Benkő Samu: Márton Áron az erdélyi szellemi élet példamutatója

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

A kilencven éves Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténészt, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) volt elnökét, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját köszöntötték szombaton Kolozsváron.

Kiss Judit

2018. február 25., 19:072018. február 25., 19:07

Az egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) által szervezett ünnepségen elhangzott, Benkő Samu az EME alelnökeként (1990–1994), majd elnökeként (1994–2002), tudományszervező- és népszerűsítőként, többek közt az erdélyi művelődéstörténet 18-19. századának, az 1848-49-es forradalom korszakának kutatójaként, Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozójaként meghatározó szerepet játszott az erdélyi tudományos életben.

Ő rendezte sajtó alá egyebek mellett Szenczi Molnár Albert naplóját, II. Rákóczi Ferenc és Bolyai János vallomásait, szerkesztője volt a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának, az ő ösztönzésére is sikerült megjelentetni a Szótörténeti Tár köteteit.

Sipos Gábor történész, az EME elnöke, Néda Zoltán fizikus, valamint a debreceni egyetem képviselője is méltatta Benkő Samu munkásságát, aki egyébként a debreceni egyetem díszdoktora. A magyarországi tudományos élet képviselői közül többen is köszöntő levelet juttattak el, amiket felolvastak a rendezvényen, Lovász László, az Akadémia elnöke is születésnapi üdvözletét küldte az ünnepeltnek. A rengidős művelődéstörténészről, aki megőrizte szellemi frissességét, Vékás Lajos kolozsvári születésű jogtudós, az MTA alelnöke levelében úgy fogalmazott,

a magyarországi tudományos élet is hálával tartozik Benkő Samunak, aki az erdélyi tudományos örökséget népszerűsítette, az önmagával szemben is kritikus tudós művei az európai egyetemesség összefüggésrendszerében születtek.

Benkő Samu a köszöntéseket meghatottan nyugtázta, majd elmondta, pályafutása során rengeteg jeles erdélyi magyart ismert meg, de közülük ki kellene emelni a huszadik század példamutatónak tekinthető személyiségét, vezető értelmiségijét, akkor az Márton Áron püspök, akit személyesen ismert. „Márton Áron az, akihez mindenki mérheti életértékelését" – fogalmazott a művelődéstörténész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten