ingrid, aki az 1989-es fordulattal egyidősként idézte fel a Krónika sorozatában a kommunizmusról benne kialakult képet, és „kortársként” mondott véleményt a mai Romániáról.
A romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából az éppen 1989. december 25-én született muzeológust, színháztörténészt, Kovács Emőkét faggattuk arról, milyen úton-módon szerzett tudomást a születése előtti sötét világról, és milyennek látja a vele együtt „újjászületett”, mai Rom&
Hat év után emelte meg a taxis viteldíjat a kolozsvári önkormányzat. A drágítással a taxisok több éves kérésének tett eleget.
Emberi mulasztás miatt keletkezhetett tűz tavaly augusztusban a Nagyvárad főterén található görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség két villanyszerelő ellen indított bűnvádi eljárást.
Már a hétfői kormányülésen döntés születhet a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új székhelyéről, miután Ludovic Orban kormányfő személyesen hozta szóba a témát a kabinet tagjainak pénteki találkozóján.
„A karácsonyt nem kell kitalálni, a karácsony készen van, nem megteremteni, hanem megélni kell” – vallja Kémenes Lóránt Zoltán kolozs-dobokai főesperes.
Felszabadulást, reményt jelentett 1989 decembere – emlékezett vissza a Krónika kérésére Soós Anna matematikus, egyetemi tanár. A BBTE rektorhelyettese hangsúlyozta: az elmúlt 30 évben lényegesen jobb lett az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés. Beszélgetésünk a romániai forradalom kerek évfordulója alkalmából&