Kolozsváron a Funar-korszakban nőtt fel, de budapesti egyetemi évei alatt kezdett el a romániai társadalmi jelenségek képi megjelenítésével foglalkozni. Az ortodox egyház térfoglalását bemutató Ortodoxia sorozatáért Capa-nagydíjat kapott. Bánhegyesy Antal 30 éves fotográfussal beszélgettünk.
2019. november 26., 12:592019. november 26., 12:59
– Fotográfusként korábban Londonban, Bécsben is több elismerést kapott, nemrég pedig Ortodoxia című sorozatáért megkapta az egyik legjelentősebb szakmai kitüntetést, a Capa Központ nagydíját. Mit jelent ez a díj, hogyan fogadta?
– A Capa-nagydíj óriási megtiszteltetés. Az odaítélésének a következő a menete: egy éve kihirdették a három ösztöndíjast, és egy esztendőnk volt, hogy felkészüljünk a prezentációra, kiállításra, továbbfejlesszük, komplexebbé tegyük a projektet. Október 21-én volt a prezentáció és kiállításmegnyitó, ekkor dőlt el, hogy ki lesz a fődíjas: a zsűri engem választott. Az elmúlt évben rengeteget dolgoztam, végeztem a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mesterszakán, az Ortodoxia sorozat volt a diplomamunkám, és ezzel pályáztam a Capa-nagydíjra is.
Bánhegyesy Antal kolozsvári születésű fotográfus
Fotó: Capacenter.hu
– A Capa-nagydíjat az ortodox egyház terjeszkedését, megalomániáját ábrázoló Ortodoxia sorozatáért kapta, mely októberben Kolozsváron is látható volt a Fotopia fesztiválon. Mi ihlette a sorozatot?
– Kolozsváron születtem és nőttem fel, hat éve az egyetem miatt jöttem Budapestre. Otthon sokat utaztunk Marosvásárhelyre, és valahányszor átutaztunk Nyárádtőn, édesapám felháborodottan mesélte, hogy ott egy régi „magyar” templomra ráépítettek egy ortodoxot. Ez volt az első pillanata a sorozatnak, az első helyszín, ahova ellátogattam. Az eredeti terv az volt, hogy egyedül ezt mutassam be. De a helyszínen kiderült, hogy fotográfiailag nem elegendő, nehéz fotózni. Az is kiderült, hogy édesapám tévedett, sokan rosszul tudják: az eredeti templom görögkatolikus.
– Hogyan fejlődött a projekt? Hány helyszínre jutott el, és milyen szempontok alapján választotta ki ezeket?
– Összesen húsz kisebb-nagyobb utam volt, többnyire egyhetesek, de kéthetesek is. Fárasztóak voltak, fizikailag és pszichésen is. Több mint 29 ezer kilométert vezettem le Románia-szerte, több mint 800 templomot látogattam meg. Fontos volt a helyszínek jellege: aszerint válogattam, hogy a különböző elemek együttállása hogyan tud képileg beszélni, szimbolikusan megmutatni egy olyan összetett helyzetet, mint az ortodox egyház térnyerése.
A rendszerváltás után több ezer ortodox templom épült Romániában, a sorozat és a mesteri disszertációm is arról szól, hogyan kapcsolódik össze az ortodox egyház és a román nemzeti identitás, és ebben milyen szerepet játszik az állam. Ez a fő gerince, a fotók is eszerint készültek, azonban vannak képek, melyek ki-kitekintenek a téma más aspektusaira is.
– Romániában megosztja a közvéleményt az ortodox egyház terjeszkedése. Vannak, akik örülnek neki, mások tiltakoznak ellene. Fotózás közben kapott-e negatív visszajelzést?
– Van egyfajta ellenérzés a román ortodox egyház terjeszkedése ellen, sokan kritizálják emiatt. Az erdélyi magyarság is, mivel egyfajta ideológiai térnyerést, gyarmatosítást lát ebben. De a románság is elkezdett negatív érzést táplálni eziránt, elsősorban az anyagi vetülete miatt. Sok cikket olvashattunk arról, hogy hány ezer templom épült, illetve milyen kevés kórház, iskola. A fotózások alatt voltak negatív, de pozitív élményeim is.
