A romániai, ezen belül pedig természetesen az erdélyi magyar társadalom mindennapjai korhű lenyomatának is beillenek a Krónika éppen tíz évvel ezelőtt megjelent első lapszámai. Meggyőződésünk, hogy az akkori cikkekből csemegézett összeállításunk nemcsak egyszerű sajtótörténeti nosztalgiázásnak felel meg, hanem rég elfeledett események felélesztésére, tíz év tapasztalatából pedig tanulságok levonására, összefüggések fellelésére is alkalmas.
Kovács Károly: "a Mickey Mouse-ízlésvilágban sok badarságra rákényszerül az ember ahhoz, hogy élni tudjon. A művészet Amerikában pontosan olyan folyamat, mint bármely más gazdasági tevékenység. A termelő a művész, a forgalmazó a galéria, s aztán ott van a fogyasztó. A galéria úgymond megcsinálja a művészt, ha lát benne fantáziát, akkor felfuttatja. A piac diktál, a galériák azt futtatják, amit el lehet adni."
Türelmetlenül, kíváncsian vártam Gianina Cărbunariu drámaíró és rendező előadásának bemutatóját a marosvásárhelyi Yorick Színházban. Nemcsak azért, mert szenvedő alanya voltam annak a „fekete márciusnak”, amelyről a darab szól, hanem azért is, mert izgalmasnak, igen eredeti ötletnek tartottam a darab genezisét: a szerző a húsz évvel ezelőtti történések szemtanúival beszélgetett, és állítólag a színészeknek az akkori eseményekhez való...
Van magyar foci! – írta egy boldog hozzászóló valamelyik internetes fórumon, amikor az U20-as válogatott bejutott az egyiptomi korosztályos világbajnokság elődöntőjébe. Az interneten felnőtt magyar generáció számára ugyanis a labdarúgósikerek szokatlan és váratlan dolgok, amelyeket még tanulni kell.
Hányszor, de hányszor megálmodtam én már a magyar futballfeltámadást! A csoda persze mindig a grundról – a játszótérről, a sulipályáról – indult, honnan máshonnan? Akadémiákról természetesen nem is hallottunk, de egész Magyarország maga volt az összefüggő labdarúgó-szabadegyetem, ahol déltől, nyaranta pedig reggeltől estig folyamatosan zajlott az oktatás.
Rég láttalak. Persze ez még nem mentség arra, hogy ilyen lettél. Milyen? Végül is szinte mindegy, hogy tulajdonképpen milyen lettél, a fő baj az, hogy nem maradtál olyan, amilyennek én láttalak. Mert volt nekem egy képem rólad, hogy, persze, ilyen vagy, látlak, ismerlek, megértelek, kitalállak, tudlak.
Európában a közelmúlt történelmének még súlya van. Ez volt az első bennem felötlő gondolat, amikor meghallottam, hogy Herta Müller kapta a 2009. évi irodalmi Nobel-díjat.
Hofi mondta volt vagy harmincvalahány esztendeje, hogy szépen megyünk előre, nemsokára megint lesz aranycsapatunk... Természetesen nemzeti ügyről, azaz fociról volt szó. Azóta egyfolytában várjuk, hogy legyen aranycsapatunk, de ha már meccsről meccsre nem leszünk homokzsák, s a Málta elleni egy kettőhöz hasonló teljesítmények nyomán a világ röheje, már akkor is elértünk valamit.
Két fő ok, egy kormányzati és egy politikai taktikai megfontolás váltotta ki Bakk Miklós politológus szerint az Emil Boc vezette kormány megbuktatását, és mindkét ok erőteljesen összefügg az államfőválasztás kontextusában is.
„Amikor először felvetődött annak a lehetősége, tulajdonképpen, bárhogy is nézzük, szelíd kényszere, hogy a kolozsvári színház Hosszú péntek című előadására, mint egy librettó előtt létező partitúrára szöveget, magyarán új darabot írjak, a Kaddis a meg nem született gyermekért első, majd mindegyre visszatérő felkiáltása jutott eszembe: »Nem!«” – írja a darab, a „librettó” keletkezését magyarázva a szerző, Visky András.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viszszaszületés című előadása kapcsán, a szerző, Visky András által megfogalmazott kérdésre: vajon a fogságban szocializálódott egyén lehet e szabad valaha, ha meg is szűnnek a fogság feltételei, vagy ki kell halnia a rabságot még ismerő nemzedéknek, hogy az utánuk következők már valóban szabadok lehessenek, még azt válaszoltam magamnak, hogy aki rabként nőtt fel, rabként is hal meg, ha fogvatartói karmaiból ki is...
Elöljáróban hadd próbáljam megnyugtatni afelől: az otthon szülésről szóló anyag kizárólag a jelenség bemutatása, a nyilvánosság tájékoztatása érdekében, és nem „háttércsoportok” megrendelésére vagy valamiféle propagandacélból készült.
Tisztelt Rostás Szabolcs úr és a témában aggódó érdeklődést mutató apukák és anyukák! Férfi létemre, úgy gondolom, nem éppen adekvát a felszólalásom, hiszen e témában az anyukák azok, akik személyesen érintettek. Mégis bátorkodom egyfajta keresztyéni töltetű véleménnyel reagálni a Krónika október 5-én megjelent cikkére. Hadd kezdjem véleményem summázását egy jézusi elszólással.
„Francia szakosként nagyon vágytam Párizsba, ám alig tudtunk valamit Franciaországról, tulajdonképpen minden egyébtől el voltunk zárva. No meg 23 évesen úgy képzeltem: nagy dolog, ha kiviszem a világba annak a hírét, hogy mi történt Magyarországon.”
Olyan emlékekre, történésekre gondolok, amelyek gyermek-, illetve diákkorhoz fűződnek, és irányt szabó állomásokat jelenthetnek. Életre szóló kötődések bölcsőit. Olyan kötődésekét, kötésekét, mint amilyen például az íróé, költőé, színészé. Aki mindennap az anyanyelvvel foglalatoskodik, gyönyörködik benne és gyönyörködtet másokat is.
Új lendületet nyerne az Európai Unión belüli együttműködés, ha az ír lakosság pénteki népszavazását követően életbe léphetne az intézményrendszert átalakító reformszerződés. A lisszaboni szerződés néven ismert reformszerződés révén az EU demokratikusabbá és átláthatóbbá válik, intézményeinek működése pedig alkalmazkodik tagjainak megnövekedett létszámához.
Látogatottsági adatok