Gazdag kulturális és szórakoztató kínálattal várja a közönséget a péntektől vasárnapig tartó Temesvári Magyar Napok. A rendezvényen, és négy közeli városban a történelmi Bánsághoz kötődő kiadványait mutatja be a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó.
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Bármilyen szerencsétlenség is érje az országot, a négy elem bármelyikének – tűz, víz, föld, levegő – veszélyes megnyilvánulása esetén védtelenek az emberek. Kétségbeejtő a helyzetkép tűzvész szempontjából is, gondoljunk a Colectiv-tragédiára.
Egyre rangosabbá és gazdagabbá válik a szatmári utcazene-fesztivál, amelynek vasárnap zárult negyedik kiadásáról Butka Gergő főszervező számolt be a Krónikának.
Félezer diák részvételével, Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok fővédnökségével szervezik meg a középiskolások sportolimpiáját Kolozsváron szeptember 19-23. között.
Visky Andrást is kitüntették a drámaíróknak járó Szép Ernő-jutalommal, amelyet a kolozsvári színház művészeti vezetőjén kívül Zalán Tibor és Lengyel Anna kapott meg.
Megerősödni látszik a lelátók magyarellenessége, ami ellen a szervezőknek, sportszervezeteknek, szponzoroknak és szurkolóknak is kötelességük határozottan fellépni – mondta a Krónikának Péter László szociológus.
Tamási Áron életművének jelentőségére hívja fel a figyelmet a szombaton kezdődő ötnapos rendezvénysorozat, amelyet a Hargita megyei Farkaslakán tartanak annak apropóján, hogy 120 éve látta meg a napvilágot az író, a falu nagy szülöttje.
Higgyük, ne higgyük? Ha józanok maradunk, kétkedéssel viszonyulunk a miniszteri jövőképhez, hiszen a pedagógusok esetében is kiderült, korántsem sürgősségi ügy a bérprobléma...
Kezdődik Nagyváradon a gazdag programokat felvonultató kulturális szezon, amelyről Szűcs László, a szervező Várad kulturális folyóirat igazgatója számolt be a Krónikának.
Rekordidő alatt fércmegoldást találni, tervet módosítani, állandóan „tűzoltómódszereket” alkalmazni – ha másban nem is, ilyesmiben minden bizonnyal jeleskedik a tanügyminisztérium.
Kilépett a „csecsemőkorból” az ötödízben szervezett PulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelynek védjegye a különlegesség. A rendezvény idén a fiatal generációt és a román közönséget is megszólította.
Minél több jó hírt kéne sugározzanak a tévécsatornák, mert a társadalomban eluralkodott a gyűlölet – ezzel az elgondolkoztató vélekedéssel állt elő a minap a vízügyi és erdészeti szaktárca vezetője.
Erdélyi filmesek alkotásai nyerték a hétvégén a magyarországi Szatmárcsekén tartott 3. Kulturális Filmek Fesztiváljának legtöbb elismerését: a fődíjat az udvarhelyi Magyari Tekla és Simó Csaba A karnagy című, Haáz Sándorról készített alkotása nyerte.
Disszonáns zeneként megszólaló Arany-paródiákról, a kétszáz éve született költőóriás által írt dallamokról és a dalszöveg vizsgálatáról is szó esett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a bölcsészkaron szervezett múlt szombati előadásokon.
A gasztronómia és kultúra viszonyáról, a pacal történetéről, „pokolra szállásáról”, valamint Rózsa Sándorról szóló, Sömmi. című regényéről is beszélt Cserna-Szabó András magyarországi (gasztro)író a kincses városban.
Idén is a kereteket feszegeti, kérdéseket vet fel és nyitottságra ösztönözi résztvevőit az augusztus 31-e és szeptember 3-a között zajló 5. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál Sepsiszentgyörgyön.
Nagyon úgy tűnik, visszafele forog az idő: a görög mitológia teremtéstörténetének kezdetén mindent uraló Káosz tér vissza a hazai oktatásba.