– Hogyan fejlődött a projekt? Hány helyszínre jutott el, és milyen szempontok alapján választotta ki ezeket?

– Összesen húsz kisebb-nagyobb utam volt, többnyire egyhetesek, de kéthetesek is. Fárasztóak voltak, fizikailag és pszichésen is. Több mint 29 ezer kilométert vezettem le Románia-szerte, több mint 800 templomot látogattam meg. Fontos volt a helyszínek jellege: aszerint válogattam, hogy a különböző elemek együttállása hogyan tud képileg beszélni, szimbolikusan megmutatni egy olyan összetett helyzetet, mint az ortodox egyház térnyerése.

A rendszerváltás után több ezer ortodox templom épült Romániában, a sorozat és a mesteri disszertációm is arról szól, hogyan kapcsolódik össze az ortodox egyház és a román nemzeti identitás, és ebben milyen szerepet játszik az állam. Ez a fő gerince, a fotók is eszerint készültek, azonban vannak képek, melyek ki-kitekintenek a téma más aspektusaira is.

– Romániában megosztja a közvéleményt az ortodox egyház terjeszkedése. Vannak, akik örülnek neki, mások tiltakoznak ellene. Fotózás közben kapott-e negatív visszajelzést?

– Van egyfajta ellenérzés a román ortodox egyház terjeszkedése ellen, sokan kritizálják emiatt. Az erdélyi magyarság is, mivel egyfajta ideológiai térnyerést, gyarmatosítást lát ebben. De a románság is elkezdett negatív érzést táplálni eziránt, elsősorban az anyagi vetülete miatt. Sok cikket olvashattunk arról, hogy hány ezer templom épült, illetve milyen kevés kórház, iskola. A fotózások alatt voltak negatív, de pozitív élményeim is.

Kétfajta fotográfiai hozzáállás létezik: a dokumentarista fotós, aki láthatatlan, és nem avatkozik bele a történésekbe. És aki előbb megismerkedik az alannyal, és utána készülnek a fotók, amelyek lehetnek akár beállított képek is. Én dokumentarista szemszögből közelítettem meg az épületeket. A legnegatívabb reakció a bukaresti a Nemzet megváltása katedrális felszentelésekor ért, ami egy óriási, háromnapos esemény volt. Egy nappal korábban elmentem, hogy készítsek pár fotót az előkészületekről. Az egyik szervező annyira felidegeskedett ezen, hogy elvette a fényképezőgépből a memóriakártyát, és törölte a képeket.

De voltak pozitív élmények is, jókat beszélgettem pópákkal és hívőkkel. Nem tartom magam vallásosnak, de a rituálék sokszor még rám is hatással voltak. A sorozat semmiképp nem a vallást, hitet akarja kritizálni, és végképp nem a híveket. Ha van is kritikai éle – és lássuk be, van –, az az egyház felé irányul, a felülről jövő, központosító kezdeményezés felé. És arról szól, hogy az ortodox egyház sokszor mobilizációs erőként használja a nemzeti identitást. Igaz, lassan a románság is kezd eltávolodni ettől, elkezdődött egy lassú szekularizációs folyamat.

– Korábban is foglalkozott román nemzeti identitással, rendszerváltással kapcsolatos témákkal, gondolok itt a Tricolor vagy Ceaușescu című fotósorozatra. Miért tartja fontosnak bemutatni ezeket?

– Egyetemi éveim alatt kezdtem el társadalmi jelenségekkel foglalkozni. Öt-hat éve Budapesten élek, de a témaválasztás mindig visszahúz Erdélybe.

Tehát olyan közegből jövök, ahol túlságosan egyhangú véleményeket kaptam erről. Szeretném megtapasztalni a realitását. És nem olyan emberek szájából hallani, akik lehet, hogy más véleményen vannak, mint én.

– Erdélyben ezek a társadalmi jelenségek jól ismertek. Mennyire fogékony ezekre a magyarországi közönség?

– Meglepően értik. A kelet-európai országokra nagyban is jellemző a nemzet-
építés, a nemzeti identitás kialakítása. Romániában ez főleg az oktatás és vallás révén valósul meg. De a magyarok is fogékonyak a témára, sokszor vontak párhuzamot a román templomépítések és a magyarországi stadionépítések között. Tudnak kapcsolódni, mert

A keleti blokk nagyrészt az identitás kereséséről és kialakításáról szól.

– Említette, hogy a témaválasztás visszahozza Erdélybe. Mit tervez: itthon vagy Magyarországon kamatoztatja tehetségét?

– Az egyetem miatt jöttem Budapestre, de mivel nagyváros, azt tapasztalom, hogy intenzívebb a fotográfiai élet, és számomra inspiráló ez a közeg.

Nem tudom pontosan, mi lesz a következő projekt, de nagy valószínűséggel a romániai társadalmi jelenségek egy másik vetületét fogom bemutatni. Emiatt a kettősség miatt is döntöttem Budapest mellett. Mehetnék Nyugatabbra, ahol ennél is gazdagabb a fotográfiai élet. De Budapest egy jó középút: közel maradok a szülőföldemhez, miközben olyan közegben vagyok nap mint nap, mely többet nyújt számomra szakmailag.

– Azáltal, hogy nem Romániában él, inkább tudja külső szemmel nézni az itteni társadalmi jelenségeket, mintha Kolozsváron lakna?

– Ez nagyon érdekes. Sokat gondolkodtam, mivel magyarázható, hogy amikor Kolozsváron éltem, egyáltalán nem foglalkoztam ezekkel a témákkal. Más fotográfiai stílus, témák érdekeltek, például az emberi test.

De talán annak is, hogy szakmailag fejlődtem, egyre komplexebb témákkal foglalkozom. Félig kívülálló vagyok, félig nem. Nem érzékelem, ami a romániai hétköznapokban történik, de mivel ott nőttem fel, van egy szoros kapcsolatom az ottani történésekkel. Van egy erős belső motivációm is, hogy foglalkozzak a romániai társadalmi jelenségekkel, és egyfajta távolságtartás is, ami által analitikusabban, objektívebben tudom bemutatni az otthoni történéseket.