Műélvezetről, a művészetek oktatásának visszásságairól és elavultságáról, „életvezetési tanácsokról” és persze irodalomról is szó esett a Kukorelly Endrével a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott beszélgetésen csütörtök délután a Bulgakov kávézóban.
Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka.
A kétszáz éve született költőóriás munkásságát, életművét, kapcsolatait, az irodalomra tett máig tartó hatását idézi fel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Arany200 elnevezésű mozgókiállítása, amely a kincses városben tekinthető meg a KMN keretében.
Ki lehet lépni a bennünket körülvevő hangzavarból és be lehet lépni a csendbe? – erre a kérdéskörre összpontosít a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt kortárs képzőművészeti tárlat, amely a Bánffy-palota pincelabirintusában tekinthető meg.
Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának.
Bízvást kijelenthetjük, hogy Románia a végtelen lehetőségek és távlatok hazája.
Különleges, Erdélyben egyedülálló színházi műhelymunkára várja az érdeklődőket augusztus 12. és 17. között a Kolozs megyei Kidén a Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciák.
Az űrben játszódik az első erdélyi magyar képregénysorozat, melyet havilap formájában ad ki ősztől két kézdivásárhelyi képzőművész. A sorozat önálló történetekből fog állni – ismertette a Krónikával Szabó Krisztina képzőművész.
Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.
Július végéig látogatható a Szilvássy Carola báróné életpályáját bemutató tárlat Sepsiszentgyörgyön. A reformáció 500. évében különösen fontos, hogy ráirányítsák a figyelmet, mondta a Krónikának Szebeni Zsuzsa, a tárlat kurátora.
A Kopjafa a házunk helyén című, a vízzel elársztott Bözödújfaluról készített, Barabás Eszter rendezte alkotás nyerte a Fülöp-szigeteki Manilában tartott iChill International Film Festival legjobb dokumentumfilmnek járó díját.
Biztosan akadnak, akik jó eredménynek tekintik, hogy a végleges adatok szerint az érettségizők 72,9 százaléka érte el a 6-os fölötti átlagot, és persze olyanok is, akik erre legyintenek.
Legújabb kötetének bemutatójával, meglepetéskiadvánnyal, munkásságát értékelő beszédekkel, valamint versekkel köszöntötték Egyed Emese költőt, irodalomtörténészt 60. születésnapján szerdán Kolozsváron.
Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat.
Egyértelmű sikerként könyvelhető el a vasárnap lezárult nagyszebeni Hungarikum Napok: több mint kétszer annyian vettek részt a rendezvényen, mint az elmúlt évben.
Impozáns helyszínéül szolgált a másodízben szervezett Double Rise fesztiválnak az Erdély legszebb településének is tartott Torockó, amely kiemelkedő nemzeti érték és hungarikum. A rendezvénysorozat több mint száz programmal várta az érdeklődőket.
Törvény garantálja ezután a közszolgálati tévé és rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását – jelentette be az RMDSZ. Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője szerint a jogszabály kiindulópontnak nem rossz.
Egyre lelkesebb, aktívabb diákgenerációk jelentkeznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotóművészet, filmművészet, média szakára – értékelt Pethő Ágnes tanszékvezető a Krónikának. A sokszínű képzésre Magyarországról is jelentkeznek fiatalok.