„A moldvai tájnyelv beszélői nyelvi szigethelyzetükben zárványként őrizték a múlt nyelvi kincseit, és közben a román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá kerültek. A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett, a nyelvcsere következtében a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott” – fogalmaz a szerkesztő a szótár fülszövegében.

Ebből nem lehetett és nem is kellett kiszűrni a „vegytiszta” magyart, a szótárnak azt a nyelvváltozatot kell tükröznie és megörökítenie, amelyet a lejegyzés pillanatában a gyűjtők rögzíthettek” – fogalmazott a fülszövegben Péntek János.

A moldvai tájnyelv időben és jellegében is rétegzett, a beszélők, a települések, a kisebb-nagyobb csoportok nyelvhasználata gyorsuló ütemű nyelvi folyamatok eltérő fázisait képviseli. Mint a szerkesztő írta, ebben a heterogenitásban nem lehet megvonni a helyi nyelvváltozatok és a közmagyar határát, sőt néha a magyar és a román nyelv határát sem – mindez különlegessé tette a szótár szerkesztését, kényszerűvé az eltérést az ismert lexikográfiai mintáktól.

Kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók munkája

Péntek János lapunknak elmondta, a szótár anyagának gyűjtése számos szakember munkájának eredménye: a finn Yrjö Wichmann, valamint Márton Gyula, Csűry Bálint, Szabó T. Attila nyelvészek is szerették volna összeállítani a szótárat, de életidejükből nem futotta a hatalmas munka megvalósítására.

Márton Gyula például az igeragozásra vonatkozó anyagot és a román kölcsönszavakat és szerette volna elkezdeni a szótár szerkesztését, azonban 1976-ban elhunyt. A finn Wichmann Szabófalván gyűjtött anyagot, Csűry Bálint Bogdánfalván és környékén. Szabó T. Attilának is szándékában állt a szótár megjelentetése, viszont nem tudta megvalósítani.

hogy a nagy elődök szándékának megfelelően munkatársaim közreműködésével szótárrá szerkesszem ezt a nyelvi kincset” – jelentette ki a Krónikának Péntek János.