Botos Bálint: „örömmel dolgozom az ország különböző színházaiban”
Fotó: Nagyváradi Szigligeti Színház
Botos Bálint a nagyváradi Szigligeti Társulattal állította színpadra nemrég Szép Ernő Lila ákác című darabját, az előadás fesztiváldíjakat nyert. A fiatal rendező a minden más hivatásnál „intimebb” színházi munkáról, a rendezés nyújtotta sokszínű élményvilágról, más társulatokkal való együttműködéséről beszélt a Krónikának.
2020. december 05., 12:532020. december 05., 12:53
2020. december 05., 14:242020. december 05., 14:24
– Szervesen kapcsolódik egymáshoz a rend és a rendezés szavunk, ugyanakkor a két szó belső tartalma, különösen napjainkban egyre távolodik. Legutóbbi nagyváradi rendezésében, Szép Ernő Lila ákác című darabjában minden pontosan a helyén volt. Az előadás sikerét bizonyítják a Kisvárdán kapott fesztiváldíjak. Feltételezhető-e, hogy amikor a rendezői pályát választotta, épp ez a színpadi rendrakás volt a hajtóereje?
– Amikor úgy döntöttem, rendező leszek, inkább az az öröm volt számomra meghatározó, amit ez a szakma nyújt: hogy másokkal dolgozhatok, mindezt olyan intim közelségben, amire a színházon kívül nem sok szakma ad lehetőséget. Mindannyian úgy rendezünk, ahogy éppen tudunk. Vannak előadások, amelyek jobban, vannak, melyek kevésbé sikerülnek. A Lila ákác számomra is kedves előadás, és ez köszönhető mindenkinek, aki dolgozott az előadás létrehozásán. Az, hogy ilyen sok ember munkája egységbe olvadt össze, semmiképpen nem tulajdonítható kizárólag a rendezőnek.
– Meghatározható-e pontosan a pályaválasztási szándék időpontja, vagy inkább egyféle lappangó, elő-előtörő, de eleinte sikeresen lecsendesített vágyakozásról beszélhetünk? Emlékszik-e arra a külső vagy belső élményre, ami után már nem lehetett visszakozni, és elindult a rendezői pálya felé?
– Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor azt érezzük, rátaláltunk valamire, amit mintha mindig is kerestünk volna. Még ha adott esetben nem is tudtuk, hogy mi az. Valahogy így találkoztam én is a rendezéssel.
Az elhatározás akkor született, és tulajdonképpen azután soha nem is tűnt el. Otthon érzem magam a próbákon azóta is, még akkor is, amikor rosszul mennek. Olyankor egy konfliktusos, nehéz otthonom van, de minden otthon sokszínű élményekkel van tele.
– Tanulmányait hol végezte, és említene-e néhány, további pályáját befolyásoló élményt, tanárokat, kollégákat, akiknek egy-egy gondolata, gesztusa érdemben befolyásolta eredeti elképzelését?
– Nem mondhatom, hogy van olyan tanár, akit igazán mesteremnek tudnék hívni. A rendezői szakot Kolozsváron végeztem el, és némileg elégedetlen voltam a képzés színvonalával. Olyan ember, kolléga, tanár, akinek a gondolata hatott rám, számtalan volt. Voltak, akiknek társaságában sok időt tölthettem ,és voltak, akik egy-egy fontos mondattal ajándékoztak meg rövid találkozásaink során. Amennyiben az eredeti elképzelés a vélemény lenne, úgy azt nagyon sok minden befolyásolja újra és újra.
Mivel nem egy olyan képzés áll mögöttem, ami egy „kész csomaggal” indított útnak, így azt hiszem, nem is maradt más választásom, mint keresni saját hibáimat, és figyelni azokra a hangokra, amelyek rámutatnak.
– Általában mennyire döntő szempont az ön számára a „mindegy, csak újszerű legyen, más, mint az eddigiek”?
– Nem akarok mindenáron elérni valamit. Persze mindenkinek fontos, hogy friss munkái legyenek, és ezek reflektáljanak a korra, amelyben élünk. A színház a jelen művészete.
– Vannak-e irodalmi preferenciái, úgymond „álomdarabok”, melyeket minél előbb meg szeretne rendezni, vagy bármiféle ellenkezés nélkül elfogadja a rendezésre felkínált művet?
