Az üldöztetés szabadsága

Jobban mondva nem ezt válaszoltam általánosságban, hanem azt, hogy a darab főhősénél talán ez a helyzet. Az irodalmi Nobel-díj idei nyertese, Herta Müller esetében viszont ez egyáltalán nincs így.

Ő is „fogolyként” nőtt fel, a romániai kommunizmus fojtogató szorításában, és rá ez hatványozottan igaz volt, hiszen szabad gondolkodása és a román titkosrendőrséggel való együttműködés megtagadása miatt az ország, a rendszer ellenségeként volt nyilvántartva, minden lépését figyelték, első két kötete pedig csak cenzúrázva jelenhetett meg.

Romániai svábként, kisebbségi sorban vészelte át a rendszer üldöztetéseit, ráadásul néhány, szintén német írótársával megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű irodalmi csoportot, melynek kiáltványában meg merték fogalmazni: „a megrendelésre írott irodalom nem irodalom, az nem is létezik”. Természetes, hogy ezzel a hatalom haragját vonták magukra, Herta Müllert tanári állásából kirúgták, majd a folyamatos zaklatások miatt 1987-ben kénytelen volt elhagyni az országot.

Mindvégig a ceauşescui rendszer ellen volt, a rendszer bukását várta és akarta, mégis kénytelen volt elmenekülni onnan, ahol felnőtt, és addig ellen tudott állni. Dragomán György, aki szintén Erdélyből menekült, ugyanazon okok miatt, mint Herta Müller, találóan fogalmaz, amikor azt mondja „az írónő kitüntetése sok olyan embernek jelent elégtételt, akinek el kellett menekülnie szülőföldjéről a diktatúra elől”. (Egy pillanatra megint a Visszaszületés főhősének szavai jutottak eszembe: „Még hogy jóvátétel!… Kinek a részéről? Kinek a nevébe? – de talán ezt most hagyjuk.)

Az ilyen történetek, mint a most kitüntetett írónőé bebizonyítják: lehet szabadnak lenni az elnyomásban is, még ha ehhez a 22-es csapdája főhőse, Yossarian példáját kell is követni, azaz elmenekülni a körülmények elől, amelyek lehetetlenné teszik a szabadságot. (Talán kissé furcsa, hogy egy amerikai szerző főhősét hoztam föl példaként, akkor, amikor a Nobel-bizottság főtitkára, Peter Englund kijelentette, a rangos európai díjat elbírálók talán túlzottan Európa-centrikusak, de tény, hogy az amerikai szerzők munkáját sem ártana nagyobb odafigyeléssel követni.)

Herta Müller az üldöztetésben is tudott szabad lenni, nem hajlott meg a diktatúra fenyegetéseinek, de máig is az otthont keresi. „A költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét” – áll a zsűri indoklásában. Annak idején az üldöztetés szabadsága, most az otthontalanság szabadsága az írónőé. Ez is valami.