Kiss Judit

Kiss Judit

Monológok és dialógusok a centenárium évében

2018. március 07., 08:492018. március 07., 09:59

2018. március 07., 08:492018. március 07., 09:59

Annak ellenére, hogy több körültekintően kigondolt, jószándékú kezdeményezés is indult a kultúraközi párbeszéd jegyében, minden valószínűség szerint naivitás lenne hinni abban, hogy számottevően, érezhetően megváltozik a román többségnek a kisebbségekhez való viszonyulása a centenárium évében.

Akár a statisztikai adatokat, akár véleményformálók többségének nyilatkozatait nézzük, határozottan úgy tűnik, jócskán akad javítanivaló a román–magyar kapcsolatokon, a két nemzet tagjainak egymásról alkotott megítélésén. Amint az borítékolható volt, az 1918-as román nagygyűlés centenáriuma apropóján izzanak az indulatok. Sérelmek, félelmek és negatívumok kerülnek reflektorfénybe, holott józan ésszel belátható, a jubileumi évnek az is hozadéka lehetne, hogy valós esély mutatkozzon a magyar–román megbékélésre.

Viszont a realitás az, hogy a magyarok és a románok is a maguk igazába kapaszkodnak, egymásra mutogatnak, dialógus helyett monológot folytatnak, és nem engednek a magukéból, amikor 1918-ról és az elmúlt száz évről van szó. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen az elmúlt évszázadban a román állam nem titkoltan arra törekedett, hogy beolvassza a többségbe a kisebbségeket, amire viszont a kisebbség érthető módon ellenállással reagált és reagál.

A számadatok is azt mutatják, kevés esély mutatkozik arra, hogy a sokat hangoztatott megbékélés és barátkozás megvalósulásában reménykedhessünk. A minap látott napvilágot az a nyolc közép-európai országban végzett felmérés, amelynek eredménye arra világít rá, a megkérdezett országok lakosai közül a románok vélekednek a legnegatívabban a magyarokról. Vagy eszünkbe juthat az is, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora több ízben fennen hangoztatta: aki nem ismeri el a román nemzeti ünnepet, nem élhet ebben az országban.

Az ehhez hasonló negatív jelek és jelenségek ellenében születtek, születnek olyan kezdeményezések, amelyek a kulturális sokszínűség népszerűsítésével, a kisebbségi közösségek értékeinek felmutatásával próbálják tudatosítani a többségben: nem ördögtől való az erdélyi magyarság létezése. Reménykedjünk abban, hogy lesz foganatja a legújabb, M2018 elnevezésű kampánynak is, amelyet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala bocsájtott útjára annak érdekében, hogy széles nyilvánosságot kapjon, mi mindennel járultak hozzá a kisebbségi közösségek – az erdélyi magyarság is – a százéves Románia fejlődéséhez.

Kétségtelen, hogy a megismerés a békés együttélés kulcsa, és talán remélhetőleg akadnak olyanok is, akik felismerik ezt, így a kultúraközi párbeszédet ösztönző kampányok nem maradnak hatástalanok és eredménytelenek. Bizakodjunk, hogy a monológok helyett valódi dialógusok is kialakulhatnak, amelyek nem tűnnek el a centenáriumi évet övező félelmek, sérelmek, paranoják és vádaskodások tengerében.

korábban írtuk

Kisebbségi értékek reflektorfényben - kampányt indított a centenáriumi évben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala
Kisebbségi értékek reflektorfényben - kampányt indított a centenáriumi évben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala

„A békés együttélés kulcsa a megismerés, a kölcsönös tisztelet, ezért kezdeményeztük az M2018 elnevezésű, a kultúraközi párbeszédet népszerűsítő kampányt a centenáriumi évben” – mondta el a Krónikának Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.