– Vannak olyan darabok, amelyekkel szeretnék dolgozni egy adott pillanatban, de ez a legtöbb rendezővel így van. Álomdaraboknak nem hívnám őket. Az, hogy ilyen szövegek létezzenek egy rendező számára, része a szakmának. Amikor szövegeket keresünk, valahogy érezzük, van-e valami közünk az adott szöveghez. Könnyen lehetséges, hogy egy adott szöveg, amit egy rendező kiválaszt, pillanatnyilag nem megvalósítható, számtalan oknál fogva. Ilyenkor ezek a darabok egy várakozó gyűjtemény újabb darabjaivá válnak, és remélhetőleg eljön a pillanat, amikor mind a körülmények, mind az idő, amelyben majd éppen élünk, kedvez az adott darabnak.
Nem fogadok el bármilyen darabot, sőt eddigi pályám során egyetlen olyan rendezésem volt, amelyben nem egyedül választottam a szöveget. Éppen a Lila ákác volt, amit nem én, hanem a nagyváradi színház művészeti vezetője ajánlott, mondván, hogy olvassam el a példányt, és gondolkodjunk róla. Ez hosszabb válogatási folyamat vége volt, amelyben én is több szöveget küldtem Novák Eszternek, a színház művészeti vezetőjének, és ő is néhányat nekem. Amikor ezt a szöveget átküldte, azt tanácsolta, hogy amennyiben nem érinti meg a szívem, úgy ne nyúljak hozzá. Megérintette.
– Milyen rendezőnek tartja magát? Drákóian szigorúnak, akit kizárólag a saját elképzeléseinek a megvalósítása érdekel, vagy hajlékonynak, aki szívesen elfogad az elképzelésbe beleillő ötleteket, netán a kettő közt félúton, az adott közösség hangulatától is függően, ilyen vagy olyan?
– Semmiképpen nem szeretném az ötletek jogát kizárólagosan sajátommá tenni. Mekkora veszteség volna. A kollégák, akikkel együtt az előadást felépítjük, sokszor ragyogó ötletekkel járulnak hozzá a közös munkához. Nem is beszélve azokról az ötletekről, amelyek a színészi ösztönből születnek, teljesen spontán módon, nagyon sok próba folyamán.
– Veszekedős típus, vagy úgy véli, szép szóval könnyebben elérhető bármi?
– Azt hiszem, egyik véglethez sem tartozom. Természetesen akad olyan pillanat, amikor adott helyzetben valamilyen mértékű konfliktus jelenik meg, és ezt nem is démonizálnám, hiszen minden együttlétben, egymásrautaltságban óhatatlanul megjelennek konfliktusok. Azt hiszem, ezek nagyon sok esetben nem zárják ki a kölcsönös tiszteletet, ezért mindenképp lehetséges kellő távolságtartással jelen lenni ilyen helyzetekben. Mindemellett fontos számomra, hogy a próbafolyamatok alatt sok legyen az olyan nap, amely az egész közösség számára örömre ad okot, és ez nem tud folyamatos konfliktusban kiteljesedni.
– Vannak-e elképzelései prózai alkotások dramatizálására, szokta-e úgy érezni, hogy lehetne gazdagabb a drámakínálat? Ugyanehhez a témakörhöz tartozóan: foglalkoztatják-e a régi szövegek mai nyelvre „átigazítása”, illetve idegen nyelvű régi szövegek újrafordítása?
– Most tervezünk egy előadást Székelyudvarhelyen, ami egy novellafüzér dramatizált, némileg átalakított anyagát használja szövegként. Nem zárom ki, hogy lesznek még alkalmak, amikor újból prózai anyaghoz nyúlok. A próza nehézségei izgalmasak számomra, persze az adaptáció nagyon bonyolult, ugyanakkor rendkívül izgalmas folyamat. A sepsiszentgyörgyi színházban tavaly színre vitt Társadalom támaszai című előadás szövegkönyvét „frissítettem”, a darab végén egész komoly változtatásokat eszközöltem. Nem tartom elfogadhatatlannak, hogy a dráma szövegéhez hozzányúljunk adott próbafolyamat alatt. Persze érdekel a klasszikus szövegek újrafordítása, hiszen az idegen nyelvű szöveget amúgy sem ismerheti meg a közönség csak fordítás formájában. Minden fordítás tükrözi valamelyest a kort, amelyben a fordító élt, saját nyelvét, talán némileg személyiségét is. Vagyis a kérdés nem az újrafordítás, hanem inkább az, hogy melyik fordítással dolgozik egy elő-
adás, esetleg több létező változatot használva készül el az előadás szövegkönyve.