Kétfajta fotográfiai hozzáállás létezik: a dokumentarista fotós, aki láthatatlan, és nem avatkozik bele a történésekbe. És aki előbb megismerkedik az alannyal, és utána készülnek a fotók, amelyek lehetnek akár beállított képek is. Én dokumentarista szemszögből közelítettem meg az épületeket. A legnegatívabb reakció a bukaresti a Nemzet megváltása katedrális felszentelésekor ért, ami egy óriási, háromnapos esemény volt. Egy nappal korábban elmentem, hogy készítsek pár fotót az előkészületekről. Az egyik szervező annyira felidegeskedett ezen, hogy elvette a fényképezőgépből a memóriakártyát, és törölte a képeket.
De voltak pozitív élmények is, jókat beszélgettem pópákkal és hívőkkel. Nem tartom magam vallásosnak, de a rituálék sokszor még rám is hatással voltak. A sorozat semmiképp nem a vallást, hitet akarja kritizálni, és végképp nem a híveket. Ha van is kritikai éle – és lássuk be, van –, az az egyház felé irányul, a felülről jövő, központosító kezdeményezés felé. És arról szól, hogy az ortodox egyház sokszor mobilizációs erőként használja a nemzeti identitást. Igaz, lassan a románság is kezd eltávolodni ettől, elkezdődött egy lassú szekularizációs folyamat.
– Korábban is foglalkozott román nemzeti identitással, rendszerváltással kapcsolatos témákkal, gondolok itt a Tricolor vagy Ceaușescu című fotósorozatra. Miért tartja fontosnak bemutatni ezeket?
– Egyetemi éveim alatt kezdtem el társadalmi jelenségekkel foglalkozni. Öt-hat éve Budapesten élek, de a témaválasztás mindig visszahúz Erdélybe.
Tehát olyan közegből jövök, ahol túlságosan egyhangú véleményeket kaptam erről. Szeretném megtapasztalni a realitását. És nem olyan emberek szájából hallani, akik lehet, hogy más véleményen vannak, mint én.
– Erdélyben ezek a társadalmi jelenségek jól ismertek. Mennyire fogékony ezekre a magyarországi közönség?
– Meglepően értik. A kelet-európai országokra nagyban is jellemző a nemzet-
építés, a nemzeti identitás kialakítása. Romániában ez főleg az oktatás és vallás révén valósul meg. De a magyarok is fogékonyak a témára, sokszor vontak párhuzamot a román templomépítések és a magyarországi stadionépítések között. Tudnak kapcsolódni, mert
A keleti blokk nagyrészt az identitás kereséséről és kialakításáról szól.
– Említette, hogy a témaválasztás visszahozza Erdélybe. Mit tervez: itthon vagy Magyarországon kamatoztatja tehetségét?
– Az egyetem miatt jöttem Budapestre, de mivel nagyváros, azt tapasztalom, hogy intenzívebb a fotográfiai élet, és számomra inspiráló ez a közeg.
Nem tudom pontosan, mi lesz a következő projekt, de nagy valószínűséggel a romániai társadalmi jelenségek egy másik vetületét fogom bemutatni. Emiatt a kettősség miatt is döntöttem Budapest mellett. Mehetnék Nyugatabbra, ahol ennél is gazdagabb a fotográfiai élet. De Budapest egy jó középút: közel maradok a szülőföldemhez, miközben olyan közegben vagyok nap mint nap, mely többet nyújt számomra szakmailag.
– Azáltal, hogy nem Romániában él, inkább tudja külső szemmel nézni az itteni társadalmi jelenségeket, mintha Kolozsváron lakna?
– Ez nagyon érdekes. Sokat gondolkodtam, mivel magyarázható, hogy amikor Kolozsváron éltem, egyáltalán nem foglalkoztam ezekkel a témákkal. Más fotográfiai stílus, témák érdekeltek, például az emberi test.
De talán annak is, hogy szakmailag fejlődtem, egyre komplexebb témákkal foglalkozom. Félig kívülálló vagyok, félig nem. Nem érzékelem, ami a romániai hétköznapokban történik, de mivel ott nőttem fel, van egy szoros kapcsolatom az ottani történésekkel. Van egy erős belső motivációm is, hogy foglalkozzak a romániai társadalmi jelenségekkel, és egyfajta távolságtartás is, ami által analitikusabban, objektívebben tudom bemutatni az otthoni történéseket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!