Ha csak a frissen kijelölt oktatási tárcavezető felszólalásait vesszük, józan ésszel sejthető, az eddigieknél jobbat semmiképp nem ígér a tanügy közeljövője. Az csak a jéghegy csúcsa, hogy az új miniszter nyelvtani hibáktól hemzsegő, bukovinai dialektusos verzióban beszéli anyanyelvét, de azért itt is érdemes elidőzni egy pillanatra.

Ugyan miként is várható el majd a diákoktól, hogy helyesen beszéljenek, írjanak románul, ha az oktatási rendszer piramisának csúcsán olyan vezető ücsörög, aki maga nem tartja fontosnak a nyelvhelyességet, és hivatalos közbeszédben lazán tolja előtérbe a regionalizmusokat? Vajon ezek után újabb érvet lehet majd felsorakoztatni amellett, miért is fontos, hogy nemcsak a román anyanyelvű, de a kisebbségi diákok is tájszólásokkal teletűzdelt szövegeken rágják át magukat az iskolában ahelyett, hogy helyesen megtanulnának románul?

A mélyebben gyökerező gondok azonban ott kezdődnek, hogy Valentin Popa – aki egyébként a suceavai egyetem rektora – még talán nem túl fényesen teljesítő elődjénél, Liviu Popnál is impertinensebben, felületesebben, ostobábban viszonyul az amúgy ezernyi sebből vérző tanügyhöz. Tragikomikus, hogy parlamenti szakbizottsági meghallgatását követően képes volt annyira szembetűnően ferdíteni, hogy az oktatás rákfenéit csak felületesen ismerők is felkapják a fejüket.

Ugyanis azt a magabiztos kijelentést tette, hogy a romániai oktatási rendszer egészében véve nagyon jó, sőt bizonyos szakterületeken kitűnő, és kár beárnyékolnunk ezeket az értékeket azzal, hogy kiemeljük az olyan „kevésbé fontos” dolgokat, mint plagizálás, amiről fölösleges is annyit beszélni. Sőt rátett egy lapáttal, amikor a plagizálás gyakorlatát védelmezendő hozzáfűzte: a jelenlegi törvények nem írják elő, hogy hova kellene idézőjelet tenni egy átvett szövegben. Vajon arra lehet ebből következtetni, hogy az eddiginél is zöldebb jelzést kapna az oktatás területén az igénytelenség, szakmaiatlanság, plagizálás?

Sokszor sokan leírták már, hogy Románia a korlátlan lehetőségek hazája, így simán benne van a pakliban, hogy nemhogy javulna a helyzet, de a korábbiaknál is aggasztóbbnak tűnik az oktatás jövője. De mivel nálunk felé általában fél évnél hosszabb ideig nem nagyon húzza-rángatja egy-egy kormány az ország szekerét, akad még soványka vigaszunk. Például reménykedjünk abban, hogy a plagizáláspárti szaktárcavezetőnek sem lesz túl sok ideje tovább zülleszteni az oktatást, vagy abban, hogy hátha felbukkan majd legalább egy szem hozzáértő tanügyminiszter valamikor a láthatáron. Még azelőtt, mielőtt minden egyes értelmes fiatal kivándorol Romániából.