– Nem titok, hogy ez a beszélgetés a virtuális térhez köthető, mivel jelenleg épp Sepsiszentgyörgyön rendez, én pedig Nagyváradon élek. De ezek a távolságok ma már – szerencsére – nem okoznak gondot, mégis érdekelne, nem volna-e jobb egy állandó társulattal dolgoznia? És visszatérnék a beszélgetésindító gondolathoz, a rend és a rendezés közti kapcsolathoz: munkáit, rendezői utasításait a rendrakáshoz vagy az utóbbi idők kedvelt káoszteremtéséhez tartja-e közelebbinek?
– Nagy örömmel dolgozom az ország különböző színházaiban. Azt kell mondanom, hogy mindegyik helyen, ahol eddig volt szerencsém dolgozni, számomra fontos találkozásokat éltem meg, és azt hiszem, szegényebb életem lenne, ha ezek kimaradtak volna. A terv az volt, hogy november végén mutattuk volna be Szentgyörgyön Martin Crimp A többit már láttad a moziban című darabját. Most minden energiámmal erre a munkára koncentrálok. Ezután Székelyudvarhelyen rendezek az év végén és jövő év elején, folynak tárgyalások több színházzal is a továbbiakról.
Jelenleg úgy érzem, nincs okom panaszra. A váradi színházban remélem, minél előbb újra megfordulhatok, mert mind a várossal, mind a társulattal egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. Persze a következő előadás sikerét én is csak remélhetem.
Természetesen sok gyenge produkció is készül, de egy előadás sikere avagy sikertelensége rengeteg tényezőtől függhet.
Életének 88. évében elhunyt Paulovics László szatmárnémeti születésű, évtizedekig Németországban élő, majd Szentendrén megtelepedett festő- és grafikusművész, díszlettervező – közölte pénteken Szatmárnémeti polgármesteri hivatala.
B. Kovács András sepsiszentgyörgyi szerző Bukaresti napló I.-II., 1978-1988 című kötetét mutatják be Kolozsváron.
A Székely Kalendárium 2025. évre szóló kiadása már kapható lapárusuknál és az ismertebb könyvesboltokban. Székelyföld kincsestárának sorban huszonkettedik kötete szokásához híven színes, változatos tartalmat kínál olvasóinak.
A Kolozsvári Magyar Opera Puccini-sorozatának következő darabja a Manon Lescaut című előadás, amit csütörtökön láthat a közönség. Az előadást beharangozó gondolatokat közöljük.
Multikulturális helyszínen tartják a romániai kisebbségi társulatok találkozóját, a vasárnapig tartó Ifesztet. Szatmárnémeti pezsgő fesztiválhangulattal várja a kétévente megszervezett, ismét a Harag György Társulat tereiben zajló interetnikai szemlét.
Vecsei H. Miklós színművész és QJÚB nevű csapata erdélyi turnéra indul. Az első állomás Kolozsvár.
Kolozsvár emblematikus épületét, a volt Központi Szállót járhatták be kedden délután az érdeklődők. A magyar néptáncoktatás, a hagyományőrzés egyik erdélyi fellegvárának szánt impozáns, felújított épület történetiségét művészettörténész ismertette.
Borsodi L. László csíkszeredai költő, irodalomtörténész, kritikus, tanár kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – közölték szombaton a rendezvény szervezői.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezései elképesztően sodró erejűek, dinamikusak és „fiatalosak”, de mély gondolatiságúak is, így óriási az esélyük, hogy megszólítsák az ifjú generációkat.
A minap mutatták be azt az albumot, amely az aradi Kölcsey Egyesület újkori történetének egyik sikeres rendezvénysorozatát, a Kölcsey Galéria 2013 és 2023 közötti képzőművészeti kiállításait foglalja össze.
szóljon hozzá!